Múlthét szerda reggel beszélgettem kicsit Keremmel, azt mondta, jó vagyok, csak ne stresszeljek annyira, ne legyek olyan görcsös, nyugodtan vegyem lazábbra a dolgokat, mert amik ők mondnak, hogy meg kell csinálni, meg hogy ekkorra és akkorra, az csak támpont, nem kell véresen komolyan venni. Ez volt az a pillanat, ami után tényleg kicsit el tudtam engedni magam. Amikor csak anyutól hallottam ezt, akkor nem jelentett megnyugvást, de így, hogy a munkaadóm mondja, hogy lazítsak, így más... :)
Péntekre Lara leszervezte magának, hogy a barátnőjénél alszik, Tarik pedig elment szülinapi buliba, tiszta volt a terep, Greta is itthon volt, meg Kerem is, úgyhogy le tudtunk ülni este megbeszélni a dolgokat. Már időszerű volt egy hónap után... :)
Először is megkérdezték, hogy van-e valami gondom, óhajom, sóhajom, most elmondhatok bármit. Hát el is mondtam, hogy a hétfői koszosruha mennyiségével elég nagy gondom van, főleg, ha szombaton is szabad vagyok, mert ők ugye nem mosnak. Én meg általában szerdára érem utol magam a melóval a hétfő miatt. Kértem, hogy ha lehet, akkor ezen valahogy változtassunk. Azt mondták, hogy igen, ez jogos, és akkor majd ők vasárnap azért megcsinálnak egy-két adag ruhát. A vasalást nem vállalják be, de mondtam, hogy az nem gáz, mert amíg hétfőn az első mosás-szárítás megy, addig meg tudom csinálni.
A másik gondom Keremmel meg a főzéssel volt, ugyanis néha önállósítja magát, és főz valamit, ami nem nagy baj, de valamelyik nap reggel kivett egy egész csirkét a mélyhűtőből, kiolvasztotta, aztán nem csinált vele semmit, én meg nem főztem, mert azt hittem, ő fog. Aztán másnap mondta, hogy csináljak valamit a csirkével, már tegnap kellett volna. De mire megcsináltam a vasalást és lementem, hogy kezdjek valamit a csirkével, addigra ő már berakta a sütőbe sülni. De ezt is megbeszéltük, elmondta, hogy elég komoly cukorbeteg, és általában azért csinál valami húsos kaját, hogy ő is tudjon mit enni, ugyanis nem ehet se tésztát, se krumplit, nagyjából semmit, csak húst. A csirkét meg ő akarta megcsinálni, már aznap, mikor kivette, csak aztán el volt foglalva és elfelejtette, én meg nem kérdeztem rá. De legközelebb majd én is rákérdezek, meg majd ő is mondja, hogy aznap akar főzni vagy nem.
Ezután ők mondták el, hogy hogy látják a dolgokat.
Először is azt mondták, hogy nagyon meg vannak velem elégedve. A házimunka (mosás, szárítás, vasalás, takarítás, főzés) kifogástalan, mindig minden rendben van, minden kész van, és szép és tiszta, és tényleg semmi nincs, amibe beleköthetnének. Nagyon tetszik nekik, hogy én ennyire rendezett vagyok, hogy mindenre felépítek egy rendszert, és az alapján csinálom a dolgokat, az egész napi rutin nagyon szisztematikus. Nagyon nagyra értékelik, hogy a szombatokat is bevállalom, ez nekik nagy segítség, mert Greta egész nap Brightonban van valami szakmai gyakorlaton, Kerem meg vagy nincs itthon, vagy elfoglalt, mint mindig. Eddig a két szombaton, amin szabad voltam, elvitték magukkal a gyerekeket is, azért nem volt gond. Egyébként nekem nincs gondom azzal, ha dolgoznom kell szombaton, viszont akkor vasárnap tényleg hülye leszek kikelni az ágyból, azért nekem is kell a pihenés. Viszont emiatt kicsit aggódnak is, hogy nem ismerkedem, nem mászkálok el sehova hétvégente, nehogy depis legyek a bezártságtól, de mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, majd ha nagyon akarok, úgyis kimozdulok, vagy ismerkedem, de egyelőre örülök, ha tényleg meg se kell mozdulnom egész nap. Nekem az a kikapcsolódás, ha ágyban maradhatok, vagy filmet nézhetek, vagy ilyenek. Úgyis mindennap megyek sétálni Husszal, nem igénylek több kimozdulást.
Aztán jött a kritikus pontok megbeszélése, vagyis a reggeli felkelés és készülődés, a hazaérkezés utáni evés, és a leckeírás. De igazából a négy hét alatt, főleg az utolsó héten sikerült megtalálnom a megoldást a reggelekre is, meg a leckeírásra is. Reggel 10 perccel előbb keltem őket, mert soha nincsenek kész időben, és 5 percenként rájuk nézek, hogy mit csinálnak, miközben készítem nekik a reggelit, meg a csomagolt ebédet. Délután is sokkal rugalmasabb vagyok, mióta beszélgettem Keremmel, és így a leckeírás se kínszenvedés. Egyedül az bánt, hogy én mindig igyekszem valami finomat főzni nekik, de nem igazán vevők a kajáimra. A krumplipürét nem eszik, a túrógombócból egy veréb is nagyobbat csippent, mint amekkorát ők megkóstoltak, a rakott krumpliért se voltak annyira oda, a lencsefőzeléket utálták, a pizzámat csak Tarik szerette, a palacsintára azt mondták, hogy az nem normális kaja. Igyekszem keveset főzni, de így is mindig dobom ki a maradékot 3 nap után, amikor már én sem bírok belőle többet enni. A rakott zöldbabomat viszont imádták, meg a hortobágyit és a csirkepörit is, ma megpróbálkozom a paprikás krumplival, meg még fasirt van betervezve valamikorra, aztán ráállok azokra, amiket megesznek, nem próbálkozom mással.
Szóval így jól megbeszéltük a dolgokat, mindenki elégedetten ment lefeküdni.
Aztán hétfőn rájöttem, hogy nem biztos, hogy szeretem, ha ők mosnak vasárnap...
Felhozták az összes szennyestartót, és minden rendszer nélkül pakolták a ruhákat a gépekbe. Mikor hétfőn reggel nekiálltam a melónak, észrevettem, hogy egy adag ruha egész éjjel a mosógépben volt vizesen, egy adag egész éjjel a szárítóban gyűrődött, az én szennyesemhez hozzá se nyúltak, és volt egy-egy adag ruha mindkét szennyestartóban is, de hogy az tiszta, vagy koszos, azt senki nem tudta. Megszagolgattam a ruhákat, és az egyik adagról megállapítottam, hogy tiszta, aztán mikor a vasalás közepén jártam, rájöttem, hogy valószínűleg mégse voltak tiszták a ruhák, mert akkor nem lenne ilyen szaguk a vasalástól. Vissza az egész, gyorsan kiválogattam őket, amennyire tudtam, a tiszt ruhák közül, és mentek a mosógépbe. Aztán a biztonság kedvéért a másik adagot is kimostam. Szóval gyakorlatilag csak két adag ruháról tudtam, hogy milyen állapotban vannak, azokról, amik egész éjjel a gépekben voltak. De nem lehet egy szavam se, mert így is, mikor tegnap elindultam a gyerekekért, minden munka el volt végezve, a hétfői maradék, meg a keddi is. Ezért volt most időm írni, mert várom, hogy a szárító leálljon és kezdhessek vasalni.
Egyébként minden nap tök egyforma, azokkal nem akarok senkit untatni, csak akkor írok, ha történik valami, szóval ne aggódjatok, ha hallgatok! Egyébként a szemem másnapra rendbejött, tényleg használt az a lötty. :)
Péntekre Lara leszervezte magának, hogy a barátnőjénél alszik, Tarik pedig elment szülinapi buliba, tiszta volt a terep, Greta is itthon volt, meg Kerem is, úgyhogy le tudtunk ülni este megbeszélni a dolgokat. Már időszerű volt egy hónap után... :)
Először is megkérdezték, hogy van-e valami gondom, óhajom, sóhajom, most elmondhatok bármit. Hát el is mondtam, hogy a hétfői koszosruha mennyiségével elég nagy gondom van, főleg, ha szombaton is szabad vagyok, mert ők ugye nem mosnak. Én meg általában szerdára érem utol magam a melóval a hétfő miatt. Kértem, hogy ha lehet, akkor ezen valahogy változtassunk. Azt mondták, hogy igen, ez jogos, és akkor majd ők vasárnap azért megcsinálnak egy-két adag ruhát. A vasalást nem vállalják be, de mondtam, hogy az nem gáz, mert amíg hétfőn az első mosás-szárítás megy, addig meg tudom csinálni.
A másik gondom Keremmel meg a főzéssel volt, ugyanis néha önállósítja magát, és főz valamit, ami nem nagy baj, de valamelyik nap reggel kivett egy egész csirkét a mélyhűtőből, kiolvasztotta, aztán nem csinált vele semmit, én meg nem főztem, mert azt hittem, ő fog. Aztán másnap mondta, hogy csináljak valamit a csirkével, már tegnap kellett volna. De mire megcsináltam a vasalást és lementem, hogy kezdjek valamit a csirkével, addigra ő már berakta a sütőbe sülni. De ezt is megbeszéltük, elmondta, hogy elég komoly cukorbeteg, és általában azért csinál valami húsos kaját, hogy ő is tudjon mit enni, ugyanis nem ehet se tésztát, se krumplit, nagyjából semmit, csak húst. A csirkét meg ő akarta megcsinálni, már aznap, mikor kivette, csak aztán el volt foglalva és elfelejtette, én meg nem kérdeztem rá. De legközelebb majd én is rákérdezek, meg majd ő is mondja, hogy aznap akar főzni vagy nem.
Ezután ők mondták el, hogy hogy látják a dolgokat.
Először is azt mondták, hogy nagyon meg vannak velem elégedve. A házimunka (mosás, szárítás, vasalás, takarítás, főzés) kifogástalan, mindig minden rendben van, minden kész van, és szép és tiszta, és tényleg semmi nincs, amibe beleköthetnének. Nagyon tetszik nekik, hogy én ennyire rendezett vagyok, hogy mindenre felépítek egy rendszert, és az alapján csinálom a dolgokat, az egész napi rutin nagyon szisztematikus. Nagyon nagyra értékelik, hogy a szombatokat is bevállalom, ez nekik nagy segítség, mert Greta egész nap Brightonban van valami szakmai gyakorlaton, Kerem meg vagy nincs itthon, vagy elfoglalt, mint mindig. Eddig a két szombaton, amin szabad voltam, elvitték magukkal a gyerekeket is, azért nem volt gond. Egyébként nekem nincs gondom azzal, ha dolgoznom kell szombaton, viszont akkor vasárnap tényleg hülye leszek kikelni az ágyból, azért nekem is kell a pihenés. Viszont emiatt kicsit aggódnak is, hogy nem ismerkedem, nem mászkálok el sehova hétvégente, nehogy depis legyek a bezártságtól, de mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, majd ha nagyon akarok, úgyis kimozdulok, vagy ismerkedem, de egyelőre örülök, ha tényleg meg se kell mozdulnom egész nap. Nekem az a kikapcsolódás, ha ágyban maradhatok, vagy filmet nézhetek, vagy ilyenek. Úgyis mindennap megyek sétálni Husszal, nem igénylek több kimozdulást.
Aztán jött a kritikus pontok megbeszélése, vagyis a reggeli felkelés és készülődés, a hazaérkezés utáni evés, és a leckeírás. De igazából a négy hét alatt, főleg az utolsó héten sikerült megtalálnom a megoldást a reggelekre is, meg a leckeírásra is. Reggel 10 perccel előbb keltem őket, mert soha nincsenek kész időben, és 5 percenként rájuk nézek, hogy mit csinálnak, miközben készítem nekik a reggelit, meg a csomagolt ebédet. Délután is sokkal rugalmasabb vagyok, mióta beszélgettem Keremmel, és így a leckeírás se kínszenvedés. Egyedül az bánt, hogy én mindig igyekszem valami finomat főzni nekik, de nem igazán vevők a kajáimra. A krumplipürét nem eszik, a túrógombócból egy veréb is nagyobbat csippent, mint amekkorát ők megkóstoltak, a rakott krumpliért se voltak annyira oda, a lencsefőzeléket utálták, a pizzámat csak Tarik szerette, a palacsintára azt mondták, hogy az nem normális kaja. Igyekszem keveset főzni, de így is mindig dobom ki a maradékot 3 nap után, amikor már én sem bírok belőle többet enni. A rakott zöldbabomat viszont imádták, meg a hortobágyit és a csirkepörit is, ma megpróbálkozom a paprikás krumplival, meg még fasirt van betervezve valamikorra, aztán ráállok azokra, amiket megesznek, nem próbálkozom mással.
Szóval így jól megbeszéltük a dolgokat, mindenki elégedetten ment lefeküdni.
Aztán hétfőn rájöttem, hogy nem biztos, hogy szeretem, ha ők mosnak vasárnap...
Felhozták az összes szennyestartót, és minden rendszer nélkül pakolták a ruhákat a gépekbe. Mikor hétfőn reggel nekiálltam a melónak, észrevettem, hogy egy adag ruha egész éjjel a mosógépben volt vizesen, egy adag egész éjjel a szárítóban gyűrődött, az én szennyesemhez hozzá se nyúltak, és volt egy-egy adag ruha mindkét szennyestartóban is, de hogy az tiszta, vagy koszos, azt senki nem tudta. Megszagolgattam a ruhákat, és az egyik adagról megállapítottam, hogy tiszta, aztán mikor a vasalás közepén jártam, rájöttem, hogy valószínűleg mégse voltak tiszták a ruhák, mert akkor nem lenne ilyen szaguk a vasalástól. Vissza az egész, gyorsan kiválogattam őket, amennyire tudtam, a tiszt ruhák közül, és mentek a mosógépbe. Aztán a biztonság kedvéért a másik adagot is kimostam. Szóval gyakorlatilag csak két adag ruháról tudtam, hogy milyen állapotban vannak, azokról, amik egész éjjel a gépekben voltak. De nem lehet egy szavam se, mert így is, mikor tegnap elindultam a gyerekekért, minden munka el volt végezve, a hétfői maradék, meg a keddi is. Ezért volt most időm írni, mert várom, hogy a szárító leálljon és kezdhessek vasalni.
Egyébként minden nap tök egyforma, azokkal nem akarok senkit untatni, csak akkor írok, ha történik valami, szóval ne aggódjatok, ha hallgatok! Egyébként a szemem másnapra rendbejött, tényleg használt az a lötty. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése