Holnap már otthon alszom :)

Valahogy még mindig nem érzem valóságosnak az egészet. A bőröndöm becsomagolva, 12,4 kg a mérleg szerint, 15 kilósat fizettem a jegyemhez, talán még a bakancsomat elbírja, de mást nem. A ruháim a kézipoggyászban vannak, csak amiket nem akarok visszahozni, azokat raktam a bőröndbe, ugyanis terveim szerint ezt a bőröndömet otthon hagyom. Egyébként a ruháim 80%-át haza se viszem, van otthon még elég, meg úgyis jövök vissza. Az asztalomon olyan rend van, hogy rá sem lehet ismerni, igazából az egész szoba hangulata megváltozott, mindenhol rendet raktam. :) Az összes ajándék becsomagolva (persze még mindig nem a saját családomnak), a legutolsó darabokat ma csináltam meg. A ruháim kikészítve holnapra, majd ha Kerem itthon lesz, akkor még ki kell nyomtatnunk a jegyeimet, és azt mondta, hogy holnap reggel elvisz Canterburybe, aminek én nagyon örülök, mert így megspórolok egy kis pénzt, meg egy óra várakozást az állomáson.
Tarik 3 napig kórházban volt, mert nem tudják, hogy mi baja van, csütörtökön ment csak suliba, de aztán tegnap megint vissza kellett menniük még vizsgálatokra, Greta azt mondta, hogy a legutolsó vizsgálat csontrákra volt, most várják az eredményt. Lehet, hogy mégis komolyabb a baj, mint amilyennek tűnik.
Tegnap jöttek szerelők megnézni a konyhában a mosogatónak a lefolyóját, mert nem viszi le normálisan a vizet, amit igazából meg is értek, mert ha Kerem eszik, utána még a sajtnak a csomagolását is a mosogatóból szedem ki, képzelem, mi lehet lent a csövekben... Egyébként büszke vagyok magamra, mert tök egyedül voltam a szerelőkkel, de el tudtam nekik mondani, hogy mi a gond, meg tudtam válaszolni a kérdéseikre, és kb a 70%-át értettem annak is, amit egymás közt beszéltek. Határozottan fejlődöm. :)
Igazából jót tett ez a kis pakolás, mert például megtaláltam a furulyámat az egyik táskámban, így három és fél hónap után... :-D Néha, amikor magam alatt voltam, iszonyatosan hiányzott, mert énekelni nem volt kedvem, de furulyázni lett volna. Gondolkoztam is, hogy elhoztam-e, de mivel eddig nem került elő, és nem emlékeztem rá, hogy elraktam, arra jutottam, hogy nem hoztam el. Átkoztam is magam miatta, és gondolatban felírtam magamnak, hogy azt hozni kell, ha jövök vissza. Most azon gondolkozom, hogy hazavigyem-e, vagy hagyjam itt. :)
Greta megengedte, hogy magammal vigyem a könyveket, amiket itt elkezdtem olvasni, meg van egy-két magyar meg angol rejtvényfüzetem is, úgyhogy remélhetőleg nem fogom halálra unni magam a buszon meg a reptéren meg a repülőn. Várom már, hogy otthon legyek, igazából a héten már meló szempontból is egy kicsit leeresztettem, kimaradt pl a kicsiknél a fördőszoba takarítás, meg az egész ház felporszívózása, de mindegy. Szerintem egyébként fel se tűnik nekik, mert ha megcsinálom, másnapra akkor is ugyanúgy néz ki. Azt terveztem, hogy ma azért felporszívózok mindenhol, de mikor lementem, és láttam, hogy milyen disznóólat alkottak tegnap este, úgy döntöttem, hogy hagyom a fenébe az egészet, végülis már nem kell dolgoznom, majd ők megcsinálják. Így csak a szobámat meg a fürdőmet takarítottam ki. Arra is gondoltam, hogy sütök nekik valami búcsúsütit, mire este hazajönnek, de a konyhában még nagyobb a mocsok meg a rendetlenség, mint a nappaliban, és nagyon nem volt kedvem nekiállni felszámolni. Majd kapnak ajándékot, ha visszajöttem.
Holnap este már otthon alszom... :)

Visszaszámlálás

Az elmúlt napokban azzal töltöttem a szabadidőmet, hogy karácsonyi ajándékokat csomagoltam. Persze nem magamnak, vagy a családomnak, hanem az itteni családnak, a tanároknak, még a kutyának is... Ugyanis mondtam nekik, hogy szeretek ajándékokat csomagolni, és nagyon szívesen csinálom, úgyhogy azóta minden  nap kapok valamit, hogy csomagoljam be. Egyébként itt is, mint Amerikában, hatalmas üzlet a karácsony, ebben a családban a gyerekek fejenként 20-20 ajándékot kapnak egy hatalmas Mikulás-zsákban, plusz még, ha valami nagyobb dolgot vesznek nekik, azt külön. Larának már becsomagoltam a Stereo System-et, amire rá tudja kötni az ipodját, és azon is tud játszani, meg még ki tudja, mit lehet vele csinálni, Tariknak pedig az x-boxhoz csatlakoztatható autós irányítószettet (kormány, sebváltó, pedálok). Ez a két nagyobb dolog, amit kapnak, a többihez még nem kezdtem hozzá, mert még nincs meg a 20-20, de már így is elfogyott egy 12m-es csomagolópapír tekercs ezekre meg a többi családtag ajándékaira...
Tarik az éjszakát kórházban töltötte, mert több, mint egy hete fájlalja a karját (szerintem egyébként - szokás szerint - nagy mértékben csak rájátszás az egész, mert amikor elfelejtkezik róla, akkor érdekes módon semmi baja a karjának), és Greta elvitte, hogy vegyenek vért, meg csináljanak röntgent róla.
Rájöttem, hogy a varrógép egy zseniális találmány, és arra is, hogy ha nincs ilyen a házban, akkor talán nem kéne nadrágszár felhajtást vállalnom. Lara nadrágjainak az alja teljesen el van rongyolódva, nyilván, mert a szülőket nem érdekli, hogy hosszú, és fel kéne hajtani. Eddig őt sem zavarta, de tegnap a kezembe adta az egyiket, hogy csináljak vele valamit, mert egy hatalmas luk van az alján, és mindig mindenbe beleakad. Egyszer már megvarrtam egy nadrágját, amin volt egy kb fél centis szakadás a varrás mentén, gondolom ezért fordult hozzám megint. Megnyugtattam, hogy nem kell kidobni a nadrágot, meg tudom csinálni. Persze. De arra nem számítottam, hogy négy órát fögök fölötte ülni... Tényleg elég gázul nézett ki, először levágtam a lifegő részeket, felhajtottam, összeférceltem, aztán nekiláttam kivarrni kisebb öltésekkel. Kb egy órába telt, mire az első varrásvonallal elkészültem, de úgy gondoltam, hogy ez így még nem elég stabil, úgyhogy csináltam mégegy vonalat 3-4 mm-rel az előző alatt. Nagyon boldog voltam, mikor végre elkészült, de aztán rögtön el is szállt a boldogság, mert rájöttem, hogy ha az egyik szár másfél centivel rövidebb lett, akkor a másikat is fel kell hajtanom. Megvártam, hogy Lara felpróbálja, még így is majdnem hosszú volt, de legalább már nem lógott le a földre, úgyhogy felhajtottam a másik szárat is. Mire végeztem, a szemeimből folyamatosan folyt a könny, a csuklóm és az ujjaim görcsben álltak, de határtalanul büszke voltam magamra, hogy megcsináltam, és elég szép is lett, csak ah tüzetesen megnézed, akkor mondod meg róla, hogy kézzel van varrva. Legszívesebben hazavinném, hogy megmutassam anyunak. :) De a többit azért nem csinálom meg, amíg kifejezetten nem kérik, maradok Kerem lukas boxerjeinek a varrogatásánál (bár egyszer rajtakapott, és azt mondta, ne csináljam, majd vesz másikat, de egy fél centis lukért nem érdemes kidobni egy teljesen jó boxert, engem viszont zavar az a luk, amikor hajtom össze a ruháit, szóval azóta titokban csinálom)... :-D
Hétvégén megint nem sikerült összehozni a találkozót a spanyol sráccal, pedig megint szabad voltam szombaton, de ma reggel - ez volt a legelső alkalom - összefutottam vele, mikor vittem Larát a suliba. Megvártam, amíg bekíséri Isac-et, aztán megbeszéltük, hogy van most kb fél óra szabadideje, mondtam, hogy jöjjön velem kutyát sétáltatni, és akkor tudunk egy kicsit beszélgetni, később nemigen lesz rá alkalom, mivel ő csütörtökön már utazik haza az ünnepekre. Szóval sétáltunk egyet. :) Kiderült, hogy 25 éves (ahogy gyanítottam), és középiskolai tanár végzettsége van földrajzból és történelemből. Azért jött ide, hogy megtanuljon rendesen angolul, és akkor majd tud kéttannyelvű gimiben is tanítani. Januártól ezért minden délelőtt tanfolyamon lesz Folkestoneban. Egyébként annyira nem vészes az angolja, főleg ha hozzászoksz az akcentusához (ami időnként Rohitéra emlékeztet :) ), de egyértelműen van még mit fejlődnie. El is köszöntünk egymástól, mert nem biztos, hogy összefutunk még, mielőtt elmegy. Meg hát ugye én is megyek haza vasárnap. :) Igazából még mindig iszonyat messzinek tűnik, azt se tudom, mit viszek haza, a buszjegyek nincsenek kinyomtatva, a beszállókártyám még nincs meg, mert ahhoz be kell csekkolnom online, majd azt is ki kell nyomtatni, meg ilyenek. Igazából ezen a héten azt vettem észre, hogy tök semleges vagyok. Eddig nagyon haza akartam már menni, most úgy érzem, hogy majdnem mindegy, hogy itt, vagy otthon, csak nem akarok dolgozni. Remélem, ezzel nem bántom meg a családomat, meg szerintem ez az egész érzés csak azért van, mert egy egész napba fog telni, mire innen hazajutok, és az nagyon nem hiányzik. Reggel fél 9 körül megy a buszom innen Canterburybe, várakozás, onnan Londonba, megint várakozás, aztán Stansted, a szokásos repülés előtti hercehurca, és otthoni idő szerint este 9-kor érkezem Ferihegyre. Ennyit kb akkor utaztam, amikor Indiába mentem, pedig az jóval messzebb van...
A fizumat már megkaptam erre a hétre, hogy el ne maradjon, Kerem leadta nálam a "Beresz-dropsz" (Béres csepp :-D) rendelést, azt mondta, pénzt is ad rá, de mondtam, hogy ráér akkor is, ha visszajöttem, mivel fogalmam nincs, hogy mennyibe fog kerülni. Egyébként egész jó vagyok, két félévnyi tandíjat már megspóroltam. :)
A karácsonyi hangulatom viszont, amilyen gyorsan jött a hóeséssel, olyan gyorsan el is múlt. Azóta csak eső esik, nincs is téli hideg, a ház pedig egyre rondább, ahogy növekszik a felaggatott karácsonyi díszek száma. De legalább most már biztosan tudom, hogy a kevesebb több, és hogy jobban szeretem az egyszerű eleganciát, a visszafogottságot és a harmóniát. Az én szobám karácsonyi dekorációja majdnem tökéletesen tükrözi az ízlésemet, az ablakomról láttatok képet, azon kívül mindössze egy új lakója van a szobámnak tegnap óta: egy mandarin (amit ők narancsnak hisznek) szegfűszeggel teletűzködve csücsül a fűtőtestemen. :) Persze messze nincs olyan illata, mint az igazi narancsnak... Valahogy a karácsony tényleg csak otthon az igazi..

Hull a pelyhes...

Tudom, régen nem írtam már... De nem nagyon volt kedvem, meg hát nem is igazán történt semmi említésre méltó, talán mostanra gyűlt össze annyi, hogy érdemes egy újabb bejegyzést alkotnom. Viszont kárpótlásként most kaptok egy pár képet is.
Mostanában azzal szórakoztatom magam, hogy mindenfélét kitalálok, hogyan lehetne időt nyerni magamnak napközben. Az egyik bevált módszer, hogy az első adag mosást berakom még mielőtt elviszem a gyerekeket a suliba, és kb mire hazajövök már rakhatom is át a szárítóba. Egy óra nyereség. Aztán ezt továbbfejlesztettem, mostmár előző este berakom mosni az első adagot és reggel már a szárítást indíthatom, meg a második mosást. Ez így még másfél óra, a héten egyik nap tudtam 2 és fél órát aludni napközben, mégis kész voltam időre mindennel. Ez jó szórakozás, picit leköti az agyamat is, hogy mit mivel lehet egy időben csinálni, meg sikerélményem van. Egyébként halálra unnám magam a robotolásban.
Kerem hetek óta nem utazott el hosszabb időre, de nem bánom, akkor se, ha így lényegesen több meló van, mert legalább van kihez szólni néha.
Az au-pair sráccal eddig kb 5 mondatot sikerült beszélnem, megtudtam, hogy spanyol, hétvégente ő sem dolgozik, ő sem ismer senkit, és ő is unatkozik a szabadnapokon. Meg is beszéltük, hogy jó lenne együtt csinálni valamit, múlt szombatra azt terveztük, hogy beülünk itt a faluban a pubba beszélgetni, de nem jött össze, ugyanis az email cím, amit megadott, nem működött, így nem tudtuk lefixálni az időpontot, azt meg még nem tudom, hogy melyik házban lakik, úgyhogy el se tudtam menni érte. Elég gyenge az angolja egyébként, de nekem, aki indiaiakon edződött, nem okoz gondot, hogy megértsem. Ő viszont nagyon lelkes, hogy majd a velem való beszélgetés mennyire fejleszteni fogja őt... :)
Lara mostanában nagyon rákapott a vasalható gyöngyökből való alkotásra. Egyik nap csináltam egy karácsonyfát:

Szerintem Larában ekkor tudatosult, hogy nem muszáj a formákat követni, és a négyzeten csak négyzet alakú dolgokat csinálni. Ez a felismerés és az én karácsonyfám ösztönözte arra, hogy megalkossa ezt a zseniálisan jó Mikulást, mindössze egy icipici segítséggel (annyi mondtam neki, hogy ha a lábfejek nem egy irányba állnak, akkor a lábak elférnek egymás mellett középen):

Ezek után sorra gyártotta a cukorkákat, házikót, rénszarvast, hópelyheket, legtöbbjük már felaggatva, karácsonyi dekorációként található meg a nappaliban, néhány pedig felkerült Lara ablakára a többi alkotás mellé, elfoglalva szinte az utolsó szabad négyzetcentimétert is az üvegen:

A karácsonyfa egyébként már feldíszítve áll a nappaliban (persze műfenyő), az ablakokon a műhóval kifújt minták, a kicsik bőszen eszik a Kinder adventi naptárból naponta a csokikat, nekem valahogy mégse volt karácsonyi hangulatom eddig. Ma reggel viszont, ahogy vittem őket suliba, elkezdett esni a hó... Nem sok, de azért megmaradt a háztetőkön meg a füvön, és ez végre meghozta az én kedvemet is a karácsonyi előkészületekhez. Ennek örömére rögtön kreáltam is egy kis hagulatkeltő dekorációt az ablakomra, és elcsentem egy letört műfenyő ágat, úgyhogy most már az én szobámnak is legalább egy kis szeglete jelzi a közeledő ünnepet:

Most, ahogy írom a bejegyzést, érkezett mail az au-pair sráctól, most már tudom a nevét is: Francisco Javier Montano Fernández. Annyira spanyol..... :)

A mai "Mi van itthon?" recept:

Piríts kevés olajon egy bögre rizst egy-két percig, sózd meg, majd öntsd fel 2 bögre vízzel, és adj hozzá 2-3 teáskanál Wok fűszerkeveréket. Amikor félig megfőtt, add hozzá az előzőleg apróra vágott 2 db kaliforniai paprikát (szebb lesz, ha különböző színűek ;) ) és 8-10 szelet sonkát szintén apróra vágva, majd hagyd tovább főni. Egy tálban keverj össze 5-6 evőkanál natúr joghurtot 2 evőkanál sajtkrémmel és 2 teáskanál fokhagymás majonézzel. Amikor a rizs megfőtt, add hozzá a krémet, és jól keverd el. Én az enyém tetejére reszelt sajtot is szórtam, nagyon finom! :)

A múlt hétről egyébként csak annyit, hogy hétfőn megpróbáltunk Keremmel bankszámlát nyitni nekem, de az első banknál közölték, hogy lehetetlen, a másiknál pedig havi 3000 forintot kellett volna fizetnem, ráadásul elég magasak voltak a tranzakciós díjak, szóval inkább hagytam az egészet, majd hazaviszem máshogy a pénzem.
Pénteken elmentünk a játszótérre suli után, mert Tarik egész héten könyörgött, találkoztunk is ott az egyik osztálytársával meg az ő fiú(!) au-pairjével, de aztán haza kellett menni, mert Tarik behúzott egyet Lara barátnőjének a hasába (- Lara áthívta aznap délutánra - ), aki persze elkezdett sírni, szóval jobbnak láttam, ha szépen hazamegyünk.
Szombaton szerencsére nem dolgoztam, és enyém volt a lakás egész nap. Fel se öltöztem, csak filmeket néztem, meg a csütörtöki pizza maradékát ettem egész nap - gondolhatjátok, mennyi maradt, ha reggelire, ebédre, meg vacsorára is jutott belőle... :)
Tegnap, nem tudom, miért, de jó kedvem volt, pedig hétfőn sosem szokott, és úgy döntöttem, hogy csakazértis megcsinálom az összes vasalást, akkor is, ha öt adagot mostam. Végül csak négyet sikerült kivasalnom, de ez lényegesen jobb, mint az eddigiek. Ennek a nagy buzgalomnak viszont az lett a következménye, hogy a kaját későn álltam neki csinálni, ezért azt akartam, hogy minél gyorsabban kész legyen, és ezáltal természetesen sikerült kicsit odaégetnem a csirkét is meg a krumplit is, de csodával határos módon a gyerekek egy szót nem szóltak, megették. Ilyenkor szeretem őket! :) Jah, a nagy sietségben Laráért 10 perc késéssel indultam el, rohantam a suliba, azt hittem, ott köpöm ki a tüdőm, nagyon nem vagyok edzésben. Már zárták be a suli kaput, mikor odaértem, be se mentem az udvarba, csak integettem neki, hogy jöjjön, de nem ő volt a legutolsó. Tariknak fociedzése volt, érte vissza kellett mennünk egy órával később.
A mai nap egyébként tök jó volt az átlaghoz képest, délután 5 órakor - kb a nyolcvankettedik Spongyabob és Johnny Test epizód után - egy szó nélkül jöttek az asztalhoz leckét írni, mikor hívtam őket és közben sem nyavalyogtak.. Nem tudom, mi történt velük, lehet, hogy betegek... :D

Vissza a mókuskerékbe...

De legalább ismét van időm minden házimunkára... Hurrá.
Kerem hétfőn megint elutazott, pár napra. Este Gretával meg a gyerkőcökkel átmentünk Lymingebe tűzijátékot nézni. Valami nemzeti ünnep volt, azt ünnepelték, ha jól értettem, hogy nemtom hány évvel ezelőtt valakik fel akarták robbantani a parlamentet, de nem sikerült nekik. Akkora hűhót csapnak belőle, tábortűz is volt, meg kaja-pia vásár a téren, a gyerekeknek csillagszórókat osztogattak, meg lehetett venni mindenféle értelmesebbnél értelmesebb világítós, forgós, villogós, villogva forgós és forogva világítós kütyüket, persze ilyenkor mindent a gyerekekért, Lara és Tarik is kapot egy-egy villanykörtét, amiben diszkógömb volt, színesen világít és forog, miközben borzalmasan zúg... Meg rögtön kaptak innivalót is, amit persze nem ittak meg, és nekem kellett szorongatnom egész idő alatt a fagyos, kesztyű nélküli kezemmel, miközben ők a játszótéren szórakoztak. Forralt bort természetesen nem lehetett kapni, se semmilyen meleg kaját. Ilyenkor nagyon tudnak hiányozni az otthoni vásárok... A tűzijáték szép volt, de sose néztem ilyen közelről élőben, nem is bírta a szemem, egy pillanat alatt elkezdett folyni a könnyem, olyan fényes volt, a kezem pedig begörcsölt, ahogy szorítottam a fülemre, hogy tompítsam a robbanások hangját. Vagy negyed óráig tartott, zenei aláfestéssel, de azért még mindig messze elmarad augusztus 20-tól... :)
Csütörtök reggel Tarikot úszócuccal, és autósüléssel indítottam suliba, mostantól minden héten jár úszni a sulival. Greta itthon volt, nem kellett mennie az egyetemre. Délután, mielőtt mentem a kicsikért kitalálta, hogy amíg ő elviszi Tarikot karatéra este, addig én mehetnék Larával uszodába. Marhára örültem neki, de nyilván nem szólok semmit, csak teszem, amit kérnek. A bevásárlás már kb egy hete időszerű lett volna, de nem ám, hogy Greta elmenne és gyorsan elintézné, amíg Tarik karatén, mi meg usziban vagyunk.. Miért is tenné, mikor ott volt rá az egész nap, és ő kb ki se kelt az ágyból, az nem számít, hogy én már nem tudok kaját adni a gyerekeknek. Nem, a vásárlást elintézzük este, Tarik 7-kor végez, értünk fél 8-ra értek oda, amikor a gyerekek általában már mennek az ágyba, de nem számít, irány a Tesco. Természetesen ha az ember a gyerekeivel vásárol, akkor minden második terméknél kitör a nyavalygás, hogy de ezt is meg azt is akarom. Mondanom se kell, fél 10-kor indultunk el haza, és akkor még Greta megígérte nekik, hogy otthon kapnak tojást meg pirítóst enni. Én segítettem kipakolni, aztán visszavonulót fújtam, mert legalább nekem fel kell tudnom kelni reggel, hogy elinduljon a nap...
Pénteken mindeki a saját ruhájában mehetett suliba, nem kellett egyenruha, de cserébe vinni kellett valami kis ajándékot, amit majd szépen becsomagolva meg lehet venni a szülőknek karácsonyra. Délután Lara átment a barátnőjéhez, Tarik pedig Gretával együtt az egyik barátjához, szóval volt egy pár szabad órám. Valamiért egész nap iszonyat fáradt voltam, pedig kivételesen nagyon jól aludtam éjjel. Mikor este hazajöttek, kaptam egy óra szünetet, aztán kezdődött az ügyelet megint, mert Greta elment moziba, Kerem pedig még nem jött haza, és ugye a péntek az 'movie night', vagyis 11-kor kell csak lefeküdniük. Olyan fél 10 körül Kerem végülis hazaért, de ez engem nem mentett fel, mert felvonult a hálóba gépezni. Mikor 11-kor próbáltam révenni őket, hogy most már menjenek aludni, mert másnap kelni kell, Tariknak karate van reggel, akkor Kerem rámszólt, hogy hagyjam, majd ő elintézi. Onnantól kezdve nem is foglalkoztam tovább a dologgal, feljöttem aludni, de átkoztam mindent, hogy folyton én szívok reggelente azzal, hogy kirángassam őket az ágyból, de a szülők se segítenek azzal, hogy lefektetik őket időben. A héten rájöttem, hogy kitől tanulta Lara, hogy a "Jó reggelt, ideje felkelni!" felszólítás után húzza a fejére a takarót és aludjon tovább. Greta ugyanezt csinálja, miután a telefonja ébresztőt fúj. És akkor csodálkozik, hogy elkésik mindenhonnan. Lara a héten matekból képtelen volt megcsinálni az órás, időszámításos feladatot, fogalma nem volt, hogy a lerajzolt órák mennyit mutatnak, és azt hogy kell átírni digitális formátumba. Nem voltam meglepődve, már írtam, hogy egy darab óra nem található az egész házban, honnan is tudhatná. Na de vissza a történethez.
Szombat reggel felkeltem korán, hogy fel tudjam őket kelteni, és mindennel elkészüljek. Reggel kezdődött a nyavalygás, hogy ugye nem busszal kell menni, meg, hogy Lara utálja az egészet, nem maradhatna-e itthon. Mondtam, hogy fogalmam sincs, de a szüleik úgy alszanak, mint akiket fejbe vágtak, én nem fogom őket felkelteni, hogy megkérdezzem, maradunk annál, hogy megyünk mindhárman busszal, aztán jövünk haza. Lementem, hogy csináljak nekik szendvicset, meg elrakjak valami kis nasit, mert akárhányszor kimozdulunk, mindig éhen akarnak halni. Közben Lara megkérdezte Gretát, hogy ő nem maradhat-e itthon, Greta azt mondta, hogy nem, de cserébe karate után elmehetünk úszni. Remek. Rohanok föl, hogy összeszedjem nekik meg magamnak az úszócuccot. Minden megvan, mostmár csak rá kell vennem őket, hogy, öltözzenek föl és reggelizzenek meg, Lara a tévé előtt, Tarik az ágyban, szerencsére Greta azt mondta, hogy elvisz minket oda kocsival. Mikor a reggelit raktam ki az asztalra, Tarik lejött halál nyugodtan, alsógatyában, és nem velem, hanem Larával közölte, hogy nem megy ma karatére, úgyhogy az úszás is elmarad. Ekkora már totál ideg voltam a kapkodástól, és mikor ezt meghallottam, le kellett ülnöm, a székre, hogy ne kezdjek el rögtön hisztizni. Gyűlölöm, amikor valaki nem tudja eldönteni, hogy mi legyen, és minden percben változik az egész napi terv!! Felmentem, hogy megkérdezzem Gretát, hogy akkor most mégis mi a fene van, mert ma reggel fél órán belül már a harmadik verziót hallom. Azt mondta, nem kell menni sehova, mert Tarik nagyon fáradt, és nem akar karatéra menni. Talán mondjuk le kellett volna feküdni időben előző este. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem tűnt fáradtnak, gondolom csak előadta az anyjának a hattyú halálát, hogy itthon maradhasson tévét bámulni. Soha nem iszom kávét, de ezek után csináltam magamnak egy jó erőset és nem álltam fel az asztaltól, amíg meg nem ittam. Szóval maradtunk itthon. Ez olyan szempontból jó volt, hogy volt időm minden házimunkára, de megint nem mozdultunk ki, arra se tudtam rávenni őket, hogy felöltözzenek. Persze egész nap a szokásos program ment, videójáték meg tévé. Miután egész nap kérdezgettem őket, hogy mikor akarják megcsinálni a leckét, mert ma neki kell állni, és ők mindig azt mondták, hogy később, délután 4 órakor kikapcsoltam a tévét, eldugtam a távirányítókat, és közöltem, hogy na akkor most van leckeírás, és nincs több tévé meg x-box meg wii este 7 óráig. Lara egész jól tűrte, vele amúgy se szokott gond lenni, de Tarik egy órán keresztül sírt meg nyavalygott az első öt matek feladata fölött (aztán összeszedte magát és 10 perc alatt megcsinálta a maradék ötöt). Kidolgoztam egy tökéletes módszert ilyen esetekre: le kell szarni. Ha azt látja, hogy rohadtul nem érdekel a nyavalygása, és a feladatot meg kell csinálnia, előbb-utóbb kész lesz, akkor is, ha 20 perc helyett két órát vesz igénybe. Mondjatok kőszívűnek, vagy őrmesternek, vállalom, de engem nem fog ellágyítani a sírásával, eléggé ki van nyalva a segge, nem kell, hogy még én is körül ugráljam. Utána Twistereztünk, meg elővettek valami jegesmedvés játékot is, miközben zenét hallgattunk, akkorra már sikerült lenyugodnom, de a reggeli töketlenkedés az egész napomra rányomta a bélyegét. Vacsira hamburgert csináltam nekik, aztán újra bekapcsolhatták a tévét. Kerem és Greta fél 10 körül értek haza, addigra én már leraktam a kicsiket, de mivel nem voltak álmosak, mondtam, hogy olvashatnak még, vagy beszélgessenek. Mikor a szülők megjöttek, Kerem megkérdezte, hogy nem akarnak-e inkább tévét nézni, ahelyett, hogy ágyban vannak, gondolom kitaláljátok, mi volt a reakció... Én meg úgy gondoltam, nekem ennyi elég aznapra, lefeküdtem, és ma délig fel se keltem, egyhuzamban aludtam 14 órát. Lehet, hogy elfáradtam...??

Iskolaszünet

...amit, rájöttem, hogy nem szeretek. Nem az a gond, hogy a gyerekekkel kell lenni, hanem hogy másra nincs időm. A vasalnivaló egész hétvégén gyűlt, de nem tudtam még csak hozzálátni se egész hétfőn és kedden. Na nem mintha a kicsik annyira igényelték volna a jelenlétemet... Elég nagy választék áll a rendelkezésükre mindenféle értelmesebbnél értelmesebb játékokból az iPodjukon, a wiin, az x-boxon, a laptopon, és ha megunták, akkor is ott van még a smart tv a videótárral meg a netes kapcsolattal... Értelmes dolgot nem nagyon tudnak csinálni, hétfőn egész nap a Sims2-re voltak ráállva, ahelyett, hogy a saját életüket élnék. Pedig próbálkoztam én mindennel.
Kérdezgettem, hogy nem akarnak-e játszani valamit közösen, vagy kézműveskedni (kb az egész vasárnapomat azzal töltöttem, hogy kiméregettem meg kivagdostam a formákat három darab halloweeni papír sütőtök elkészítéséhez, hogy nekik már csak össze kelljen ragasztgatni), hívtam őket, próbáltam, hogy én leülök és elkezdem csinálni, hátha kedvet kapnak, de minden hiába. Még a felöltözésből is akkora hisztit csináltak, hogy lemondtam arról, hogy együtt elvigyük Hust sétálni, így szegény egész héten csak a kertbe mehetett ki. Annyit sikerült elérnem hétfőn, Greta külön kérésére, hogy az összes leckéjüket megcsinálták (illetve csak Lara, merthogy Tarik a suliban felejtette, és az ugye zárva van ilyenkor, szóval vele lesz még egy szép köröm holnap, de neki is találtam feladatot, amit csinálhat), de persze ezt is nyávogás meg sírás meg hiszti meg ordítozás mellett. Este elmentünk együtt Hawkinge-ba a dokihoz, mert Tariknak a talpával volt valami, meg Gretának is volt időpontja. Kiderült, hogy már egy éve próbálkoznak újabb babával, de nem jön össze, ezért most valami vérvizsgálatot csinálnak náluk, hogy minden rendben van-e. Lara és Tarik persze teljesen be voltak zsongva, hazafele végig azon vitatkoztak, hogy fiú vagy lány testvért akarnak-e.
Úgy volt, hogy kedden Keremnek megint el kell utaznia, de elhalasztotta, hogy a családjával lehessen. Ez annyiban változtatott a programon, hogy meghosszabbították a rokonoknál tartózkodást, csak pénteken jöttek haza. Így a csütörtököm is szabad volt, de ez azt jelenti, hogy jövőhét szombaton is meló van, hogy ledolgozzam a plusz szabadnapom. Ami persze nem igazán volt szabad, ugyanis végre volt időm az összes elmaradt házimunkát megcsinálni, kezdve az iszonyatos mennyiségű vasalni valóval, a heti mosatlan edényeken keresztül az egész ház kitakarításáig... Szóval az két szabadnap igazából egy volt, a másikon reggeltől estig meg se álltam, de csütörtök estére az egész házban rend és tisztaság volt, minden csillogott villogott, és minden a helyén volt. Ennek örömére péntek reggel három nagy pisitócsát találtam a nappaliban, Hus jóvoltából... Soha nem csinált ilyet, mikor a család hazajött, Greta nagyon aggódva mondta, hogy biztos valami baja van a kutyának. Kerem nem mondott semmit, de a reménykedő arckifejezéséből tudtam, mire gondol... Utálja Hust, nem tudom, mondtam-e, de három heti plusz fizetést ajánlott, ha diszkréten kinyírom... :D
Pénteken egész este meg fél éjjel egyedül voltam a gyerekekkel, de nem bántam, örültem, hogy Greta meg Kerem kettesben kimozdulnak, bementek Folkestoneba moziba, meg csavarogni. Nem is jöttek haza, csak éjfél tájban. Onnan tudom, hogy movie night volt, vagyis a kicsik este 11-ig tévézhettek. Tarik persze elaludt a kanapén, és csak félig tudtam magához téríteni, szóval félig cipeltem, félig vonszoltam fel a lépcsőn 11-kor, hogy a saját ágyában aludjon. Szerencsére annyira magához tért, hogy a létrán már fel tudott mászni az emeletes ágyára, de amin letette a fejét, már rögtön horkolt... :)
Szombatra az volt a terv, hogy Kerem eldob minket Tarik karate edzésére, aztán beviszem a gyerkőcöket Folkestoneba, Larának fodrászhoz kellett volna mennie, meg mozit terveztünk délutánra, aztán busszal haza, de ebből semmi nem lett, mert Tarik nem akart karatéra menni, így az egész napot itthon töltöttük. Persze megint tévé meg wii egész nap, pedig próbálkoztam, kétféle halloweeni édességet is meg kellett volna csinálnunk együtt, de nem érdekelte őket a dolog, úgyhogy megcsináltam én. :( Ebédre rántott csirkét kaptak kukoricás rizzsel, legalább addig nem a tévé előtt döglöttek. Délután 5 órakor viszont azt mondtam, hogy ennyi volt mára a tévéből, most legalább két órán keresztül nem kapcsolhatnak be semmilyen elektronikus kütyüt. Elővettem nekik feladatokat, hogy tanuljanak is valamit azért a szünetben, meghát Greta is mondta, hogy kéne velük csináltatni. Aztán kihasználtam, hogy az asztalnál ülnek, és elővettem nekik a foszforeszkálós vasalható gyöngyöket, na azzal végre elvoltak, észre se vették, hogy eltelt a két óra, és már nincs tévé-tilalom. Utána vacsi, aztán hazajöttek a szülők, úgyhogy az én melóm erre a hétre véget is ért. Le is feküdtem este 9 órakor, hogy ma hajnali 11-kor arra keljek, hogy jégvihar döngeti az ablakom. Jó dolog a tetőtérben lakni.... :)

Az elmúlt másfél hét

Múlthét csütörtök:
Greta az egyetemen, Kerem Londonban, egyedül vagyok egész délután és éjjel a gyerekekkel. Tariknak nincsenek meg a szavai, amikből másnap röpdogát ír, és egyéb elfoglaltságok miatt egész héten nem is gyakorolta. Telefon Gretának, hogy hol lehet a papír. Passz, hívjam fel valakinek az anyukáját és kérdezzem meg a szavakat, de előtte hívjam fel Keremet, hogy adjon telefonszámokat. Mielőtt bármit is csinálok, eszembe jut Tariknak a szülinapi meghívója, azon van telefonszám. Felhívom, de nem tudják a szavakat. Greta visszahív és ad egy telefonszámot. Közben Kerem is hív, hogy hogy halad a dolog. Sehogy, de próbálkozom. Felhívom a számot, nem Tarik csoportjában van a fiú, nekik más szavak vannak. Greta visszahív és ad még két telefonszámot. Az egyiket nem veszik fel, kétszer próbálom. A másikat felveszi az apuka. Nagyon segítőkész, megkeresi a szavakat és lediktálja nekem, de kb csak a felét, azt mondja, ennyi van. Láttam hét elején a papírt, legalább kétszer ennyi volt. Persze mindez este, amikor már fürdeni meg feküdni kéne. Larát elküldöm aludni, Tarikkal leíratom ötször a szavakat, és sok sikert kívánok neki másnapra.

Múlthét szombat:
Meló. Keremnek váratlanul el kell utaznia, csak pénteken jön haza. Reggel korán indulunk, Greta elvisz minket karatéra, de előtte be kellett ugrani bankba meg gyógyszertárba. Azt is megmutatja, hogy hol van az uszodához a buszmegálló. Karate után busszal az usziba, persze a megállót eltévesztem, eggyel később szállunk le, gyalogolhatunk vissza. Kb két óra pancsolás meg a gyerekek részéről úszkálás, nekem ugye őrködnöm kell, aztán a nyűglődés, hogy de akkor is el kell indulni haza, mert éhesek, fáradtak. Az uszodai megállóból persze nincs busz vissza Elhambe. Várunk egy helyit, ami visszavisz a karatés megállóhoz, onnnan már van buszunk... Két óra múlva. Leülünk a megállóban, és nagyon igyekszem kitalálni valamit, hogy ne vegyék észre a két óra várakozást. Felajánlom, hogy keressünk egy helyet, ahol lehet valamit enni, mert én is éhes vagyok. Találunk egy arab gyorskajáldát. A gyerekeknek csirke falatkák sültkrumplival, nekem csirkeburger. Visszamegyünk a megállóba és leülünk enni, egyszercsak ott a buszunk, ami a menetrend szerint aznap nem jön. Gyorsan összekapkodunk mindent és felszállunk. Otthon a kicsik leülnek tévézni, és meg állhatok neki a mosás-vasalásnak meg a takarításnak, persze már délután van. Estére, mire Greta hazaér már olyan hulla vagyok, hogy nem bírok angolul beszélni, csak magyar szavak jutnak az eszembe. Úgy kívánunk jóéjt, hogy másnap délutánig nem találkozunk, mert végre nem kell felkelni reggel... :)

Múlthét vasárnap:
Délután egy órakor nyitom ki a csipáimat, nem csinálok semmit egész nap. :)

Kedd:
Greta megkért, hogy húzzam át a gyerekek ágyait, mert rég nem volt kimosva az ágynemű. Na persze, de azt nem mondta, hogy a tiszta ágyneműk a ház minden szegletében, a három szinten öt különböző szekrényben vannak szétszórva. Nem túlzok, az egész délelőttöm és kora délutánom arra ment rá, hogy rendet rakjak. Ugyanis hisztirohamot kaptam, hogy hogy a fenébe lehet ilyen rendszertelenül élni, hogy semminek nincs helye, mindig minden máshol van, mint előzőleg. Már azon gondolkoztam, hogy hazamegyek, mert megőrülök ebben a káoszban, de aztán inkább kipakoltam az összes szekrényt, amiben ágyneműket találtam, és szépen rendben, kiválogatva, kategorizálva mindennek megtaláltam a helyét és visszapakoltam őket, úgyhogy legközelebb már pillanatok alatt megvan az ágyáthúzás. "Bosszúból" a saját ágyamat is áthúztam, és bordó-törtfehér selyem ágyneműt raktam fel rá, amit az egyik szekrényben találtam, még a lepedő is selyem. Úgy gondoltam, a mai nap után ennyit megérdemlek... :) Mikor Greta hazajött, elmondtam neki, hogy mit csináltam, és megmutattam, hogy mi hol van. Nagyon hálás volt, azt mondta, pont erre van szükségük, hogy egy kicsit rendezettebbek, átláthatóbbak legyenek a dolgok a házban. Szerintem lassan fizetésemelést is kérhetnék... :D

Szerda:
Greta korán hazaér, és suli után elmegyünk együtt Folkestoneba vásárolni. Persze rohanás van, mert Tarik otthon kiveri a hisztit, hogy nem volt elég ideje tévézni, későn indulunk. Először ruhabolt, a gyerekek szeretnének valami menőt a pénteki sulidiszkóra, meg jelmezt kell venni halloweenra. Amíg ők válogatnak, meg próbálnak Gretával, én nézelődöm a boltban, és rájövök, hogy jó lenne néha csak a vásárlás öröméért venni valamit, akkor is, ha sosem fogom hordani. Olyan jó csizmákat, táskákat, kabátokat meg tűsarkú cipőket láttam... :) Ruhavásárlás után rohanás a kozmetikushoz, Gretának időpontja van, de késében vagyunk. A kicsik is be akarnak jönni, látni akarják, hogyan szedik ki Greta szemöldökét, hogy szép, formás legyen. Mire végzünk, minden bolt zárva, irány a Meki, éhen halunk. Részemről egy BigMac menü meg egy sajtburger, desszertnek epres McFreeze. Nem fogtam vissza magam, mert nagyon éhes voltam, pedig tudtam, hogy nem én fizetem a saját részem. Greta azt mondta, ne főzzek, majd eszünk együtt Folkestoneban, szóval nem is ebédeltem. De nem szólt egy szót se, folyton azt kérdezte, hogy nem kérek-e még valamit. Nagyon jót beszélgettünk kaja közben, olyan érzésem volt, mintha péntek este lenne, nem szerda. Hazafele a kocsiban gyorsan kikérdeztem tőlük a szavakat, mert már késő volt, otthon rögtön menni kellett aludni.

Csütörtök:
Megint egyedül vagyok velük éjjel is. Tarik délután kiveri a hisztit, hogy ő nem akarja leírni a szavakat, csak mondani, de ha meg le kell írnia, akkor legalább betűzzem neki. Mondtam, hogy szó sem lehet róla, mert annak semmi értelme, úgy nem fogja megtanulni. Kb egy órás visítozás meg hiszti meg üvöltözés meg veszekedés után azt mondtam, hogy engem nem érdekel, nem az én bajom, ha nem sikerül a tesztje, de ma már be ne merje kapcsolni a tévét, ha nem akar leckét csinálni, menjen aludni, mert hulla fáradt. Egyébként ezért nem szeretem ezt a rendszert, hogy suli után estig tévézés és utána állunk neki szenvedni a leckével, mert addigra teljesen elfáradnak.

Péntek:
Megint három gyerekem van délután, Lara barátnője nálunk is alszik a sulidiszkó után. Kb 10 percenként kérdezgetik, hogy mennyi idő van még az indulásig. Két órával a diszkó előtt már nem bírnak magukkal, elkezdenek készülődni, ami azt jelenti, hogy megmondják, milyen körmöt, meg sminket kérnek, én meg megcsinálom. :) A hajukat megoldják maguknak, meg felöltöznek, igazából jó kis csajos program, közben persze megy a pletyizés, hogy ki kit szeret meg kinek ki tetszik, meg ki kit puszilt meg meg ölelt meg, meg ilyenek... 9-10 évesek! Bár, ha belegondolok, én már oviban szerelmes voltam... :) Mikor eljött a várva várt idő, elindultunk a suliba, de olyan izgatottak voltak, hogy rohantak, én meg loholhattam utánuk. :D Persze így korán értünk oda, várni kellett egy kicsit. Greta megkért, hogy ha találkozom Catherine anyukájával, hívjam meg hozzánk, amíg a diszkó tart, ne kelljen ott ülnie a suliban. Nagyon hálás volt érte, leültünk az asztalhoz beszélgetni. Igazából én azt terveztem, hogy felmegyek a szobámba, hagyom a barátnőket, de Greta nagyon kedvesen és bíztatóan hívott, mikor csináltam a teámat, hogy üljek oda hozzájuk, úgyhogy maradtam. Többnyire csak hallgattam őket, kb kétszer fűztem hozzá egy-két mondatot a témához, de jó volt. Felnőtt csajos program... :) Aztán visszamentünk Jo-val a suliba a gyerekekért. Én igazából aznapra be is fejeztem volna a szolgálatot, de nem nagyon engedtek el, még este 9-kor neki kellett állnom mirelit pizzát sütni nekik, mert éhesek voltak, pedig ugye Greta is ott volt, elég későn szabadultam. Kerem éjjel megérkezett, még hallottam a hangját.

Szombat:
Szabadnap!!! :) Tarik azzal ébresztett reggel 9-kor, hogy hozott egy óriás tábla popcornos Milkát nekem, hogy Kerem küldi, ajándék. Így induljon minden szabad szombatom! :) Aztán ők elmentek Brightonba, az egész család, én meg élveztem a csendet és nyugalmat, órákig fürödtem, hajat mostam, filmeket néztem. Annyit azért megtettem, hogy a koszos ruhákat szétválogattam, és két adagot ki is mostam, mert rengeteg volt, ma mosom a másik két adagot. Nagyon későn értek haza este, én már feküdtem, mikor hallottam őket.

Jövőhéten a gyerekeknek nincs suli, de kedden elmennek rokonokhoz halloweenra és csak csütörtökön jönnek haza, a szerdám szabad, helyette viszont a szombatom melós megint, hogy meglegyen az öt nap, de nem baj, jó ez így. Egyébként elég változó, hogy hogy érzem magam, néha nagyon otthonosan, de néha még azért kicsit idegennek. Néha szeretem csinálni, néha viszont itthagynám az egészet, de aztán rájövök, hogy képtelen lennék rá, nagyon megszerettem őket, minden bosszúság ellenére. :)

Megbeszélés

Múlthét szerda reggel beszélgettem kicsit Keremmel, azt mondta, jó vagyok, csak ne stresszeljek annyira, ne legyek olyan görcsös, nyugodtan vegyem lazábbra a dolgokat, mert amik ők mondnak, hogy meg kell csinálni, meg hogy ekkorra és akkorra, az csak támpont, nem kell véresen komolyan venni. Ez volt az a pillanat, ami után tényleg kicsit el tudtam engedni magam. Amikor csak anyutól hallottam ezt, akkor nem jelentett megnyugvást, de így, hogy a munkaadóm mondja, hogy lazítsak, így más... :)
Péntekre Lara leszervezte magának, hogy a barátnőjénél alszik, Tarik pedig elment szülinapi buliba, tiszta volt a terep, Greta is itthon volt, meg Kerem is, úgyhogy le tudtunk ülni este megbeszélni a dolgokat. Már időszerű volt egy hónap után... :)
Először is megkérdezték, hogy van-e valami gondom, óhajom, sóhajom, most elmondhatok bármit. Hát el is mondtam, hogy a hétfői koszosruha mennyiségével elég nagy gondom van, főleg, ha szombaton is szabad vagyok, mert ők ugye nem mosnak. Én meg általában szerdára érem utol magam a melóval a hétfő miatt. Kértem, hogy ha lehet, akkor ezen valahogy változtassunk. Azt mondták, hogy igen, ez jogos, és akkor majd ők vasárnap azért megcsinálnak egy-két adag ruhát. A vasalást nem vállalják be, de mondtam, hogy az nem gáz, mert amíg hétfőn az első mosás-szárítás megy, addig meg tudom csinálni.
A másik gondom Keremmel meg a főzéssel volt, ugyanis néha önállósítja magát, és főz valamit, ami nem nagy baj, de valamelyik nap reggel kivett egy egész csirkét a mélyhűtőből, kiolvasztotta, aztán nem csinált vele semmit, én meg nem főztem, mert azt hittem, ő fog. Aztán másnap mondta, hogy csináljak valamit a csirkével, már tegnap kellett volna. De mire megcsináltam a vasalást és lementem, hogy kezdjek valamit a csirkével, addigra ő már berakta a sütőbe sülni. De ezt is megbeszéltük, elmondta, hogy elég komoly cukorbeteg, és általában azért csinál valami húsos kaját, hogy ő is tudjon mit enni, ugyanis nem ehet se tésztát, se krumplit, nagyjából semmit, csak húst. A csirkét meg ő akarta megcsinálni, már aznap, mikor kivette, csak aztán el volt foglalva és elfelejtette, én meg nem kérdeztem rá. De legközelebb majd én is rákérdezek, meg majd ő is mondja, hogy aznap akar főzni vagy nem.
Ezután ők mondták el, hogy hogy látják a dolgokat.
Először is azt mondták, hogy nagyon meg vannak velem elégedve. A házimunka (mosás, szárítás, vasalás, takarítás, főzés) kifogástalan, mindig minden rendben van, minden kész van, és szép és tiszta, és tényleg semmi nincs, amibe beleköthetnének. Nagyon tetszik nekik, hogy én ennyire rendezett vagyok, hogy mindenre felépítek egy rendszert, és az alapján csinálom a dolgokat, az egész napi rutin nagyon szisztematikus. Nagyon nagyra értékelik, hogy a szombatokat is bevállalom, ez nekik nagy segítség, mert Greta egész nap Brightonban van valami szakmai gyakorlaton, Kerem meg vagy nincs itthon, vagy elfoglalt, mint mindig. Eddig a két szombaton, amin szabad voltam, elvitték magukkal a gyerekeket is, azért nem volt gond. Egyébként nekem nincs gondom azzal, ha dolgoznom kell szombaton, viszont akkor vasárnap tényleg hülye leszek kikelni az ágyból, azért nekem is kell a pihenés. Viszont emiatt kicsit aggódnak is, hogy nem ismerkedem, nem mászkálok el sehova hétvégente, nehogy depis legyek a bezártságtól, de mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, majd ha nagyon akarok, úgyis kimozdulok, vagy ismerkedem, de egyelőre örülök, ha tényleg meg se kell mozdulnom egész nap. Nekem az a kikapcsolódás, ha ágyban maradhatok, vagy filmet nézhetek, vagy ilyenek. Úgyis mindennap megyek sétálni Husszal, nem igénylek több kimozdulást.
Aztán jött a kritikus pontok megbeszélése, vagyis a reggeli felkelés és készülődés, a hazaérkezés utáni evés, és a leckeírás. De igazából a négy hét alatt, főleg az utolsó héten sikerült megtalálnom a megoldást a reggelekre is, meg a leckeírásra is. Reggel 10 perccel előbb keltem őket, mert soha nincsenek kész időben, és 5 percenként rájuk nézek, hogy mit csinálnak, miközben készítem nekik a reggelit, meg a csomagolt ebédet. Délután is sokkal rugalmasabb vagyok, mióta beszélgettem Keremmel, és így a leckeírás se kínszenvedés. Egyedül az bánt, hogy én mindig igyekszem valami finomat főzni nekik, de nem igazán vevők a kajáimra. A krumplipürét nem eszik, a túrógombócból egy veréb is nagyobbat csippent, mint amekkorát ők megkóstoltak, a rakott krumpliért se voltak annyira oda, a lencsefőzeléket utálták, a pizzámat csak Tarik szerette, a palacsintára azt mondták, hogy az nem normális kaja. Igyekszem keveset főzni, de így is mindig dobom ki a maradékot 3 nap után, amikor már én sem bírok belőle többet enni. A rakott zöldbabomat viszont imádták, meg a hortobágyit és a csirkepörit is, ma megpróbálkozom a paprikás krumplival, meg még fasirt van betervezve valamikorra, aztán ráállok azokra, amiket megesznek, nem próbálkozom mással.
Szóval így jól megbeszéltük a dolgokat, mindenki elégedetten ment lefeküdni.
Aztán hétfőn rájöttem, hogy nem biztos, hogy szeretem, ha ők mosnak vasárnap...
Felhozták az összes szennyestartót, és minden rendszer nélkül pakolták a ruhákat a gépekbe. Mikor hétfőn reggel nekiálltam a melónak, észrevettem, hogy egy adag ruha egész éjjel a mosógépben volt vizesen, egy adag egész éjjel a szárítóban gyűrődött, az én szennyesemhez hozzá se nyúltak, és volt egy-egy adag ruha mindkét szennyestartóban is, de hogy az tiszta, vagy koszos, azt senki nem tudta. Megszagolgattam a ruhákat, és az egyik adagról megállapítottam, hogy tiszta, aztán mikor a vasalás közepén jártam, rájöttem, hogy valószínűleg mégse voltak tiszták a ruhák, mert akkor nem lenne ilyen szaguk a vasalástól. Vissza az egész, gyorsan kiválogattam őket, amennyire tudtam, a tiszt ruhák közül, és mentek a mosógépbe. Aztán a biztonság kedvéért a másik adagot is kimostam. Szóval gyakorlatilag csak két adag ruháról tudtam, hogy milyen állapotban vannak, azokról, amik egész éjjel a gépekben voltak. De nem lehet egy szavam se, mert így is, mikor tegnap elindultam a gyerekekért, minden munka el volt végezve, a hétfői maradék, meg a keddi is. Ezért volt most időm írni, mert várom, hogy a szárító leálljon és kezdhessek vasalni.
Egyébként minden nap tök egyforma, azokkal nem akarok senkit untatni, csak akkor írok, ha történik valami, szóval ne aggódjatok, ha hallgatok! Egyébként a szemem másnapra rendbejött, tényleg használt az a lötty. :)

Túrógombóc és wii

Szóval, ott kell kezdenem, hogy múlthét. Kerem kedden hajnalban elutazott, amit rájöttem, hogy azért szeretek, mert így naponta csak egy adagot kell mosnom, és ha egyszer rendberakom a konyhát, akkor az úgy is marad. Viszont azért hiányzott is, megszoktam, hogy van itthon valaki, akkor is, ha fél napig nem találkozom vele a lakásban. :)
A csütörtök húzós volt, egyedül voltam itthon a gyerekekkel, Kerem Törökországban, Greta az egyetemen péntek estig. A reggellel nem volt gond, napközben csináltam a dolgaimat, de mikor hazahoztam a kicsiket, kezdődött a nyavalygás. Hogy ők nem akarnak leckét írni, ők inkább Spongyabobot néznek, kivételesen a tévében, és nem a videótárban. Mondtam, hogy oké, megnézhetik az epizódot, de utána egy hangot nem szeretnék hallani, mindegyik jön, és csinálja a leckéjét. Oké, persze megígérték. Általában nem kapnak leckét, csak spellinget (betűzés), de vannak itthon foglalkoztató füzetek, abból kell nekik feladatokat adni, Larának matekot, Tariknak angolt, meg a Toe by Toe című könyvből kell szépkiejtést-olvasást gyakorolni mindkettőnek. Mikor nagy nehezen leültek az asztalhoz, Tarik pillanatok alatt megcsinálta a feladatokat, mehetett játszani. Larának direkt könnyű feladatot adtam matekból, hogy gyorsan megcsinálja, csak szimmetrikusra kellett kiegészíteni az ábrákat. Na persze... Kb egy órát szenvedett felette, mert képtelen volt odakoncentrálni, állandóan hisztizett, hogy ő ezt meg tudja csinálni, már ezerszer csináltak ilyet a suliban, higgyem már el, és had mehessen ő is játszani. Mondtam, hogy elhiszem, hogy ha végre sikerül megcsinálnia. Odáig fajult a dolog, hogy lehülyézett, mert nem engedem játszani. Aztán persze megijedt attól, amit mondott, és kérte, hogy ne mondjam el Gretának. Végül nagy nehezen csak megoldotta a feladatot, és mehetett játszani.
Az este se úgy jött össze, ahogy én azt terveztem. Gondoltam, egy óra elég lesz kettejüknek, hogy megfürödjenek. Általában egyik nap az egyik fürdik, másik nap a másik, aznap Tarik volt a soros, de Lara másnapra hivatalos volt egy ottalvós szülinapi bulira, szóval neki is ajánlatos volt megfürdeni. Mindkettőt hagytam játszani egy negyed órát a kádban, de azt nem számoltam bele, hogy maga a mosdás és hajmosás is egyenkét 20-20 percet vesz igénybe, plusz még ugye míg megtelik a kád vízzel, meg amíg leengedem az előzőt... Szóval jól elhúztuk az időt, Larának hajat is kellett szárítani, meg még nem is vacsoráztak, úgyhogy végül fél 8 helyett fél 9-kor feküdtek le, ami komoly hatással lehet a másnap reggelre, ami, mint tudjuk, amúgy is mindig zűrös. Ráadásul Lara még órákig nem bírt elaludni, valószínűleg az izgalom miatt, a másnapi volt az első "nagylányos", ottalvós szülinapi buli, amire ment.
Reggel, legnagyobb meglepetésemre, mindketten hamar elkészültek, nem volt gond az indulással. Szegény Larának elég sok cucca volt, mivel a suliból rögtön a buliba ment. Iskolatáska, uzsonnatáska, hátizsák, amiben váltóruha van, tornazsák, amiben párna meg takaró, a kabátja, amit nem akart felvenni, és az ajándékos díszzacskó. Odafele én vittem a tornazsákot meg a kabátját, és délután, mikor mentem Tarikért, hazahoztam Lara iskolatáskáját, uzsitatyóját meg a kabátját. :) Aznap este megint megúsztam a 'movie night'-ot, mert Tarik egyedül volt, Greta pedig vele maradt este, így én feljöhettem. Örültem, mert szombaton megint dolgoznom kellett.
Szombat reggel Kerem elvitt minket kocsival Tarik karate edzésére, aztán mentek Gretával Brightonba. Hazafele Tarik egyik csoporttársának az apukája felajánlotta, hogy eldob minket a buszmegállóig, mert késésben voltunk, és óránként jár a busz. Kiderült, hogy a felmenői Romániából jöttek Angliába, és egyébként Lyminge-ben laknak, ami Elham után a következő falu Cheriton felé, ahol a karate van, úgyhogy felajánlotta, hogy legközelebb szívesen haza is hoz minket. Délután egy óra körül meghozták Larát, Greta azt, mondta, valószínűleg fáradt lesz, úgyhogy csak hagyjam tévézni, de teljesen fel volt pörögve, mesélte, hogy hajnali 4-kor feküdtek le. :) Ő és Tarik együttes erővel rávettek, hogy játszam velük a wiin. Nem értek ezekhez, de ez is egy videójátékféle, csak másmilyen a távirányító, nincs összekábelezve a tévével, és pl az autóversenynél ha kanyarodni akarsz, akkor nem gombot kell nyomni, vagy a joystickot mozgatni, hanem a távirányítót dönteni jobbra-balra. Persze mondanom se kell, marha béna voltam, először valami kalandozós-harcolós cuccal játszottunk, aztán meg autóversenyzőset, én folyton meghaltam, meg leestem, meg kisodródtam, meg minden hibát kismilliószor elkövettem, amit csak lehetett. De jól szórakoztam, halálra röhögtem magam a saját bénaságomon, Lara kicsúfolt, Tarik pedig folyton belenyúlt a távirányítómba, hogy segítsen, de csak rontott a helyzeten... :D Mikor megunták, mert már órák óta kínoztak, Lara lehozott egy ugrókötelet, onnantól kezdve felváltva pörgettük ketten, a harmadik meg ugrált, versikét mondogatva. Én ezt is untam, de annak örültem, hogy ők jól szórakoznak, mozognak egy kicsit, és végre abbahagyták a videójátékozást. Szóval rendületlenül pörgettem a kötelet, amíg haza nem jöttek Gretáék (Kerem is) este 6-7 óra fele. Onnantól kezdve ők pörgették a kötelet... :D
Vasárnap 10-kor felkeltem, beszéltem anyuékkal, de aztán feküdtem is vissza, nem éreztem magam jól, fájt a fejem, meg éreztem, hogy a torkomban is alakul egy jó kis betegség. Viszont az egész napos pihenés az ágyban, meg alvás megtette a hatását, hétfőre jobban éreztem magam, bár még mindig nem 100%.
Hétfőn elfelejtettem, hogy Tariknak fociedzése van délután, nem vitte be reggel a cuccát, de mikor mentem Laráért, akkor elvittem neki. Persze karatéra nem akart menni este, de ezt már megszoktuk hétfőnként. Leadtam a bevásárlólistát, és csodák csodájára keddre lett is MINDEN, amit kértem. Sajna, tanulva a tapasztalatokból, visszafogtam az igényeimet, és a túrót is csak reménykedve írtam fel a listára, de hoztak. Na nem fél kilót, ahogy a túrógombóc receptje írná, csak 300 grammot, de még örültem is neki, legalább ha rossz, akkor nem kell olyan sokat kidobni.. Kitaláljátok? Rossz lett... Illetve nem kifejezetten rossz, csak nagyon lágy, a 8 gombócnak a fele maradt egyben, a többi darabokra hullott még a főzés alatt, de én hősiesen kiszedegettem az összes darabkát a vízből, és azokat is beleforgattam a zsemlemorzsába, nekem úgy is jó, még jobb is, mert imádom a pirított morzsát, és így több van rajta. :) De azért asszem a jövőben a túrógombóc készítést meghagyom anyunak, ebben ő a nagy mágus.. :) Ja, és persze senki nem evett belőle, csak én. De ma cseles leszek, és nem kérdezem meg, mit kérnek, csak eléjük rakom.
Egyébként tegnap reggel beszélgettem egy kicsit Keremmel, az jót tett, délután már sokkal könnyebb volt megíratni velük a leckét, aztán megint rávettek hogy játszam velük a wiin. Fagylaltokkal, meg tortillákkal kellett harcolni, meg feltakarítani a csilit a földről, meg ilyenek. Persze Tarikot teljesen lekötötte, engem meg teljesen lefárasztott. Örültem, mikor végre ágyba kerültem.
Ma egyébként megint nincs minden rendben, tegnap, ahogy sétáltunk Hussal, valami belerepült a bal szemembe, és azóta állandóan fáj, meg nyomást érzek benne. Kaptam Gretától szemmosó folyadékot, azt mondta, mossal vele gyakran, és ha holnap estére se javul, akkor elmegyünk orvoshoz. Látni teljesen jól látok, csak nyom és fáj. :( Holnapra kiderül...

Ne aggódjatok, nem haltam meg, csak rengeteg dolgom van hétközben, tegnap is dolgoztam megint, ma meg nem érzem magam 100%-osan, asszem beteg leszek, szinte egész nap aludtam. Remélem, jövőhéten összeszedem magam, és akkor majd írok sokat! Bocsi!

Kezdődik egy újabb hét...

A mai "mi van itthon" recept:

Tegyél fel főni tarhonyát. Közben egy serpenyőben pirítsd össze egy kis olajon a tegnapi mexikói vacsiból megmaradt piros és zöld kaliforniai paprikát, paradicsomot, főtt tojást, persze mindet falatnyira vágva, meg a pénteki hortobágyiból megmaradt főtt darálthúst, ízesítsd egy kis vegetával, aztán keverd hozzá a megfőtt tarhonyát. Teljes értékű vacsora. :)

Egyébként rájöttem, hogy nem szeretem a hétfőket. Illetve nem is magával a nappal van bajom, hanem a meló mennyiségével. Ugyanis itt a szabad hétvége azt jelenti, hogy ugyan nem várják el tőlem, hogy bármit is csináljak, de ők se csinálnak semmit, mint pl takarítás, vagy mosás-vasalás, csak kaját főznek (de a mosogatás már nem fér bele), így gyakorlatilag nekem lesz nagyobb szívás hétfőn, ha tényleg pihenőre veszem a dolgot hétvégén. A mosó- és szárítógép reggel óta megy folyamatosan, én meg nem győzöm a vasalást, és hát ugye más dolgom is van ezeken kívül... Viszont Eszter látogatásának köszönhetően rájöttem, hogy a gőzölős vasaló mégse akkora hülyeség, mint amilyennek hittem. Eddig ugyanis szinte egyáltalán nem használtam a gőz funkciót, mert anélkül is ki tudtam vasalni a ruhákat, ugyanolyan szépen. A különbség az időben van, meg a befektetett energiában. Az elmúlt három hétben egy film alatt (értsd: közben dvd-t nézek) csak egy adag ruhát tudtam kivasalni, és gyanús volt, hogy előbb-utóbb ínhüvely-gyulladást kapok. Ma viszont, a folyamatos gőzhasználattal egy film alatt két adag ruhát sikerült megcsinálnom, és még a kezem se fájdult meg. Egyébként a mai nap nem is volt annyira gáz, úgy tűnik, bejött a kicsiknél a 10 perccel korábbi ébresztés, mert ma mindenki kényelmesen meg tudott reggelizni, és még egy kicsit tévézni is tudtak suli előtt, ráadásul, legnagyobb ámulatomra, Lara ért le előbb reggelizni. Egyedül a délutáni leckeírás volt ma húzós, mindketten nyavalyogtak, még többet, mint általában. Utána viszont, amíg Tarik játszott, mi jól elvoltunk Larával, ő az én körmeimen tesztelte le a körömlakkjait, hogy eldöntse, melyikkel szeretné, hogy kilakkozzam a körmét. Az eredmény: Lara körmei pirosak, rajtuk ezüst csillámokkal, a gyűrűsujjain pedig csillám az alap, rajta piros virággal, nekem meg mind a tíz ujjamon más színű a köröm... :D

Gördiszkó és palacsinta

A tegnapi nap volt az első, amikor nem kellett a kicsiket sürgetni reggel. Alapból 10 perccel korábban ébresztettem őket, mert Lara képtelen időben elkészülni, és sosincs ideje normálisan megreggelizni, ráadásul csütörtök reggel velem ordítozott, hogy ő nem akar suliba menni. Én meg közöltem, hogy attól még muszáj, és azzal, hogy az időt húzza, nem fogja megúszni, csak azt éri el, hogy korábban fogom kelteni. Amit persze meg is tettem másnap. Emellé még be lett ígérve nekik egy meglepetés, ami délután érkezik, és ettől olyan izgatottak lettek, hogy persze rögtön kimásztak az ágyból és faggattak, hogy mondjam meg, mi az. Időben lejöttek reggelizni, még arra is maradt idő, hogy én is megreggelizzek. Elvittem őket suliba, közben megsétáltattam Hust, aki egyébként csütörtök óta megtisztel azzal reggelente, hogy a suli elé kakál, én meg szedhetem fel. Szerencsére Eszter hagyományát követve mindig van egy tescos zacsi a pórázra kötve, pont az ilyen esetekre. Sietnünk kellett vissza, mert jöttek hozzánk a vízvezeték-szerelők (már másodszor, mióta én itt vagyok). Greta is meg Kerem is itthon volt, de ki kellett takarítanom a gyerekek fürdőjét, mielőtt megérkeznek. Pont időben végeztem, elindítottam egy mosást, kitakarítottam a saját fürdőmet, és vártam, hogy nekiláthassak a főzésnek vagy a porzsívózásnak, de addig nem tudtam, amíg a srácok dolgoztak, mert felhordták a koszt az emeletre, és csak úgy mellesleg a konyha plafonját szétvagdosták, hogy meg tudják nézni a csöveket. Hogy elüssem az időt, hajat mostam (az én fürdőm külön csöveken működik, nem kapcsolódik ahhoz, amivel gond volt, így tudtam használni), aztán lementem, hogy minél előbb észrevegyem, ha elmennek. Dél körül már kezdtem aggódni, mert még fel kellett porszívóznom az egész házban, meg meg kellett csinálnom a hortobágyi húsos palacsintát, ami szintén nem 10 perces meló. Végülis 3 óra 5 perckor töltöttem meg az utolsó palacsintát és raktam be a tepsibe, a ház már ki volt takarítva, úgyhogy rohanhattam a gyerekekért. Közben Kerem elment a meglepetésért, meg vásárolni, mert persze tejföl nem volt otthon, anélkül meg nincs hortobágyi, meg még pár dolgot kellett venni. Greta jött velem a suliba, mert akart beszélni Tarik tanárával. Hazahoztam a gyerekeket, és vártam, hogy Kerem hazajöjjön, hogy befejezhessem a palacsintát, ugyanis a szószt is tejföllel kell besűríteni.
Keremmel együtt a meglepetés is megérkezett: Eszter személyesen. A barátjával, Mátéval jöttek hétvégére az egyik anyukának az esküvőjére, akivel Eszter nagyon jóban volt. Hát megmondom őszintén, nagyobb lelkesedésre számítottam a gyerekek részéről... Lara örült, de Tarik meg se akarta ismerni Esztert, aztán mindketten ültek vissza a tévé elé. Én viszont boldog voltam, mert végre személyesen is találkozhattam vele, meg mert Kerem meghozta a tejfölömet. :D Gyorsan besűrítettem a szószt, ráöntöttem a 14 palacsintára (mindenkinek kettőt szántam), és raktam be a sütőbe összemelegíteni. Közben Kerem nekiállt valami török kolbászos, hagymás, tojásos valamit csinálni, aminek neve is van, de én még nem tudtam megjegyezni, merthogy azt Eszter mennyire szereti, Máténak pedig muszáj megkóstolnia... Én meg úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek hideg vízzel. Ezért szórakoztam órákon át a hülye palacsintákkal?? Persze Kerem biztosított afelől, hogy az enyémből is fognak enni, de azért berakott még egy mirelit pizzát is a sütőbe...
Mikor leültünk enni, megnyugodtam. Mindenki a palacsintából kért először, a kicsik is megettek egyet-egyet, még maradékot se hagytak, csak Kerem nem evett belőle egyáltalán. Rajtam kívül viszont Greta meg Máté is repetázott belőle, mindenki nagyon dícsérte, és, mint kiderült, Máté imádja a hortobágyit, de az anyukája nem szereti, és ezért sose csinál. Ezért evett most ilyen jóízűen, és a török kaját is visszautasította, mert inkább palacsintát akart még enni. Innentől kezdve nem volt semmi bajom, már nem haragudtam Keremre, úgy éreztem, hogy győztem. :) A desszert csokitorta volt, de valami olyan szinten zseniális, hogy az nagyon durva, talán a Tescoban vették, ha jól értettem. (Papa, még amit ti szoktatok venni ott nálatok, annál is jobb!!) :)
Kaja után egy kis beszélgetés következett, Eszter hozott ajándékot a kicsiknek - meggymaggal töltött plüss állatkát, amit lehet melegíteni mikróban, vagy hűteni fagyasztóban, és fogfájásra, hasfájásra, lázra, húzódásokra, bármilyen bajra lehet használni, mert tartja a hőmérsékletet -, nekem meg grízt és zsemlemorzsát. :)
Este fél nyolcra mindannyian átmentünk kocsival Hawkingba, mert görkoris disco volt ott, és Lara nagyon szeretett volna menni, már többször voltak. Mázli, hogy Kerem kocsija hét személyes, különben nem fértünk volna el, Gretáé ugyanis lerobbant a héten, és szervízben van. Így viszont el tudtunk menni, bár úgy tűnt, én leszek az egyetlen felnőtt közülünk, aki korizni fog, mert Greta és Kerem nem röhögtetik ki magukat, Eszterék meg hulla fáradtak voltak. Én meg teljesen kétségbe voltam esve, mert ugyan tudta én régen görkorizni, meg a jégkori most is megy, de ezek nem egysoros korik voltak, hanem ilyen nyomi kétsorosak, amivel ugyan biztosabban állsz a földön, de kanyarodni nem lehet vele. Volt rajta fék is, egy gumi tappancs az első két kerék előtt, de olyan rövid volt, hogy ha megpróbáltam volna azzal fékezni, tuti pofára esek. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Házibuli című filmben az apuka, amikor elment a lánya után a gördiszkóba, de én legalább nem tojópózban közlekedtem, hanem felálltam, megkockáztatva, hogy hanyatt esek. Amúgy az egésznek totál olyan hangulata volt, mint a filmben. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, mert a 8-14 éves kis picsák úgy ki voltak kenve meg felöltözve, mintha a sarokról jöttek volna, én meg farmerban, pólóban, hajpántban, smink nélkül, és még ráadásul korizni se tudok... De azért róttam a köröket rendületlenül, halálfélelemmel az arcomon, főleg amikor valaki bevágott elém, vagy nekem jött. Hirtelen irányváltoztatásra képtelen voltam, fékezni nem tudtam - általában vagy addig gurultam, amíg meg nem álltam, vagy a székeket és a falat vettem igénybe segítségnek. Aztán szerencsére Eszterék mégiscsak úgy döntöttek, hogy nem ücsörögnek Gretáékkal, hanem jönnek ők is korizni, akkor kicsit már jobban éreztem magam, egyrészt, mert nem csak én voltam felnőtt, másrészt mert ők se voltak sokkal ügyesebbek nálam, Máténak ment a legjobban. Néha azért le kellett ülnöm, először a talpam fájdult meg , aztán a vállam, ahogy tartottam magam, a végére meg a sok koncentrációtól a fejem. Hát igen, tápos vagyok, de legalább esés nélkül megúsztam... :)
Egyébként kezdek rájönni, hogy Anglia jó hely. Valahogy eddig mindig olyan érzésem volt, hogy nem akarom, hogy idegenek szóljanak hozzám, mert mi van, ha nem beszélnek angolul, és nem értem, mit mondanak (lehet, hogy ez még India hatása...). De tegnap rájöttem, hogy itt mindenki beszél angolul, és rögtön úgy szólalnak meg, nem úgy, mint én, hogy váratlan helyzetekben először magyarul reagálok... :D
Szóval azt hiszem, nem lesz itt nekem semmi bajom, de azért jó volt tegnap egy kicsit magyarul is beszélgetni Eszterékkel, bár Tarik végig meg volt róla győződve, hogy törökül beszélgetünk. Mikor megkérdezte, teljesen elcsodálkozott, hogy ez magyar, és hogy mi mind a hárman magyarok vagyunk... :D
Korizás után elvittük Eszteréket Canterburybe, és jöttünk haza. Én olyan hulla voltam, hogy vacsi nélkül lefeküdtem aludni. Ma csak az enyém a ház, a család elment valahova, úgyhogy szerintem fel se öltözök, beveszem magam a smart tv elé egy bögre teával (sajna a tej elfogyott, úgyhogy a kakaó esélytelen, boltba menéshez meg fel kellene öltöznöm), a maradék pizzával, meg a csokitortával, és egész nap gubbasztok, élvezem az első szabad szombatomat... :)

Főzőcske

A tervezett menüsor ugyebár meghiúsult, mivel képtelenek megvenni, amit kérek, így kénytelen voltam átállni a "mi van itthon" módszerre, aminek a nagy része kísérletezés, de eddig mindkét alkalommal jól sült el. Nem tudom, hogy mennyire egyedi kaják, lehet, hogy valaki már jóval előbb kitalálta, de én most csináltam először, és nem leírás alapján. Íme a receptek, ki lehet próbálni:

Virslis tészta
(bevallom, az ötletet Esztertől vettem, bár arról fogalmam se volt, hogy ő hogy csinálta, de ez most már hivatalosan egy "madzsar dish", ahogy Kerem mondaná, mert ugye Esztertől is kaptak ilyet, meg tőlem is :))
Kifőzöl spagetti tésztát. Közben a virsliket felvágod apró darabokra, és olajon egy kicsit megpirítod. Natúr joghurttal összekeversz sajtkrémet, és hozzáöntöd a virslikhez, majd az egészet összeforgatod a tésztával. Fincsi :)

Egybesütött jókaja (nem tudom, milyen nevet adjak neki)
Fogsz egy jénait vagy egy magasabb falú tepsit. Az aljára raksz olajat, egy maréknyi fokhagyma gerezdet, közéjük pedig 2 fej vöröshagymár karikákra vágva. A következő két réteg szeletelt nyers krumpli, majd csirkemell csíkokra vágva. 3 tojást összekevertem natúr joghurttal és reszelt sajttal, ezt öntöttem a tetejére záró rétegnek. Először alufóliával lefedve sütöttem minimumon kb egy órát, aztán 150 fokon mégegy órát, aztán levettem az alufóliát, és 100 fokon sütöttem kb még egy órát, amíg a teteje szép világosbarnára nem sült. Persze annyi olajat raktam bele a rétegek közé, hogy feljött a tetejére, úgyhogy evőkanállal meregettem le róla, hogy a teteje is meg tudjon sülni... :D Ebből látszik, hogy annyira azért nem értek a főzéshez, nyilván meg lehet ezt csinálni kevesebb olajjal meg kevesebb idő alatt is, de kísérletezésnek jó volt, és mindenkinek ízlett. :)

Egyébként mától kezdve tényleg minden nap kell, hogy legyen itthon valami meleg kaja, mert a gyerekek kisírták, hogy had vigyenek csomagolt ebédet a suliba. Lara kezdte, gondolom a barátnői körében most ez a divat, Tarik meg persze mindenben utánozza... Így viszont súlyosabb probléma az, hogy nem kapom meg a hozzávalókat, amiket kérek. Nem főzhetek mindig csirkét, krumplit meg tésztát, az unalmas lenne... Egyébként nagyon gyanús, hogy itt nem gyártanak grízt, azt mondta Greta, hogy a Tescoban nem talált, márpedig, ha ott nincs, akkor nem tudom, hol lehetne. A zsemlemorzsa még talán esélyes. Szóval sajna ez megintcsak csökkenti a kaja-lehetőségeket. Tanácstalan vagyok.

Megoldások és megoldatlanságok

 Szerdán megkérdeztem Keremtől, hogy nem tudja-e, hol tudok webkamerát venni, erre benyúlt ez egyik fiókba, és elővett egyet, amit régen ő használt. Nagyon megörültem, mert pici volt, és rá lehetett csiptetni a laptopra, és így ingyen meg is úsztam. Igenám, de mikor megkértem, hogy üzemelje be nekem, kiderült, hogy annyira lejárt modell, hogy nem csak, hogy nem gyártanak már ilyet, de Windows 7-re egyáltalán nem létezik hozzá program, amivel használni lehetne. Szegény Kerem kb két órán keresztül ült a gépem előtt, és megpróbált valamit összehozni, hogy tudjam használni, de nem sikerült. Így mégiscsak vennem kell egyet.
 Csütörtökön délután 6-tól Tariknak karate edzése volt, úgy volt, hogy Kerem elviszi, úgyis itthon van. Csütörtök reggel Kerem közölte, miután elvittem a kicsiket suliba, hogy ja, Lara pedig velem megy úszni délután, úgyhogy siessek velük haza. Abban a pillanatban áldottam az eszem, hogy elraktam otthon a fürdőruhám, bár úgy gondoltam, nem lesz rá szükségem Angliában. Hát de. Persze délelőtt gyorsan uszodaképessé kellett alkotnom magam, ezt nem részletezném. Mikor elmentem értük a suliba délután, Tarik elkezdett nyávogni, hogy de ő nem akar úszni menni. Mondtam, hogy neki nem is kell, csak mi megyünk Larával, neki karatéja van. Mikor hazaértünk, Kerem mondta, hogy akkor szedjük össze a cuccokat (Tarik is), mert már csak karate után jövünk haza. Na itt kezdődött a visítás meg a hiszti Tarik részéről. Hogy ő nem akar sehova se menni, itthon akar pihenni, miért kell neki is uszodába menni, miért nem maradhat itthon, és különben is mindig az van, amit Lara akar (megjegyzem ez egyáltalán nem igaz), és a többi. Komolyan mondom, röhejes volt. Közölte, hogy ő ugyan nem mozdul, ő nem akar beülni a kocsiba, és nem akar egy órát várni a karatéig. Kerem próbálta neki elmagyarázni, hogy nincs más megoldás, mert ha minket elvisznek és után hazajönnek, akkor pont annyi idejük lesz, hogy rögtön el is induljanak vissza a karatéra, nincs értelme. De hiába magyarázott. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből az egészből, vártam a végkifejletet. Végül Kerem, mikor látta, hogy nem tudnak dűlőre jutni, közölte, hogy oké, senki nem megy ma uszodába, de akkor visszaküldi a boltba Tarik X-boxát meg Play Stationjét az összes játékkal együtt. Na erre még nagyobb visítás meg ordítozás meg hiszti, és most már Lara is rákezdett, mert nem mehet usziba, és mindig az van, amit Tarik akar. Én legszívesebben azt mondtam volna, hogy verekedjék le egymást közt, én addig felmegyek a szobámba, nem vagyok kíváncsi a hisztire, de maradnom kellett, hátha mégis megyünk. Végül Tarik kénytelen-kelletlen összeszedte a karate cuccát, és elindultunk. Kerem útközben próbálta kiengesztelni, hogy majd elmennek spagettit enni vagy fagyizni, de persze Tariknak semmi nem volt jó. Kiraktak minket Folkestoneban az uszinál. Bementünk, Lara úszkált, meg ugrált, én meg bent voltam ugyan a vízben, de csak néztem, hogy mit csinál, mert persze aznap reggel mostam hajat, nem akartam uszi után megint. Kerem fél 7-re visszajött értünk, és együtt mentünk Tarikért a karatéra, aztán haza.
 Péntek este hazajött Greta, útközben be is vásárolt, de persze a listám nem volt nála, azt mondta, pár dologra emlékezett, azt hozott. Na ja, csak azok mind olyan dolgok, amiket amúgy is hozna. Szombaton megint elmentek Keremmel együtt vásárolni, de a lista valahogy megint otthon maradt. Ezen a héten semmit nem tudtam megfőzni, amit elterveztem, mert ugye a kisbolt drága, és csak kevés dolog van, a Tescoba meg nem én járok. Az a gyanúm, hogy át kell állnom a "mi van itthon" rendszerre, és nem tervezgetni előre. Azt hittem, ha a hét elejére nem is, de azért a hét közepére meglesz minden, amit kértem, hogy tudjak a terv szerint működni, de vasárnap van, és még mindig nincs, pedig direkt leadtam a listát múlthét pénteken, mindent összeírtam, ami egész hétre kelleni fog...
 Szombaton megint dolgoznom kellett, mert Gretának el kellett mennie, Kerem nem tudom, hogy mit csinált, de ha itthon van, az se változtat semmin (csak abból lehet észrevenni, hogy a konyha folyton olyan, mintha bomba robbant volna, hiába rakom rendbe, naponta 50-szer megéhezik, és mindig ugyanakkora mocskot meg kupit hagy maga után, mindegy, hogy mit evett). Tariknak reggel 10-kor karate edzése volt, délután fél 4-től pedig övvizsgája, a kérdés az volt, hogy mit csinálunk a kettő között, és hogy mivel fogom lekötni Larát, amíg Tarikra várunk. Persze busszal kellett mennünk, de annak legalább a gyerekek örültek, nagyon élvezik az emeletes buszt, mindig fel kell menni a emeletre. Az első kérdést szerencsére Greta megoldotta, mondta, hogy van nem messze a karate helyszínétől egy Kidz Planetnek nevezett hely, ahol el tudnak játszani, és meg is tudunk ebédelni. Tényleg nagyon jó hely, a gyerekek után kell belépőt fizetni, és 14 éves korig minden korosztálynak van külön rész kialakítva, ahol tudnak játszani, olyasmi, mint otthon az Ikea játszóház, csak sokkal nagyobb. Vittem könyvet, úgyhogy én sem unatkoztam, és az ebéd is finom volt ott. A másik kérdést, hogy mivel fogom Larát lekötni, pedig én oldottam meg azzal, hogy vittem jegyzettömböt, meg a tolltartómat (tele színes ceruzákkal). Lara telerajzolta az egészet pálcikaemberes történetekkel hercegnőkről, meg zombikról. :)
A mai napra azt terveztem, hogy bemegyek délelőtt Folkestoneba vásárolni. Már elég hosszú listám van, hogy mit kéne vennem, ami nem tartozik bele az ellátásomba, a webkamerától, a fogkrémen át a szemöldökcsipeszig. :D Meg is néztem a busz menetrendjét, de Kerem reggel azt mondta, hogy ő úgyis megy a Tescoba, akkor eldob Folkestoneba. Én meg erre mondtam, hogy nekem jó a Tesco is, mert ott is meg tudok venni mindent, ráadásul egy helyen, és talán olcsóbban is, úgyhogy ha nem gond, akkor mennék vele. Közben Lara kitalálta, hogy ma is akar úszni, de ma csak 5-ig vannak nyitva, Greta viszont még délben is aludt. Az egészből az lett, hogy Keremmel elrohantunk a Tescoba, de sietnünk kellett vissza, hogy el tudja vinni őket usziba. Persze nem volt pofám nekiállni bevásárolni mindent, amit akartam, mikor ő két perc alatt végzett, csak felkaptam egy fogkrémet meg egy tescos webkamerát, és már mentünk is. Nem lett volna értelme ezek után még bemennem Folkestoneba is, mert mire beérek, bezárnak a boltok. Persze így megint ugyanott tartok, hogy még mindig van egy kaja-hozzávaló listám, meg egy privát, és fogalmam sincs, hogy mikor lesznek meg a dolgok. A kaját megoldom valahogy, de sampon nélkül nem fogok tudni hajat mosni, tusfürdő nélkül nem fogok tudni fürdeni, pedig esélyes, hogy 2-3 nap alatt kifogynak, és holnap megint egy új hét kezdődik, vagyis hétvégénél előbb nem lesz alkalmam meg időm vásárolni menni...
 A ruhaszárítást viszont megoldottam, csökkentve a szobámban amúgy is kevés szabad helyet, köszönet anyunak a küldött ruhaszárító kötélért. Íme az eredmény:

A gond csak az, hogy így az ablakomat nem tudom kinyitni...

Minden nap okosodik az ember...

A mai tanulságok:

1. A pók akkor is betalál a házba, ha egész nap csukva van minden.
2. Ha valamilyen fóbiád van, ne menj olyan családba au-pairnek, ahol pszichológus van, mert tuti megpróbál kigyógyítani belőle.
3. A bevásárlólista csak arra jó, hogy tudd, valamikor a jövőben meglesznek a hozzávalók, amiket kértél, de amíg nem te jársz vásárolni, az időpont nem körülhatárolható. Ebből következik, hogy
4. Nem érdemes semmilyen menüsort összeállítani előre, mert úgyse azt fogod főzni.
5. A gyerekek kétszer egymás után nem sokszor esznek ugyanabból a kajából, akkor se, ha jó. (A pénteki pizza utolsó - elég nagy - darabját ma ettem meg...)
6. Ha faluban adsz fel képeslapot külföldre, ajánlott a címzésen kívül az összes helyet üresen hagyni a bélyegeknek.
7. Ha Kerem hazajön, az azt jelenti, hogy másnap reggeltől estig megy a mosógép, te meg vasalhatsz.
8. Ha valaki menő, márkás cuccokat vesz magának, azokat tuti, hogy nem lehet a szárítógépbe berakni. Viszont pont ezért,
9. Ha valakinek van szárítógépe, attól még szüksége lehet egy normál ruhaszárítóra is - mindegy, hogy kötél, teregető, vagy akármi. Ezekből következik, hogy
10. Ha van szárítógéped, de márkás cuccokat veszel, és nincs normál szárítód, (de van egy kreatív, mindenre elszánt au-paired,) akkor ne rakd a fekvenyomó padodat a mosógép közelébe, (vagy fordítva,) mert ez lesz a következménye:

11. A tetőablak fogantyújának 8 darab Kerem-póló a kapacitása, ha kilencet akasztasz rá, kinyílik és nem bírod visszacsukni.

12. Ha Greta nincs itthon, csak Kerem, ne higgy neki, mikor 7 órakor azt mondja, nyugodtan menj pihenni, mára végeztél, majd ő lefekteti a gyerkőcöket. Larát ma fél kilenckor zavartam el fürdeni, miközben még a vacsorát csináltam neki.
+1 Jó tanács: Egyáltalán nem érdemes semmit előre eltervezni, vagy ha mégis, ne vedd véresen komolyan, mert úgyse az fog történni, valami mindig közbejön! Legyél kreatív és spontán, készülj fel a váratlan helyzetekre, és tanulj meg alkalmazkodni, főleg ha egy ilyen imádnivalóan szétszórt családba kerülsz au-pairnek! :)

Győzelem!!

Egyrészt, mert túléltem ezt a hetet, pedig ma is végigmelóztam a napot. Greta egész nap nem volt itthon, én reggel tízre vittem Tarikot karatéra, persze Larával együtt, mert nagyit ma Greta hazavitte, nem hagyhattam egyedül. Aztán főzés, mosás, közben ők wii-ztek, evés, hatalmas közös kutyasétáltatás, ami után meg akartak halni a fáradságtól, megint mosás, konyhatakarítás, majd a jövőheti menü összeállítása és bevásárló lista írása. Lesz lencsefőzelék sült virslivel, túrógombóc, hortobágyi húsos palacsinta, aranygaluska, meg csirkés-kukoricás-krumplipürés egybesütött valami. Ma rakott zöldbabot kaptak ebédre, imádták, Tarik kétszer is kért belőle, és vacsira is azt ettek. Ez volt az első olyan kaja, ami osztatlan sikert aratott náluk. Bár Lara a tejfölt inkább magában ette a zöldbab mellé, nem volt hajlandó rárakni, pedig Tarik mondta neki, hogy úgy jobb. :) Greta este fél 8 körül ért haza, megkaptam az első fizumat, a mai napért 5 font bónuszt is, mivel hétvége van. Megköszönte az egész heti munkámat, és bocsánatot kért, hogy ennyire húzósra sikerült az első hetem, nem ez a normál állapot, csak most minden összejött. Egyébként így visszagondolva annyira nem is volt vészes, csak az elején, míg belejöttem a dolgokba. Azért holnap lehet, hogy enni kelek csak ki az ágyból... Bár a vasalást valószínűleg megcsinálom, ami ma kimaradt, mert a ruhák itt tornyosulnak a székemen, meghát nem rossz úgy vasalni, hogy közben indiai filmeket nézek dvd-n... :) Eddig kettőt láttam, de már ide van készítve a harmadik az asztalomra, és kaptam kölcsön egy könyvet is, ami Indiáról szól, persze angolul. Imádok itt lenni!! :D
Győzelem, másrészt azért, mert ma ismét szemben találtam magam a gigapókkal, de szóltam Gretának, és szépen kitessékelte őt az utcára a kenőcsös tégelyem és egy papírlap segítségével. Megnyertem a háborút!! :) Egyébként Greta is azt mondta, hogy ilyen hatalmas pókot még sosem látott a lakásban, ráadásul csak hét lába volt (ó, szegény...!), amiért ő megsajnálta, nekem pedig csak még félelmetesebbnek tűnt. De ma már tuti nyugodtan alszom - ami tegnap nem igazán jött össze, mert tudtam, hogy még valahol itt van a dög -, és holnap délig ki se nyitom a szemem... :)

Élet-halál harcok

Tegnap késő este, ahogy készültem lefeküdni, épp indultam ki a szobám és a fürdőm közti előtérbe, hogy leoltsam a villanyt, amikor egy gigantikus méretű pók rohant át az előtéren. Először csak szörnyülködtem egyet, hogy hogy lehet valami ennyire gusztustalan és undorító, de valószínűleg meghallotta, mert megállt, és szembefordult velem. Ekkor kezdtem el pánikba esni. Tényleg nagyon nagy volt, ráadásul nem olyan, mint a kaszáspók, hogy pici kis teste, meg hosszú, vékony lábai vannak, ennek nagyobb, dagi teste volt, és vastagabb lábai, és, mint tudjuk, minél több pókanyagból áll az állat, annál rosszabb, most is kiráz a hideg, ha rá gondolok. Szóval azon gondolkoztam, hogy mi a fenét csináljak vele, nem hagyhatom szabadon kószálni a lakásban, de annyira undorodom az összestől, hogy agyonütni sem merem. Megpróbáltam felemelni egyet Kerem súlyzói közül, hogy majd azt rádobom, de meg se bírtam mozdítani. Valószínűleg megérezte, hogy támadni készülök, mert ő is elindult felém. Felsikoltottam, és elkezdtem sírni. Fogtam egy nehéz könyvet, meg a kis üres kenőcsös tégelyt, amiben a paprikát hoztam, gondoltam, vagy rádobom a könyvet, és akkor meghal, vagy a tégelyt, és akkor csak elmenni nem tud. De ő előbb támadott, mint én. Elkezdett rohanni felém, én meg a szobaajtóban állva éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, a tégellyel nem is próbálkoztam, a könyvet meg persze mellé dobtam. Ráadásul mindezzel csak azt értem el, hogy kénytelen voltam visszavonulót fújni, nem volt több fegyverem, ő pedig a várfalakon belülre került (bejött a szobámba). Felugrottam a székemre, remegtem, és zokogtam, hogy valaki segítsen. Próbáltam halkan csinálni, nehogy a gyerekek, vagy nagyi felkeljenek, de igazából reméltem, hogy elég hangos vagyok, és valaki majd feljön megnézni, mi történt. De nem jött senki. Közben újra felfegyvereztem magam egy könyvvel, de már olyan pánikrohamom volt, hogy csak kuporogtam a széken, zokogtam, és sikoltoztam, amikor megmozdult. Már az ágyam mellett járt, ekkor összeszedtem magam, de csak annyira, hogy az alvós állatkámat kimentsem az ágyból, aztán visszakuporodtam a székre, ő meg bement az ágyam mögé. Ekkor még keservesebben jajgattam, és vártam, hogy valami történjen, de senki nem hallott engem. Abban biztos voltam, hogy ha nem jön ki onnan, én ugyan le nem fekszem. Vártam elég sokáig, de nem volt semmi mozgás, de a veszély nem múlt el, mivel az ágyam közvetlen közelében tűnt el, nem tehettem semmit. Legyőzött a dög. Kénytelen voltam megfutamodni, becsuktam a szobaajtót, hogy ne tudjon kijönni, és lementem Greta ágyába aludni, nagyi mellé, azt mondta, nem gond. Persze nagyon nyugtalanul aludtam, átöltözni se tudtam pizsibe, mert mindenem a szobában maradt. Reggel hétkor felkeltettem Tarikot, a hőst, aki egyik nap már Larát is megmentette egy kaszáspóktól, ráadásul úgy, hogy egyik félnek sem esett bántódása. Feljött velem a szobába, és egy órán keresztül kerestük a pókot, de nem találtuk meg sehol. Közben Tarik kikérdezett, hogy mennyire félek, és elmondta, hogy a pók nem bánt, és miért jön be ősszel meg télen a házba, és hogy mit kell vele csinálni. Imádom a srácot, zseniális! :) Mondtam neki, hogy az elméletet én is tudom, csak gyakorlatban nem jön össze soha. Végül feladtuk, menni kellett suliba, ráadásul elpókkeresőztük az időt, sietni kellett, és Lara még aludt. Gyorsan felöltöztem, felkeltettem, és mondtam, hogy igyekezzenek a készülődéssel, mert el fognak késni, és még reggelizni is kell. Lementem, hogy megcsináljam nekik a melegszendvicset. Egyszer csak hallom, hogy Lara kiabál, Tarik, meg ordít neki vissza, hogy ne féljen, jön. gondoltam, biztos találkozott a pókkal, vagy valami. Hallottam Tarikot rohangálni, meg nagyit beszélni, de nem hagyhattam ott a szendvicset, amíg nem volt kész. Mikor elkészült, felrohantam, hogy megnézzem, mi történt. Hát Lara bezárta magát a fürdőbe, és nem tudott sehogy sem kijönni. Nagyi állt az ajtónál, és magyarázta neki, hogy merre fordítsa a zárat, Tarik meg rohangált, hogy találjon valamit, amivel ki lehet nyitni, ráadásul nem kulcslukas zár van rajta, hanem olyan, ami csak belülről zárható. Végül nagyi mondta, hogy meg lehetne próbálni egy csavarhúzóval kinyitni, erre Tarik rögtön elkezdett rohanni lefele a lépcsőn, és kiabált nekem, hogy menjek gyorsan utána. Megmutatta, hogy hol van szerszámos láda a polc tetején, levettem, és találtunk is benne csavvarhúzót, közben azt magyarázta, hogy nem akarja, hogy Lara elkéssen a suliból. Kb 5 perc szenvedés után sikerült kinyitni a zárat, Lara kiszabadult. Persze még félig sem volt felöltözve, mondtam Tariknak, hogy azért ő menjen le enni, legalább ő tudja rendesen befejezni, Larának meg szóltam, hogy nagyon igyekezzen, mert el fognak késni. Lementem én is Tarik után, és vártam, hogy indulhassunk. Megmondtam neki, hogy most nem kapcsolhatja be a tévét evéshez, mert akkor nem tudnak sietni. Larának még kb ötször felszóltam, hogy most már jöjjön. Mire leért, addigra Tarik be is fejezte az evést, de Lara is csak egy negyedet evett a szendvicsből, aztán közölte, hogy kész van. Nem örülök, ha nem eszik rendesen, de most nem szóltam egy szót se. Villámgyorsan cipő, táska, és rohanás a suliba. Tényleg végig futottunk, csak az úttestek előtt álltunk meg. Még épp időben beértek.

Meló ezerrel...

Egyelőre képtelen vagyok megfelelően beosztani az időmet. Tegnap este kicsit kiakadtam, mert az egyik mosás után a mosógép aljában állt a víz, a ruhákból is csöpögött, csavargathattam ki kézzel, ráadásul aggódtam, hogy elrontottam a mosógépet, bár azt nem tudtam, hogy hogyan, mivel mindent úgy csináltam, ahogy eddig. Emellé még a szárítógépet is sikerült a nyitómadzag, vagy mi a neve nélkül becsukni, aznap már másodszorra, és ennek az lett a következménye, hogy ismét kb darabokra kellett szednem a gép ajtaját a fésűmmel, hogy ki tudjam venni a ruhákat. Egyébként nagyon cseles voltam, mert kitaláltam, hogy ha felhozom a szobámba a vasalódeszkát meg a vasalót, akkor úgyse látják, hogy mi az, amit tényleg kivasalok, és mi az, ami csak szépen simára van hajtogatva, ugyanis szerintem totál időpocsékolás mindent kivasalni, azt is, ami nem gyűrődik. Ezzel csak az volt a gond, hogy tegnap egész nap a mosó- és szárítógépet pakolgattam, mert a szennyes már elborította a házat, ráadásul délután elmentünk Gretával Folkestoneba, meg vásárolni, úgyhogy a porszívózásra is csak este jutott időm, addigra viszont a szobámat kezdte megtölteni a tiszta ruha, ami vasalásra (hajtogatásra) várt. Greta azt mondta, hagyjam, majd holnap, de én fogtam egy dvd-t, és jó mártír módjára nekiálltam vasalni a film alatt. Hát nem sokáig bírtam, és a ruhakupac nem akart csökkenni, úgy döntöttem, mégis inkább másnapra halasztom. Sírva aludtam el, hogy ez nekem túl sok, soha nem vasaltam, és sose szerettem igazán a házimunkát, ráadásul mindent rosszul csinálok, és sosincs mindenre időm.. Reggelre szerencsére kialudtam a kétségbeesésemet. Gondolom, mondanom se kell, ma egész délelőtt vasaltam. Bár ezt nem tudtam előre, valamilyen sugallat folytán mára szimpla tojásos tészta volt betervezve, ami ugyebár gyorsan megvan, más kajával el se készültem volna, mire hazajönnek. Tarikot ma vinnem kellett busszal Cheritonba, karate edzésre, szerencsére úgy jöttek a buszok, hogy csak visszafele kellett várnunk kb negyed órát, de így is este negyed 9-re értünk haza. Gyorsan vacsi, aztán irány az ágy. Greta ma nincs itthon, az egyetemen van, Kerem meg még nem jött haza Törökországból. Tegnap kértem egy kis fizetés előleget Gretától, hogy tudjak venni képeslapokat, ma pedig elkezdtem írni őket a karate alatt, remélhetőleg jövőhét elején postára tudom adni. Egyébként úgy tűnik, hogy elfogadtak a gyerkőcök, sőt, néha úgy érzem, hogy kedvelnek is, de csak néha. Remélem, ez majd változni fog...

Megérkeztem...

... de kezdjük az utazásnál. Anyu kijött velem a reptérre. Aggódtam, nem lesz-e gond, hogy a jegyemen csak egy csomag feladása szerepel, de képtelen voltam egy bőröndbe belezsúfolni mindent, végülis most nem csak két hétre jöttem, és jön a tél is... A becsekkolásnál kiderült, hogy de igen, gond. Felárat kell fizetni, ami drága, ráadásul a két bőrönd együtt 10 kilóval volt nehezebb, mint amit egy ember feladhat. Átcsoportosítani nem tudtam a cuccokat, nem is lett volna értelme, nem érdekes, kifizetjük, mondják meg, mennyi. Hát majdnem leültem az összeg hallatán. Az, hogy volt egy plusz bőröndöm, meg 10 kiló túlsúly, 46 000 forintba került... Itt jegyezném meg, hogy maga a repülőjegy, utasbiztosítással együtt volt 43. Nagyon durva. De nem tudtunk mit tenni, anyu volt olyan iszonyat rendes, hogy kifizette nekem, bár ennyi pénzért ő is simán jöhetett volna velem. De legalább a karácsonyi ajándékomon nem kell gondolkoznia, már megkaptam.
A biztonsági ellenőrzés érdekes volt, most már tudtam, hogy a laptopomat ki kell majd rakni külön, hogy átvilágítsák, készültem is rá, nem építettem be a kézipoggyászba annyira, mint Indiába menet. Övet persze le kellett venni, a cipőt magamon tarthattam, de csak addig, amíg át nem mentem a detektoros kapun. Valami halkan becsipogott rajtam, úgyhogy vagy háromszor végigmotoztak, a nő még a gatyámba is benyúlt elöl, hátul, aztán levetette velem a cipőt, mert a kézi műszere is becsipogott, amikor a talpamnál húzta végig. Szóval leültem a székre, levettem a cipőt, végigtapizta a talpam, a csukámból kiszedte a betétet, majd mikor nem talált semmit, mondta, hogy mehetek. Mellesleg végig angolul beszélt hozzám, de nem vettem a fáradságot, hogy akár egy szót is szóljak hozzá magyarul, csak hallgattam, és csináltam, amit mondott.
Maga az utazás simán ment, a beszállókártyán nem szerepelt ülőhely, mindenki oda ült, ahova akart, én leültem egy idős angol házaspár mellé. Kaját meg innivalót nem kaptunk a gépen (igazad volt, anyu!), de nem is kívántam. Ugyan vettem magamnak még otthon a terminálon egy túrórudit meg egy fél literes vizet kemény ezer forintért, de csak a kocsiban fogyasztottam el. Hát a Gatwick reptér nagyon vicces. Órákig kell gyalogolni lehetetlenül hosszú folyosókon, az embernek az az érzése, hogy mire kijut, már rég nem Angliában lesz... Mindkét csomagom megérkezett, úgy néztem ki, mint egy málhás szamár, ahogy vonszoltam őket, meg magamat kifele. Kerem, az apuka várt rám, rögtön megismertük egymást. Elvette tőlem az egyik bőröndöt, és elindultunk a kocsihoz, amiben már ott ült Lilly, a nagymama is. Tényleg nagyon durva brit angolt beszél, kb a harmadát értettem annak, amit mondott. Kerem kérdezte, hogy éhes vagyok-e, mondtam, hogy nem, erre kicsit elszomorodott, mert azt tervezte, hogy csapunk egy kis wellcome kajálást mekiben vagy pizza hut-ban. Elindultunk, és mivel tudott az indiai érdeklődésemről, benyomott nekem pár indiai filmzenét a telójáról, nagyon aranyos volt. :) Aztán kérte, hogy diktáljam az otthoni számunkat, és a kocsiban lévő számítógépről, vagy miről felhívhattam anyut, hogy ne aggódjon. Iszonyat rendes ember. :) Azért útközben az autópályán megálltunk kajálni a mekiben, igaz nem voltam éhes, de ettem egy McChicken szendvicset, hogy örüljön, meg még krumplit is vett nekem, de annak a felét otthagytam. A következő megálló a Tesco volt, ahol vettünk pár dolgot otthonra, legfőképp fehér kenyeret a nagyinak, mert ő a barnát nem eszi. Ezután már tényleg csak a háznál álltunk meg, miután, az autópályáról letérve, beláthatatlan, és egy sáv széles erdei utakon elértük a falut. A kapuval volt egy kis bajunk, mivel Kerem rosszul tudta a kódot. Mután ötödszörre se nyílt ki, becsöngetett Gretának, hogy jöjjön ki, és engedjen be minket. Kiderült, hogy két 6-os helyett két 1-est kellett volna nyomni. A gyerekek már aludtak, Kerem körbevezetett a házban. Az első benyomásom, hogy zsúfolt és szűkös, meg hogy mindenhol kupi van. Otthonos, de azért ha lesz rá időm, megpróbálok egy kis rendet teremteni. Kezdem megérteni, hogy anyu miért szekál folyton, hogy rakjak rendet. Itt csak az találja meg a dolgokat, aki a rendetlenséget csinálta. :) A szobám viszont rendezett volt, csak rám várt, hogy beköltözzek, és megalkossam a saját kupimat... :D Na jó, csak vicceltem. Az a szerencse, hogy nem nagyon van hely rendetlenséget csinálni. :) Ezután leültünk a nappaliban egy tea mellett beszélgetni. Kerem beállította a netet a laptopomon, aztán leült dolgozni a sajátjához, miközben megint megvacsorázott. :) Én hamarosan el is mentem lefeküdni, Greta azt mondta, reggel fél 8-kor van ébresztő. Hát én fél hétre állítottam órát, mert úgy gondoltam, szerencsésebb, ha már elkészülve várom, hogy felkeljenek. Ennek az lett az eredménye, hogy kb 10 perc alatt összeszedtem magam, majd több, mint egy órát ültem és malmoztam, mert persze nem keltek fel fél 8-kor, Greta meg nagyi sem. Kerem már nem volt itthon, hajnalban elment, mert ma repül Törökországba. Tegnap mondta is, hogy őt nem fogom sokat látni, mert folyton utazik. Szóval vártam, hogy felkeljen a család, aztán mikor meguntam, lementem a földszintre, hogy felfedezzem magamnak a konyhát. Az első szekrény, amibe belenéztem, tele volt magyar fűszeres zacsikkal. Bár nem gondolom, hogy én bármihez is őrölt szerecsendiót fogok használni, de azért jó, hogy van, legalább tudom, hogy mi az. :)
Tarik volt az első, aki lejött, megbeszéltük, hogy én vagyok az új au-pair. :) Felmentem, hogy megnézzem Larat, meg hogy Greta mit csinál, mert a következőkben azt kell tennem nekem is. Felkeltette Larat, bemutatott neki, kikészítette a ruhájukat, aztán megkérdezte, mit kérnek reggelire. Megmutatta, hogy hogyan működik a szárítógép, amivel én még nem találkoztam. Persze nem lehet bármit beletenni, mert összemehetnek a ruhák. Bevallom, egyelőre jobban tetszik a kiteregetős módszer, de majd biztos hozzászokom a géphez. Az a gáz, hogy utána persze a legtöbb ruhát ki kell vasalni, de idáig még nem jutottam el. Lementünk, és néztem, ahogy megcsinálja a gyerekeknek a reggelit, és mire megették, már rohanhattunk is a suliba. Be lettem mutatva az igazgatónak, meg egy-két tanárnak, aztán hazajöttünk. Megreggeliztünk, közben jött valami vízszerelő srác, mert a kicsik fürdőjében valami gáz van a csappal, vagy a csövekkel, nem értettem pontosan. El kellett mennem a kisboltba tejet venni, ezáltal kipróbálhattam a konyhapénzes ládikó használatát, meg az ajtókulcsot, amit kaptam. A kapukódot tegnap este szerintem egy életre megjegyeztem, azzal nem volt gond. :) Ezután fel kellett vinnem teát meg kekszet a szerelő srácnak, majd Greta elment dolgozni, azt mondta, ma nem kell semmivel se foglalkoznom, még a gyerekek leckéjével se, csak menjek el értük délután, adjak nekik valami kaját, és majd este, ha ő hazajött, átbeszéljük, hogy mit és hogyan kell majd csinálnom. Szóval feljöttem, berendezkedtem a szobában, aztán nekiláttam írni a blogot. Közben azért annyit megtettem, hogy a már megszárított ruhakupacot levittem a hálószobába és összehajtogattam, félrerakva azokat, amiket majd vasalni kell, és ugyanezt megtettem az éppen leállt szárítógépből kivett ruhákkal. Elpakolni már nem mertem, mert bár a gyerekek ruháinak tudom a helyét, nem voltam benne biztos, hogy jól csoportosítottam, hogy melyik kié. Greta épp ma reggel vett ki három pár zoknit Tarik fiókjából, amit az előző lány rossz helyre rakott be, azok Greta zoknijai voltak. Szóval én inkább nem kockáztattam. :)

Holnap utazás...

... és én se nem izgulok, se nem vagyok ideges. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz. Már nagyjából kikészítettem, hogy mit viszek, de még nem kezdtem el bepakolni. Holnap délután fél 6 körül indul a gép, még van időm. Igazából úgy érzem, hogy India után ez sima ügy lesz, arra rengeteget készültem, hónapokig, egy héttel indulás előtt már be voltam pakolva, és most kicsit lekiismeret-furdalásom is van, hogy Angliával viszont nem igazán foglalkozom. Talán az is az ok, hogy azért India jóval messzebb volt, Angliából sokkal könnyebb hazajönni is, meg intézni a dolgokat, szabadabban és kényelmesebben tudok mozogni, és nem vagyok annyira kiszolgáltatva. Ha valamit elfelejtek, majd anyu utánam küldi postán, és azért azt is nagyjából tudom, hogy mi az, amit mindenképp vinnem kell, de mi az, amit érdemesebb mondjuk ott megvenni. India esetében semmiben nem lehettem biztos. A hangulatom meg az érzelmi hozzáállásom egyébként nagyon változó, de leginkább a semleges és a negatív zóna között mozog. Utáltam, hogy el kell mennem, amikor egy hete elköszöntem aputól, amikor tegnap elköszöntem a kistesóimtól, a mamától, Ilditől, amikor csütörtökön utoljára voltam salsa órán, és most sem rajongok a dologért, bármelyik pillanatban el tudnám sírni magam. Ugyanakkor viszont tudom, hogy nagyon jól fogom érezni magam, élvezni fogom a dolgot, a fizetés is jó, és élettapasztalat és nyelvtudás szempontjából is mindenképp hasznos, tehát ha az eszemmel gondolkozom, akkor abszolút pozitív a mérleg. Lehet, hogy csak az a bajom, hogy fáradt vagyok. Alig 2 hete jöttem haza Indiából, és rövid idő alatt nagyon sokmindent kellett (volna) elintéznem. Úgy terveztem, hogy első héten kipihenem Indiát, második héten rápihenek Angliára, mielőtt belevetem magam a munkába. Csak azzal nem számoltam, hogy be kell iratkoznom az egyetemre, el kell intéznem a halasztást, találkoznom kell legalább a legjobb barátaimmal, együtt kell lennem a családommal is, meg ilyenek, hiszen legközelebb karácsonykor jövök haza. Közben Bence helyett be kellett mennem az egyetemi fejtágításra, mert ő beteg lett, el kellett mennem Hepatitisz A ismétlő oltást beadatni, mert így a következő 15 évben is védett vagyok, és még sorolhatnám, szóval pihenés helyett rohangáltam, mint egy hülye. :-D De sebaj, első héten lesz segítségem a nagymama személyében, úgyhogy nem aggódom. A repüléstől nem félek, abban már van rutinom, tehát tulajdonképpen semmi gáz nincs, csak most éppen nem akarok menni. Remélem, holnapra kialszom ezt a hülye hangulatot...

Előzmények

Régebben is gondoltam én már arra, hogy ki kéne menni külföldre bébiszitternek egy évre. Nézegettem ezeket a közvetítő irodákat, de valahogy sose mertem belevágni, ki tudja, milyen helyre kerülök, milyen családhoz, mit kell majd csinálnom, és hasonlók, mindig tele voltam kérdésekkel és kételyekkel. Az utóbbi években pedig már nem is gondolkoztam ilyenen. Ám pár hónappal ezelőtt ölembe hullt a lehetőség.
Úgy esett, hogy anyu beszélgetett az egyik ismerősével, akinek a lánya éppen kint volt au-pairként Angliában, és szóba került, hogy a család szívesen fogadna megint Magyarországról valakit, de szeretnék megkerülni az irodát. Anyu pedig elmesélte, hogy én éppen most végzek csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó szakon, és ez milyen jó lehetőség lenne, ráérek, és még szakmába is vág. Nem sokkal később Eszter fel is vette velem a kapcsolatot facebook-on. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy milyen ott kint, mit kell csinálnia, milyen helye van, mennyi pénzt kap, milyen az ellátás, minden szóba került, és nekem már az elejétől kezdve nagyon tetszett a dolog, el is döntöttem, hogy mindenképp ki szeretnék menni, ha ő úgyis hazajön. Nyárra van egy állandó au-pairje a családnak, de a tanévre, szeptembertől júniusig mindig mást fogadnak. Eszter is így volt kint, júniusban jött haza. Mielőtt azonban elhagyta volna Angliát, a családnak elmesélte, amit rólam tudott, és én is mondtam, hogy benne vagyok a dologban, szívesen kimegyek tíz hónapra, ezért összehozott egy telefonbeszélgetést köztem és a család között. Megadtam az itthoni számom és felhívtak. Először Eszterrel beszéltem, aztán sorban a család majdnem minden tagjával, persze velük angolul. Kérdezgettek, én válaszoltam, és úgy tűnt, hogy tetszettem nekik, meg is beszéltük, hogy felvesszük a kapcsolatot e-mailben, és akkor ezennel fixnek tekintik, hogy én megyek. Váltottunk pár e-mailt Gretával, ő az anyuka, megbeszéltük, hogy mikor tudnék menni, a végső időpont a nyári lánytól függött, hogy ő mikor megy haza, a család ugyanis nem akart kétszer felmenni Londonba, így nekem aznap kell érkeznem, amikor ő elmegy. Ez szeptember 10. lesz. Már a repülőjegyet is megvettem az EasyJetnél Gatwickre. Dél-Angliában leszek, egy Elham nevű kisvárosban, Canterbury és Dover között. Eszter szerint nagyon békés, jó hangulatú városka, mindenki ismer mindenkit, minden közel van, gyalog bejárható, ő nagyon jól érezte magát. Már várom, nagyon kíváncsi vagyok, de biztosan én is jól fogom érezni magam.
Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy leírjam, mi történik velem, milyen ott lenni. Nem tudom, hogy milyen gyakran tudok majd írni, de gondolom, az első egy-két hét után beáll a rendszer. Mindenesetre igyekszem, remélem, tetszeni fog! :)