De legalább ismét van időm minden házimunkára... Hurrá.
Kerem hétfőn megint elutazott, pár napra. Este Gretával meg a gyerkőcökkel átmentünk Lymingebe tűzijátékot nézni. Valami nemzeti ünnep volt, azt ünnepelték, ha jól értettem, hogy nemtom hány évvel ezelőtt valakik fel akarták robbantani a parlamentet, de nem sikerült nekik. Akkora hűhót csapnak belőle, tábortűz is volt, meg kaja-pia vásár a téren, a gyerekeknek csillagszórókat osztogattak, meg lehetett venni mindenféle értelmesebbnél értelmesebb világítós, forgós, villogós, villogva forgós és forogva világítós kütyüket, persze ilyenkor mindent a gyerekekért, Lara és Tarik is kapot egy-egy villanykörtét, amiben diszkógömb volt, színesen világít és forog, miközben borzalmasan zúg... Meg rögtön kaptak innivalót is, amit persze nem ittak meg, és nekem kellett szorongatnom egész idő alatt a fagyos, kesztyű nélküli kezemmel, miközben ők a játszótéren szórakoztak. Forralt bort természetesen nem lehetett kapni, se semmilyen meleg kaját. Ilyenkor nagyon tudnak hiányozni az otthoni vásárok... A tűzijáték szép volt, de sose néztem ilyen közelről élőben, nem is bírta a szemem, egy pillanat alatt elkezdett folyni a könnyem, olyan fényes volt, a kezem pedig begörcsölt, ahogy szorítottam a fülemre, hogy tompítsam a robbanások hangját. Vagy negyed óráig tartott, zenei aláfestéssel, de azért még mindig messze elmarad augusztus 20-tól... :)
Csütörtök reggel Tarikot úszócuccal, és autósüléssel indítottam suliba, mostantól minden héten jár úszni a sulival. Greta itthon volt, nem kellett mennie az egyetemre. Délután, mielőtt mentem a kicsikért kitalálta, hogy amíg ő elviszi Tarikot karatéra este, addig én mehetnék Larával uszodába. Marhára örültem neki, de nyilván nem szólok semmit, csak teszem, amit kérnek. A bevásárlás már kb egy hete időszerű lett volna, de nem ám, hogy Greta elmenne és gyorsan elintézné, amíg Tarik karatén, mi meg usziban vagyunk.. Miért is tenné, mikor ott volt rá az egész nap, és ő kb ki se kelt az ágyból, az nem számít, hogy én már nem tudok kaját adni a gyerekeknek. Nem, a vásárlást elintézzük este, Tarik 7-kor végez, értünk fél 8-ra értek oda, amikor a gyerekek általában már mennek az ágyba, de nem számít, irány a Tesco. Természetesen ha az ember a gyerekeivel vásárol, akkor minden második terméknél kitör a nyavalygás, hogy de ezt is meg azt is akarom. Mondanom se kell, fél 10-kor indultunk el haza, és akkor még Greta megígérte nekik, hogy otthon kapnak tojást meg pirítóst enni. Én segítettem kipakolni, aztán visszavonulót fújtam, mert legalább nekem fel kell tudnom kelni reggel, hogy elinduljon a nap...
