Megérkeztem...

... de kezdjük az utazásnál. Anyu kijött velem a reptérre. Aggódtam, nem lesz-e gond, hogy a jegyemen csak egy csomag feladása szerepel, de képtelen voltam egy bőröndbe belezsúfolni mindent, végülis most nem csak két hétre jöttem, és jön a tél is... A becsekkolásnál kiderült, hogy de igen, gond. Felárat kell fizetni, ami drága, ráadásul a két bőrönd együtt 10 kilóval volt nehezebb, mint amit egy ember feladhat. Átcsoportosítani nem tudtam a cuccokat, nem is lett volna értelme, nem érdekes, kifizetjük, mondják meg, mennyi. Hát majdnem leültem az összeg hallatán. Az, hogy volt egy plusz bőröndöm, meg 10 kiló túlsúly, 46 000 forintba került... Itt jegyezném meg, hogy maga a repülőjegy, utasbiztosítással együtt volt 43. Nagyon durva. De nem tudtunk mit tenni, anyu volt olyan iszonyat rendes, hogy kifizette nekem, bár ennyi pénzért ő is simán jöhetett volna velem. De legalább a karácsonyi ajándékomon nem kell gondolkoznia, már megkaptam.
A biztonsági ellenőrzés érdekes volt, most már tudtam, hogy a laptopomat ki kell majd rakni külön, hogy átvilágítsák, készültem is rá, nem építettem be a kézipoggyászba annyira, mint Indiába menet. Övet persze le kellett venni, a cipőt magamon tarthattam, de csak addig, amíg át nem mentem a detektoros kapun. Valami halkan becsipogott rajtam, úgyhogy vagy háromszor végigmotoztak, a nő még a gatyámba is benyúlt elöl, hátul, aztán levetette velem a cipőt, mert a kézi műszere is becsipogott, amikor a talpamnál húzta végig. Szóval leültem a székre, levettem a cipőt, végigtapizta a talpam, a csukámból kiszedte a betétet, majd mikor nem talált semmit, mondta, hogy mehetek. Mellesleg végig angolul beszélt hozzám, de nem vettem a fáradságot, hogy akár egy szót is szóljak hozzá magyarul, csak hallgattam, és csináltam, amit mondott.
Maga az utazás simán ment, a beszállókártyán nem szerepelt ülőhely, mindenki oda ült, ahova akart, én leültem egy idős angol házaspár mellé. Kaját meg innivalót nem kaptunk a gépen (igazad volt, anyu!), de nem is kívántam. Ugyan vettem magamnak még otthon a terminálon egy túrórudit meg egy fél literes vizet kemény ezer forintért, de csak a kocsiban fogyasztottam el. Hát a Gatwick reptér nagyon vicces. Órákig kell gyalogolni lehetetlenül hosszú folyosókon, az embernek az az érzése, hogy mire kijut, már rég nem Angliában lesz... Mindkét csomagom megérkezett, úgy néztem ki, mint egy málhás szamár, ahogy vonszoltam őket, meg magamat kifele. Kerem, az apuka várt rám, rögtön megismertük egymást. Elvette tőlem az egyik bőröndöt, és elindultunk a kocsihoz, amiben már ott ült Lilly, a nagymama is. Tényleg nagyon durva brit angolt beszél, kb a harmadát értettem annak, amit mondott. Kerem kérdezte, hogy éhes vagyok-e, mondtam, hogy nem, erre kicsit elszomorodott, mert azt tervezte, hogy csapunk egy kis wellcome kajálást mekiben vagy pizza hut-ban. Elindultunk, és mivel tudott az indiai érdeklődésemről, benyomott nekem pár indiai filmzenét a telójáról, nagyon aranyos volt. :) Aztán kérte, hogy diktáljam az otthoni számunkat, és a kocsiban lévő számítógépről, vagy miről felhívhattam anyut, hogy ne aggódjon. Iszonyat rendes ember. :) Azért útközben az autópályán megálltunk kajálni a mekiben, igaz nem voltam éhes, de ettem egy McChicken szendvicset, hogy örüljön, meg még krumplit is vett nekem, de annak a felét otthagytam. A következő megálló a Tesco volt, ahol vettünk pár dolgot otthonra, legfőképp fehér kenyeret a nagyinak, mert ő a barnát nem eszi. Ezután már tényleg csak a háznál álltunk meg, miután, az autópályáról letérve, beláthatatlan, és egy sáv széles erdei utakon elértük a falut. A kapuval volt egy kis bajunk, mivel Kerem rosszul tudta a kódot. Mután ötödszörre se nyílt ki, becsöngetett Gretának, hogy jöjjön ki, és engedjen be minket. Kiderült, hogy két 6-os helyett két 1-est kellett volna nyomni. A gyerekek már aludtak, Kerem körbevezetett a házban. Az első benyomásom, hogy zsúfolt és szűkös, meg hogy mindenhol kupi van. Otthonos, de azért ha lesz rá időm, megpróbálok egy kis rendet teremteni. Kezdem megérteni, hogy anyu miért szekál folyton, hogy rakjak rendet. Itt csak az találja meg a dolgokat, aki a rendetlenséget csinálta. :) A szobám viszont rendezett volt, csak rám várt, hogy beköltözzek, és megalkossam a saját kupimat... :D Na jó, csak vicceltem. Az a szerencse, hogy nem nagyon van hely rendetlenséget csinálni. :) Ezután leültünk a nappaliban egy tea mellett beszélgetni. Kerem beállította a netet a laptopomon, aztán leült dolgozni a sajátjához, miközben megint megvacsorázott. :) Én hamarosan el is mentem lefeküdni, Greta azt mondta, reggel fél 8-kor van ébresztő. Hát én fél hétre állítottam órát, mert úgy gondoltam, szerencsésebb, ha már elkészülve várom, hogy felkeljenek. Ennek az lett az eredménye, hogy kb 10 perc alatt összeszedtem magam, majd több, mint egy órát ültem és malmoztam, mert persze nem keltek fel fél 8-kor, Greta meg nagyi sem. Kerem már nem volt itthon, hajnalban elment, mert ma repül Törökországba. Tegnap mondta is, hogy őt nem fogom sokat látni, mert folyton utazik. Szóval vártam, hogy felkeljen a család, aztán mikor meguntam, lementem a földszintre, hogy felfedezzem magamnak a konyhát. Az első szekrény, amibe belenéztem, tele volt magyar fűszeres zacsikkal. Bár nem gondolom, hogy én bármihez is őrölt szerecsendiót fogok használni, de azért jó, hogy van, legalább tudom, hogy mi az. :)
Tarik volt az első, aki lejött, megbeszéltük, hogy én vagyok az új au-pair. :) Felmentem, hogy megnézzem Larat, meg hogy Greta mit csinál, mert a következőkben azt kell tennem nekem is. Felkeltette Larat, bemutatott neki, kikészítette a ruhájukat, aztán megkérdezte, mit kérnek reggelire. Megmutatta, hogy hogyan működik a szárítógép, amivel én még nem találkoztam. Persze nem lehet bármit beletenni, mert összemehetnek a ruhák. Bevallom, egyelőre jobban tetszik a kiteregetős módszer, de majd biztos hozzászokom a géphez. Az a gáz, hogy utána persze a legtöbb ruhát ki kell vasalni, de idáig még nem jutottam el. Lementünk, és néztem, ahogy megcsinálja a gyerekeknek a reggelit, és mire megették, már rohanhattunk is a suliba. Be lettem mutatva az igazgatónak, meg egy-két tanárnak, aztán hazajöttünk. Megreggeliztünk, közben jött valami vízszerelő srác, mert a kicsik fürdőjében valami gáz van a csappal, vagy a csövekkel, nem értettem pontosan. El kellett mennem a kisboltba tejet venni, ezáltal kipróbálhattam a konyhapénzes ládikó használatát, meg az ajtókulcsot, amit kaptam. A kapukódot tegnap este szerintem egy életre megjegyeztem, azzal nem volt gond. :) Ezután fel kellett vinnem teát meg kekszet a szerelő srácnak, majd Greta elment dolgozni, azt mondta, ma nem kell semmivel se foglalkoznom, még a gyerekek leckéjével se, csak menjek el értük délután, adjak nekik valami kaját, és majd este, ha ő hazajött, átbeszéljük, hogy mit és hogyan kell majd csinálnom. Szóval feljöttem, berendezkedtem a szobában, aztán nekiláttam írni a blogot. Közben azért annyit megtettem, hogy a már megszárított ruhakupacot levittem a hálószobába és összehajtogattam, félrerakva azokat, amiket majd vasalni kell, és ugyanezt megtettem az éppen leállt szárítógépből kivett ruhákkal. Elpakolni már nem mertem, mert bár a gyerekek ruháinak tudom a helyét, nem voltam benne biztos, hogy jól csoportosítottam, hogy melyik kié. Greta épp ma reggel vett ki három pár zoknit Tarik fiókjából, amit az előző lány rossz helyre rakott be, azok Greta zoknijai voltak. Szóval én inkább nem kockáztattam. :)