Pénteken mindeki a saját ruhájában mehetett suliba, nem kellett egyenruha, de cserébe vinni kellett valami kis ajándékot, amit majd szépen becsomagolva meg lehet venni a szülőknek karácsonyra. Délután Lara átment a barátnőjéhez, Tarik pedig Gretával együtt az egyik barátjához, szóval volt egy pár szabad órám. Valamiért egész nap iszonyat fáradt voltam, pedig kivételesen nagyon jól aludtam éjjel. Mikor este hazajöttek, kaptam egy óra szünetet, aztán kezdődött az ügyelet megint, mert Greta elment moziba, Kerem pedig még nem jött haza, és ugye a péntek az 'movie night', vagyis 11-kor kell csak lefeküdniük. Olyan fél 10 körül Kerem végülis hazaért, de ez engem nem mentett fel, mert felvonult a hálóba gépezni. Mikor 11-kor próbáltam révenni őket, hogy most már menjenek aludni, mert másnap kelni kell, Tariknak karate van reggel, akkor Kerem rámszólt, hogy hagyjam, majd ő elintézi. Onnantól kezdve nem is foglalkoztam tovább a dologgal, feljöttem aludni, de átkoztam mindent, hogy folyton én szívok reggelente azzal, hogy kirángassam őket az ágyból, de a szülők se segítenek azzal, hogy lefektetik őket időben. A héten rájöttem, hogy kitől tanulta Lara, hogy a "Jó reggelt, ideje felkelni!" felszólítás után húzza a fejére a takarót és aludjon tovább. Greta ugyanezt csinálja, miután a telefonja ébresztőt fúj. És akkor csodálkozik, hogy elkésik mindenhonnan. Lara a héten matekból képtelen volt megcsinálni az órás, időszámításos feladatot, fogalma nem volt, hogy a lerajzolt órák mennyit mutatnak, és azt hogy kell átírni digitális formátumba. Nem voltam meglepődve, már írtam, hogy egy darab óra nem található az egész házban, honnan is tudhatná. Na de vissza a történethez.
Szombat reggel felkeltem korán, hogy fel tudjam őket kelteni, és mindennel elkészüljek. Reggel kezdődött a nyavalygás, hogy ugye nem busszal kell menni, meg, hogy Lara utálja az egészet, nem maradhatna-e itthon. Mondtam, hogy fogalmam sincs, de a szüleik úgy alszanak, mint akiket fejbe vágtak, én nem fogom őket felkelteni, hogy megkérdezzem, maradunk annál, hogy megyünk mindhárman busszal, aztán jövünk haza. Lementem, hogy csináljak nekik szendvicset, meg elrakjak valami kis nasit, mert akárhányszor kimozdulunk, mindig éhen akarnak halni. Közben Lara megkérdezte Gretát, hogy ő nem maradhat-e itthon, Greta azt mondta, hogy nem, de cserébe karate után elmehetünk úszni. Remek. Rohanok föl, hogy összeszedjem nekik meg magamnak az úszócuccot. Minden megvan, mostmár csak rá kell vennem őket, hogy, öltözzenek föl és reggelizzenek meg, Lara a tévé előtt, Tarik az ágyban, szerencsére Greta azt mondta, hogy elvisz minket oda kocsival. Mikor a reggelit raktam ki az asztalra, Tarik lejött halál nyugodtan, alsógatyában, és nem velem, hanem Larával közölte, hogy nem megy ma karatére, úgyhogy az úszás is elmarad. Ekkora már totál ideg voltam a kapkodástól, és mikor ezt meghallottam, le kellett ülnöm, a székre, hogy ne kezdjek el rögtön hisztizni. Gyűlölöm, amikor valaki nem tudja eldönteni, hogy mi legyen, és minden percben változik az egész napi terv!! Felmentem, hogy megkérdezzem Gretát, hogy akkor most mégis mi a fene van, mert ma reggel fél órán belül már a harmadik verziót hallom. Azt mondta, nem kell menni sehova, mert Tarik nagyon fáradt, és nem akar karatéra menni. Talán mondjuk le kellett volna feküdni időben előző este. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem tűnt fáradtnak, gondolom csak előadta az anyjának a hattyú halálát, hogy itthon maradhasson tévét bámulni. Soha nem iszom kávét, de ezek után csináltam magamnak egy jó erőset és nem álltam fel az asztaltól, amíg meg nem ittam. Szóval maradtunk itthon. Ez olyan szempontból jó volt, hogy volt időm minden házimunkára, de megint nem mozdultunk ki, arra se tudtam rávenni őket, hogy felöltözzenek. Persze egész nap a szokásos program ment, videójáték meg tévé. Miután egész nap kérdezgettem őket, hogy mikor akarják megcsinálni a leckét, mert ma neki kell állni, és ők mindig azt mondták, hogy később, délután 4 órakor kikapcsoltam a tévét, eldugtam a távirányítókat, és közöltem, hogy na akkor most van leckeírás, és nincs több tévé meg x-box meg wii este 7 óráig. Lara egész jól tűrte, vele amúgy se szokott gond lenni, de Tarik egy órán keresztül sírt meg nyavalygott az első öt matek feladata fölött (aztán összeszedte magát és 10 perc alatt megcsinálta a maradék ötöt). Kidolgoztam egy tökéletes módszert ilyen esetekre: le kell szarni. Ha azt látja, hogy rohadtul nem érdekel a nyavalygása, és a feladatot meg kell csinálnia, előbb-utóbb kész lesz, akkor is, ha 20 perc helyett két órát vesz igénybe. Mondjatok kőszívűnek, vagy őrmesternek, vállalom, de engem nem fog ellágyítani a sírásával, eléggé ki van nyalva a segge, nem kell, hogy még én is körül ugráljam. Utána Twistereztünk, meg elővettek valami jegesmedvés játékot is, miközben zenét hallgattunk, akkorra már sikerült lenyugodnom, de a reggeli töketlenkedés az egész napomra rányomta a bélyegét. Vacsira hamburgert csináltam nekik, aztán újra bekapcsolhatták a tévét. Kerem és Greta fél 10 körül értek haza, addigra én már leraktam a kicsiket, de mivel nem voltak álmosak, mondtam, hogy olvashatnak még, vagy beszélgessenek. Mikor a szülők megjöttek, Kerem megkérdezte, hogy nem akarnak-e inkább tévét nézni, ahelyett, hogy ágyban vannak, gondolom kitaláljátok, mi volt a reakció... Én meg úgy gondoltam, nekem ennyi elég aznapra, lefeküdtem, és ma délig fel se keltem, egyhuzamban aludtam 14 órát. Lehet, hogy elfáradtam...??
Kerem hétfőn megint elutazott, pár napra. Este Gretával meg a gyerkőcökkel átmentünk Lymingebe tűzijátékot nézni. Valami nemzeti ünnep volt, azt ünnepelték, ha jól értettem, hogy nemtom hány évvel ezelőtt valakik fel akarták robbantani a parlamentet, de nem sikerült nekik. Akkora hűhót csapnak belőle, tábortűz is volt, meg kaja-pia vásár a téren, a gyerekeknek csillagszórókat osztogattak, meg lehetett venni mindenféle értelmesebbnél értelmesebb világítós, forgós, villogós, villogva forgós és forogva világítós kütyüket, persze ilyenkor mindent a gyerekekért, Lara és Tarik is kapot egy-egy villanykörtét, amiben diszkógömb volt, színesen világít és forog, miközben borzalmasan zúg... Meg rögtön kaptak innivalót is, amit persze nem ittak meg, és nekem kellett szorongatnom egész idő alatt a fagyos, kesztyű nélküli kezemmel, miközben ők a játszótéren szórakoztak. Forralt bort természetesen nem lehetett kapni, se semmilyen meleg kaját. Ilyenkor nagyon tudnak hiányozni az otthoni vásárok... A tűzijáték szép volt, de sose néztem ilyen közelről élőben, nem is bírta a szemem, egy pillanat alatt elkezdett folyni a könnyem, olyan fényes volt, a kezem pedig begörcsölt, ahogy szorítottam a fülemre, hogy tompítsam a robbanások hangját. Vagy negyed óráig tartott, zenei aláfestéssel, de azért még mindig messze elmarad augusztus 20-tól... :)
Csütörtök reggel Tarikot úszócuccal, és autósüléssel indítottam suliba, mostantól minden héten jár úszni a sulival. Greta itthon volt, nem kellett mennie az egyetemre. Délután, mielőtt mentem a kicsikért kitalálta, hogy amíg ő elviszi Tarikot karatéra este, addig én mehetnék Larával uszodába. Marhára örültem neki, de nyilván nem szólok semmit, csak teszem, amit kérnek. A bevásárlás már kb egy hete időszerű lett volna, de nem ám, hogy Greta elmenne és gyorsan elintézné, amíg Tarik karatén, mi meg usziban vagyunk.. Miért is tenné, mikor ott volt rá az egész nap, és ő kb ki se kelt az ágyból, az nem számít, hogy én már nem tudok kaját adni a gyerekeknek. Nem, a vásárlást elintézzük este, Tarik 7-kor végez, értünk fél 8-ra értek oda, amikor a gyerekek általában már mennek az ágyba, de nem számít, irány a Tesco. Természetesen ha az ember a gyerekeivel vásárol, akkor minden második terméknél kitör a nyavalygás, hogy de ezt is meg azt is akarom. Mondanom se kell, fél 10-kor indultunk el haza, és akkor még Greta megígérte nekik, hogy otthon kapnak tojást meg pirítóst enni. Én segítettem kipakolni, aztán visszavonulót fújtam, mert legalább nekem fel kell tudnom kelni reggel, hogy elinduljon a nap...
Pénteken mindeki a saját ruhájában mehetett suliba, nem kellett egyenruha, de cserébe vinni kellett valami kis ajándékot, amit majd szépen becsomagolva meg lehet venni a szülőknek karácsonyra. Délután Lara átment a barátnőjéhez, Tarik pedig Gretával együtt az egyik barátjához, szóval volt egy pár szabad órám. Valamiért egész nap iszonyat fáradt voltam, pedig kivételesen nagyon jól aludtam éjjel. Mikor este hazajöttek, kaptam egy óra szünetet, aztán kezdődött az ügyelet megint, mert Greta elment moziba, Kerem pedig még nem jött haza, és ugye a péntek az 'movie night', vagyis 11-kor kell csak lefeküdniük. Olyan fél 10 körül Kerem végülis hazaért, de ez engem nem mentett fel, mert felvonult a hálóba gépezni. Mikor 11-kor próbáltam révenni őket, hogy most már menjenek aludni, mert másnap kelni kell, Tariknak karate van reggel, akkor Kerem rámszólt, hogy hagyjam, majd ő elintézi. Onnantól kezdve nem is foglalkoztam tovább a dologgal, feljöttem aludni, de átkoztam mindent, hogy folyton én szívok reggelente azzal, hogy kirángassam őket az ágyból, de a szülők se segítenek azzal, hogy lefektetik őket időben. A héten rájöttem, hogy kitől tanulta Lara, hogy a "Jó reggelt, ideje felkelni!" felszólítás után húzza a fejére a takarót és aludjon tovább. Greta ugyanezt csinálja, miután a telefonja ébresztőt fúj. És akkor csodálkozik, hogy elkésik mindenhonnan. Lara a héten matekból képtelen volt megcsinálni az órás, időszámításos feladatot, fogalma nem volt, hogy a lerajzolt órák mennyit mutatnak, és azt hogy kell átírni digitális formátumba. Nem voltam meglepődve, már írtam, hogy egy darab óra nem található az egész házban, honnan is tudhatná. Na de vissza a történethez.
Szombat reggel felkeltem korán, hogy fel tudjam őket kelteni, és mindennel elkészüljek. Reggel kezdődött a nyavalygás, hogy ugye nem busszal kell menni, meg, hogy Lara utálja az egészet, nem maradhatna-e itthon. Mondtam, hogy fogalmam sincs, de a szüleik úgy alszanak, mint akiket fejbe vágtak, én nem fogom őket felkelteni, hogy megkérdezzem, maradunk annál, hogy megyünk mindhárman busszal, aztán jövünk haza. Lementem, hogy csináljak nekik szendvicset, meg elrakjak valami kis nasit, mert akárhányszor kimozdulunk, mindig éhen akarnak halni. Közben Lara megkérdezte Gretát, hogy ő nem maradhat-e itthon, Greta azt mondta, hogy nem, de cserébe karate után elmehetünk úszni. Remek. Rohanok föl, hogy összeszedjem nekik meg magamnak az úszócuccot. Minden megvan, mostmár csak rá kell vennem őket, hogy, öltözzenek föl és reggelizzenek meg, Lara a tévé előtt, Tarik az ágyban, szerencsére Greta azt mondta, hogy elvisz minket oda kocsival. Mikor a reggelit raktam ki az asztalra, Tarik lejött halál nyugodtan, alsógatyában, és nem velem, hanem Larával közölte, hogy nem megy ma karatére, úgyhogy az úszás is elmarad. Ekkora már totál ideg voltam a kapkodástól, és mikor ezt meghallottam, le kellett ülnöm, a székre, hogy ne kezdjek el rögtön hisztizni. Gyűlölöm, amikor valaki nem tudja eldönteni, hogy mi legyen, és minden percben változik az egész napi terv!! Felmentem, hogy megkérdezzem Gretát, hogy akkor most mégis mi a fene van, mert ma reggel fél órán belül már a harmadik verziót hallom. Azt mondta, nem kell menni sehova, mert Tarik nagyon fáradt, és nem akar karatéra menni. Talán mondjuk le kellett volna feküdni időben előző este. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem tűnt fáradtnak, gondolom csak előadta az anyjának a hattyú halálát, hogy itthon maradhasson tévét bámulni. Soha nem iszom kávét, de ezek után csináltam magamnak egy jó erőset és nem álltam fel az asztaltól, amíg meg nem ittam. Szóval maradtunk itthon. Ez olyan szempontból jó volt, hogy volt időm minden házimunkára, de megint nem mozdultunk ki, arra se tudtam rávenni őket, hogy felöltözzenek. Persze egész nap a szokásos program ment, videójáték meg tévé. Miután egész nap kérdezgettem őket, hogy mikor akarják megcsinálni a leckét, mert ma neki kell állni, és ők mindig azt mondták, hogy később, délután 4 órakor kikapcsoltam a tévét, eldugtam a távirányítókat, és közöltem, hogy na akkor most van leckeírás, és nincs több tévé meg x-box meg wii este 7 óráig. Lara egész jól tűrte, vele amúgy se szokott gond lenni, de Tarik egy órán keresztül sírt meg nyavalygott az első öt matek feladata fölött (aztán összeszedte magát és 10 perc alatt megcsinálta a maradék ötöt). Kidolgoztam egy tökéletes módszert ilyen esetekre: le kell szarni. Ha azt látja, hogy rohadtul nem érdekel a nyavalygása, és a feladatot meg kell csinálnia, előbb-utóbb kész lesz, akkor is, ha 20 perc helyett két órát vesz igénybe. Mondjatok kőszívűnek, vagy őrmesternek, vállalom, de engem nem fog ellágyítani a sírásával, eléggé ki van nyalva a segge, nem kell, hogy még én is körül ugráljam. Utána Twistereztünk, meg elővettek valami jegesmedvés játékot is, miközben zenét hallgattunk, akkorra már sikerült lenyugodnom, de a reggeli töketlenkedés az egész napomra rányomta a bélyegét. Vacsira hamburgert csináltam nekik, aztán újra bekapcsolhatták a tévét. Kerem és Greta fél 10 körül értek haza, addigra én már leraktam a kicsiket, de mivel nem voltak álmosak, mondtam, hogy olvashatnak még, vagy beszélgessenek. Mikor a szülők megjöttek, Kerem megkérdezte, hogy nem akarnak-e inkább tévét nézni, ahelyett, hogy ágyban vannak, gondolom kitaláljátok, mi volt a reakció... Én meg úgy gondoltam, nekem ennyi elég aznapra, lefeküdtem, és ma délig fel se keltem, egyhuzamban aludtam 14 órát. Lehet, hogy elfáradtam...??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése