Gördiszkó és palacsinta

A tegnapi nap volt az első, amikor nem kellett a kicsiket sürgetni reggel. Alapból 10 perccel korábban ébresztettem őket, mert Lara képtelen időben elkészülni, és sosincs ideje normálisan megreggelizni, ráadásul csütörtök reggel velem ordítozott, hogy ő nem akar suliba menni. Én meg közöltem, hogy attól még muszáj, és azzal, hogy az időt húzza, nem fogja megúszni, csak azt éri el, hogy korábban fogom kelteni. Amit persze meg is tettem másnap. Emellé még be lett ígérve nekik egy meglepetés, ami délután érkezik, és ettől olyan izgatottak lettek, hogy persze rögtön kimásztak az ágyból és faggattak, hogy mondjam meg, mi az. Időben lejöttek reggelizni, még arra is maradt idő, hogy én is megreggelizzek. Elvittem őket suliba, közben megsétáltattam Hust, aki egyébként csütörtök óta megtisztel azzal reggelente, hogy a suli elé kakál, én meg szedhetem fel. Szerencsére Eszter hagyományát követve mindig van egy tescos zacsi a pórázra kötve, pont az ilyen esetekre. Sietnünk kellett vissza, mert jöttek hozzánk a vízvezeték-szerelők (már másodszor, mióta én itt vagyok). Greta is meg Kerem is itthon volt, de ki kellett takarítanom a gyerekek fürdőjét, mielőtt megérkeznek. Pont időben végeztem, elindítottam egy mosást, kitakarítottam a saját fürdőmet, és vártam, hogy nekiláthassak a főzésnek vagy a porzsívózásnak, de addig nem tudtam, amíg a srácok dolgoztak, mert felhordták a koszt az emeletre, és csak úgy mellesleg a konyha plafonját szétvagdosták, hogy meg tudják nézni a csöveket. Hogy elüssem az időt, hajat mostam (az én fürdőm külön csöveken működik, nem kapcsolódik ahhoz, amivel gond volt, így tudtam használni), aztán lementem, hogy minél előbb észrevegyem, ha elmennek. Dél körül már kezdtem aggódni, mert még fel kellett porszívóznom az egész házban, meg meg kellett csinálnom a hortobágyi húsos palacsintát, ami szintén nem 10 perces meló. Végülis 3 óra 5 perckor töltöttem meg az utolsó palacsintát és raktam be a tepsibe, a ház már ki volt takarítva, úgyhogy rohanhattam a gyerekekért. Közben Kerem elment a meglepetésért, meg vásárolni, mert persze tejföl nem volt otthon, anélkül meg nincs hortobágyi, meg még pár dolgot kellett venni. Greta jött velem a suliba, mert akart beszélni Tarik tanárával. Hazahoztam a gyerekeket, és vártam, hogy Kerem hazajöjjön, hogy befejezhessem a palacsintát, ugyanis a szószt is tejföllel kell besűríteni.
Keremmel együtt a meglepetés is megérkezett: Eszter személyesen. A barátjával, Mátéval jöttek hétvégére az egyik anyukának az esküvőjére, akivel Eszter nagyon jóban volt. Hát megmondom őszintén, nagyobb lelkesedésre számítottam a gyerekek részéről... Lara örült, de Tarik meg se akarta ismerni Esztert, aztán mindketten ültek vissza a tévé elé. Én viszont boldog voltam, mert végre személyesen is találkozhattam vele, meg mert Kerem meghozta a tejfölömet. :D Gyorsan besűrítettem a szószt, ráöntöttem a 14 palacsintára (mindenkinek kettőt szántam), és raktam be a sütőbe összemelegíteni. Közben Kerem nekiállt valami török kolbászos, hagymás, tojásos valamit csinálni, aminek neve is van, de én még nem tudtam megjegyezni, merthogy azt Eszter mennyire szereti, Máténak pedig muszáj megkóstolnia... Én meg úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek hideg vízzel. Ezért szórakoztam órákon át a hülye palacsintákkal?? Persze Kerem biztosított afelől, hogy az enyémből is fognak enni, de azért berakott még egy mirelit pizzát is a sütőbe...
Mikor leültünk enni, megnyugodtam. Mindenki a palacsintából kért először, a kicsik is megettek egyet-egyet, még maradékot se hagytak, csak Kerem nem evett belőle egyáltalán. Rajtam kívül viszont Greta meg Máté is repetázott belőle, mindenki nagyon dícsérte, és, mint kiderült, Máté imádja a hortobágyit, de az anyukája nem szereti, és ezért sose csinál. Ezért evett most ilyen jóízűen, és a török kaját is visszautasította, mert inkább palacsintát akart még enni. Innentől kezdve nem volt semmi bajom, már nem haragudtam Keremre, úgy éreztem, hogy győztem. :) A desszert csokitorta volt, de valami olyan szinten zseniális, hogy az nagyon durva, talán a Tescoban vették, ha jól értettem. (Papa, még amit ti szoktatok venni ott nálatok, annál is jobb!!) :)
Kaja után egy kis beszélgetés következett, Eszter hozott ajándékot a kicsiknek - meggymaggal töltött plüss állatkát, amit lehet melegíteni mikróban, vagy hűteni fagyasztóban, és fogfájásra, hasfájásra, lázra, húzódásokra, bármilyen bajra lehet használni, mert tartja a hőmérsékletet -, nekem meg grízt és zsemlemorzsát. :)
Este fél nyolcra mindannyian átmentünk kocsival Hawkingba, mert görkoris disco volt ott, és Lara nagyon szeretett volna menni, már többször voltak. Mázli, hogy Kerem kocsija hét személyes, különben nem fértünk volna el, Gretáé ugyanis lerobbant a héten, és szervízben van. Így viszont el tudtunk menni, bár úgy tűnt, én leszek az egyetlen felnőtt közülünk, aki korizni fog, mert Greta és Kerem nem röhögtetik ki magukat, Eszterék meg hulla fáradtak voltak. Én meg teljesen kétségbe voltam esve, mert ugyan tudta én régen görkorizni, meg a jégkori most is megy, de ezek nem egysoros korik voltak, hanem ilyen nyomi kétsorosak, amivel ugyan biztosabban állsz a földön, de kanyarodni nem lehet vele. Volt rajta fék is, egy gumi tappancs az első két kerék előtt, de olyan rövid volt, hogy ha megpróbáltam volna azzal fékezni, tuti pofára esek. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Házibuli című filmben az apuka, amikor elment a lánya után a gördiszkóba, de én legalább nem tojópózban közlekedtem, hanem felálltam, megkockáztatva, hogy hanyatt esek. Amúgy az egésznek totál olyan hangulata volt, mint a filmben. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, mert a 8-14 éves kis picsák úgy ki voltak kenve meg felöltözve, mintha a sarokról jöttek volna, én meg farmerban, pólóban, hajpántban, smink nélkül, és még ráadásul korizni se tudok... De azért róttam a köröket rendületlenül, halálfélelemmel az arcomon, főleg amikor valaki bevágott elém, vagy nekem jött. Hirtelen irányváltoztatásra képtelen voltam, fékezni nem tudtam - általában vagy addig gurultam, amíg meg nem álltam, vagy a székeket és a falat vettem igénybe segítségnek. Aztán szerencsére Eszterék mégiscsak úgy döntöttek, hogy nem ücsörögnek Gretáékkal, hanem jönnek ők is korizni, akkor kicsit már jobban éreztem magam, egyrészt, mert nem csak én voltam felnőtt, másrészt mert ők se voltak sokkal ügyesebbek nálam, Máténak ment a legjobban. Néha azért le kellett ülnöm, először a talpam fájdult meg , aztán a vállam, ahogy tartottam magam, a végére meg a sok koncentrációtól a fejem. Hát igen, tápos vagyok, de legalább esés nélkül megúsztam... :)
Egyébként kezdek rájönni, hogy Anglia jó hely. Valahogy eddig mindig olyan érzésem volt, hogy nem akarom, hogy idegenek szóljanak hozzám, mert mi van, ha nem beszélnek angolul, és nem értem, mit mondanak (lehet, hogy ez még India hatása...). De tegnap rájöttem, hogy itt mindenki beszél angolul, és rögtön úgy szólalnak meg, nem úgy, mint én, hogy váratlan helyzetekben először magyarul reagálok... :D
Szóval azt hiszem, nem lesz itt nekem semmi bajom, de azért jó volt tegnap egy kicsit magyarul is beszélgetni Eszterékkel, bár Tarik végig meg volt róla győződve, hogy törökül beszélgetünk. Mikor megkérdezte, teljesen elcsodálkozott, hogy ez magyar, és hogy mi mind a hárman magyarok vagyunk... :D
Korizás után elvittük Eszteréket Canterburybe, és jöttünk haza. Én olyan hulla voltam, hogy vacsi nélkül lefeküdtem aludni. Ma csak az enyém a ház, a család elment valahova, úgyhogy szerintem fel se öltözök, beveszem magam a smart tv elé egy bögre teával (sajna a tej elfogyott, úgyhogy a kakaó esélytelen, boltba menéshez meg fel kellene öltöznöm), a maradék pizzával, meg a csokitortával, és egész nap gubbasztok, élvezem az első szabad szombatomat... :)

Főzőcske

A tervezett menüsor ugyebár meghiúsult, mivel képtelenek megvenni, amit kérek, így kénytelen voltam átállni a "mi van itthon" módszerre, aminek a nagy része kísérletezés, de eddig mindkét alkalommal jól sült el. Nem tudom, hogy mennyire egyedi kaják, lehet, hogy valaki már jóval előbb kitalálta, de én most csináltam először, és nem leírás alapján. Íme a receptek, ki lehet próbálni:

Virslis tészta
(bevallom, az ötletet Esztertől vettem, bár arról fogalmam se volt, hogy ő hogy csinálta, de ez most már hivatalosan egy "madzsar dish", ahogy Kerem mondaná, mert ugye Esztertől is kaptak ilyet, meg tőlem is :))
Kifőzöl spagetti tésztát. Közben a virsliket felvágod apró darabokra, és olajon egy kicsit megpirítod. Natúr joghurttal összekeversz sajtkrémet, és hozzáöntöd a virslikhez, majd az egészet összeforgatod a tésztával. Fincsi :)

Egybesütött jókaja (nem tudom, milyen nevet adjak neki)
Fogsz egy jénait vagy egy magasabb falú tepsit. Az aljára raksz olajat, egy maréknyi fokhagyma gerezdet, közéjük pedig 2 fej vöröshagymár karikákra vágva. A következő két réteg szeletelt nyers krumpli, majd csirkemell csíkokra vágva. 3 tojást összekevertem natúr joghurttal és reszelt sajttal, ezt öntöttem a tetejére záró rétegnek. Először alufóliával lefedve sütöttem minimumon kb egy órát, aztán 150 fokon mégegy órát, aztán levettem az alufóliát, és 100 fokon sütöttem kb még egy órát, amíg a teteje szép világosbarnára nem sült. Persze annyi olajat raktam bele a rétegek közé, hogy feljött a tetejére, úgyhogy evőkanállal meregettem le róla, hogy a teteje is meg tudjon sülni... :D Ebből látszik, hogy annyira azért nem értek a főzéshez, nyilván meg lehet ezt csinálni kevesebb olajjal meg kevesebb idő alatt is, de kísérletezésnek jó volt, és mindenkinek ízlett. :)

Egyébként mától kezdve tényleg minden nap kell, hogy legyen itthon valami meleg kaja, mert a gyerekek kisírták, hogy had vigyenek csomagolt ebédet a suliba. Lara kezdte, gondolom a barátnői körében most ez a divat, Tarik meg persze mindenben utánozza... Így viszont súlyosabb probléma az, hogy nem kapom meg a hozzávalókat, amiket kérek. Nem főzhetek mindig csirkét, krumplit meg tésztát, az unalmas lenne... Egyébként nagyon gyanús, hogy itt nem gyártanak grízt, azt mondta Greta, hogy a Tescoban nem talált, márpedig, ha ott nincs, akkor nem tudom, hol lehetne. A zsemlemorzsa még talán esélyes. Szóval sajna ez megintcsak csökkenti a kaja-lehetőségeket. Tanácstalan vagyok.

Megoldások és megoldatlanságok

 Szerdán megkérdeztem Keremtől, hogy nem tudja-e, hol tudok webkamerát venni, erre benyúlt ez egyik fiókba, és elővett egyet, amit régen ő használt. Nagyon megörültem, mert pici volt, és rá lehetett csiptetni a laptopra, és így ingyen meg is úsztam. Igenám, de mikor megkértem, hogy üzemelje be nekem, kiderült, hogy annyira lejárt modell, hogy nem csak, hogy nem gyártanak már ilyet, de Windows 7-re egyáltalán nem létezik hozzá program, amivel használni lehetne. Szegény Kerem kb két órán keresztül ült a gépem előtt, és megpróbált valamit összehozni, hogy tudjam használni, de nem sikerült. Így mégiscsak vennem kell egyet.
 Csütörtökön délután 6-tól Tariknak karate edzése volt, úgy volt, hogy Kerem elviszi, úgyis itthon van. Csütörtök reggel Kerem közölte, miután elvittem a kicsiket suliba, hogy ja, Lara pedig velem megy úszni délután, úgyhogy siessek velük haza. Abban a pillanatban áldottam az eszem, hogy elraktam otthon a fürdőruhám, bár úgy gondoltam, nem lesz rá szükségem Angliában. Hát de. Persze délelőtt gyorsan uszodaképessé kellett alkotnom magam, ezt nem részletezném. Mikor elmentem értük a suliba délután, Tarik elkezdett nyávogni, hogy de ő nem akar úszni menni. Mondtam, hogy neki nem is kell, csak mi megyünk Larával, neki karatéja van. Mikor hazaértünk, Kerem mondta, hogy akkor szedjük össze a cuccokat (Tarik is), mert már csak karate után jövünk haza. Na itt kezdődött a visítás meg a hiszti Tarik részéről. Hogy ő nem akar sehova se menni, itthon akar pihenni, miért kell neki is uszodába menni, miért nem maradhat itthon, és különben is mindig az van, amit Lara akar (megjegyzem ez egyáltalán nem igaz), és a többi. Komolyan mondom, röhejes volt. Közölte, hogy ő ugyan nem mozdul, ő nem akar beülni a kocsiba, és nem akar egy órát várni a karatéig. Kerem próbálta neki elmagyarázni, hogy nincs más megoldás, mert ha minket elvisznek és után hazajönnek, akkor pont annyi idejük lesz, hogy rögtön el is induljanak vissza a karatéra, nincs értelme. De hiába magyarázott. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből az egészből, vártam a végkifejletet. Végül Kerem, mikor látta, hogy nem tudnak dűlőre jutni, közölte, hogy oké, senki nem megy ma uszodába, de akkor visszaküldi a boltba Tarik X-boxát meg Play Stationjét az összes játékkal együtt. Na erre még nagyobb visítás meg ordítozás meg hiszti, és most már Lara is rákezdett, mert nem mehet usziba, és mindig az van, amit Tarik akar. Én legszívesebben azt mondtam volna, hogy verekedjék le egymást közt, én addig felmegyek a szobámba, nem vagyok kíváncsi a hisztire, de maradnom kellett, hátha mégis megyünk. Végül Tarik kénytelen-kelletlen összeszedte a karate cuccát, és elindultunk. Kerem útközben próbálta kiengesztelni, hogy majd elmennek spagettit enni vagy fagyizni, de persze Tariknak semmi nem volt jó. Kiraktak minket Folkestoneban az uszinál. Bementünk, Lara úszkált, meg ugrált, én meg bent voltam ugyan a vízben, de csak néztem, hogy mit csinál, mert persze aznap reggel mostam hajat, nem akartam uszi után megint. Kerem fél 7-re visszajött értünk, és együtt mentünk Tarikért a karatéra, aztán haza.
 Péntek este hazajött Greta, útközben be is vásárolt, de persze a listám nem volt nála, azt mondta, pár dologra emlékezett, azt hozott. Na ja, csak azok mind olyan dolgok, amiket amúgy is hozna. Szombaton megint elmentek Keremmel együtt vásárolni, de a lista valahogy megint otthon maradt. Ezen a héten semmit nem tudtam megfőzni, amit elterveztem, mert ugye a kisbolt drága, és csak kevés dolog van, a Tescoba meg nem én járok. Az a gyanúm, hogy át kell állnom a "mi van itthon" rendszerre, és nem tervezgetni előre. Azt hittem, ha a hét elejére nem is, de azért a hét közepére meglesz minden, amit kértem, hogy tudjak a terv szerint működni, de vasárnap van, és még mindig nincs, pedig direkt leadtam a listát múlthét pénteken, mindent összeírtam, ami egész hétre kelleni fog...
 Szombaton megint dolgoznom kellett, mert Gretának el kellett mennie, Kerem nem tudom, hogy mit csinált, de ha itthon van, az se változtat semmin (csak abból lehet észrevenni, hogy a konyha folyton olyan, mintha bomba robbant volna, hiába rakom rendbe, naponta 50-szer megéhezik, és mindig ugyanakkora mocskot meg kupit hagy maga után, mindegy, hogy mit evett). Tariknak reggel 10-kor karate edzése volt, délután fél 4-től pedig övvizsgája, a kérdés az volt, hogy mit csinálunk a kettő között, és hogy mivel fogom lekötni Larát, amíg Tarikra várunk. Persze busszal kellett mennünk, de annak legalább a gyerekek örültek, nagyon élvezik az emeletes buszt, mindig fel kell menni a emeletre. Az első kérdést szerencsére Greta megoldotta, mondta, hogy van nem messze a karate helyszínétől egy Kidz Planetnek nevezett hely, ahol el tudnak játszani, és meg is tudunk ebédelni. Tényleg nagyon jó hely, a gyerekek után kell belépőt fizetni, és 14 éves korig minden korosztálynak van külön rész kialakítva, ahol tudnak játszani, olyasmi, mint otthon az Ikea játszóház, csak sokkal nagyobb. Vittem könyvet, úgyhogy én sem unatkoztam, és az ebéd is finom volt ott. A másik kérdést, hogy mivel fogom Larát lekötni, pedig én oldottam meg azzal, hogy vittem jegyzettömböt, meg a tolltartómat (tele színes ceruzákkal). Lara telerajzolta az egészet pálcikaemberes történetekkel hercegnőkről, meg zombikról. :)
A mai napra azt terveztem, hogy bemegyek délelőtt Folkestoneba vásárolni. Már elég hosszú listám van, hogy mit kéne vennem, ami nem tartozik bele az ellátásomba, a webkamerától, a fogkrémen át a szemöldökcsipeszig. :D Meg is néztem a busz menetrendjét, de Kerem reggel azt mondta, hogy ő úgyis megy a Tescoba, akkor eldob Folkestoneba. Én meg erre mondtam, hogy nekem jó a Tesco is, mert ott is meg tudok venni mindent, ráadásul egy helyen, és talán olcsóbban is, úgyhogy ha nem gond, akkor mennék vele. Közben Lara kitalálta, hogy ma is akar úszni, de ma csak 5-ig vannak nyitva, Greta viszont még délben is aludt. Az egészből az lett, hogy Keremmel elrohantunk a Tescoba, de sietnünk kellett vissza, hogy el tudja vinni őket usziba. Persze nem volt pofám nekiállni bevásárolni mindent, amit akartam, mikor ő két perc alatt végzett, csak felkaptam egy fogkrémet meg egy tescos webkamerát, és már mentünk is. Nem lett volna értelme ezek után még bemennem Folkestoneba is, mert mire beérek, bezárnak a boltok. Persze így megint ugyanott tartok, hogy még mindig van egy kaja-hozzávaló listám, meg egy privát, és fogalmam sincs, hogy mikor lesznek meg a dolgok. A kaját megoldom valahogy, de sampon nélkül nem fogok tudni hajat mosni, tusfürdő nélkül nem fogok tudni fürdeni, pedig esélyes, hogy 2-3 nap alatt kifogynak, és holnap megint egy új hét kezdődik, vagyis hétvégénél előbb nem lesz alkalmam meg időm vásárolni menni...
 A ruhaszárítást viszont megoldottam, csökkentve a szobámban amúgy is kevés szabad helyet, köszönet anyunak a küldött ruhaszárító kötélért. Íme az eredmény:

A gond csak az, hogy így az ablakomat nem tudom kinyitni...

Minden nap okosodik az ember...

A mai tanulságok:

1. A pók akkor is betalál a házba, ha egész nap csukva van minden.
2. Ha valamilyen fóbiád van, ne menj olyan családba au-pairnek, ahol pszichológus van, mert tuti megpróbál kigyógyítani belőle.
3. A bevásárlólista csak arra jó, hogy tudd, valamikor a jövőben meglesznek a hozzávalók, amiket kértél, de amíg nem te jársz vásárolni, az időpont nem körülhatárolható. Ebből következik, hogy
4. Nem érdemes semmilyen menüsort összeállítani előre, mert úgyse azt fogod főzni.
5. A gyerekek kétszer egymás után nem sokszor esznek ugyanabból a kajából, akkor se, ha jó. (A pénteki pizza utolsó - elég nagy - darabját ma ettem meg...)
6. Ha faluban adsz fel képeslapot külföldre, ajánlott a címzésen kívül az összes helyet üresen hagyni a bélyegeknek.
7. Ha Kerem hazajön, az azt jelenti, hogy másnap reggeltől estig megy a mosógép, te meg vasalhatsz.
8. Ha valaki menő, márkás cuccokat vesz magának, azokat tuti, hogy nem lehet a szárítógépbe berakni. Viszont pont ezért,
9. Ha valakinek van szárítógépe, attól még szüksége lehet egy normál ruhaszárítóra is - mindegy, hogy kötél, teregető, vagy akármi. Ezekből következik, hogy
10. Ha van szárítógéped, de márkás cuccokat veszel, és nincs normál szárítód, (de van egy kreatív, mindenre elszánt au-paired,) akkor ne rakd a fekvenyomó padodat a mosógép közelébe, (vagy fordítva,) mert ez lesz a következménye:

11. A tetőablak fogantyújának 8 darab Kerem-póló a kapacitása, ha kilencet akasztasz rá, kinyílik és nem bírod visszacsukni.

12. Ha Greta nincs itthon, csak Kerem, ne higgy neki, mikor 7 órakor azt mondja, nyugodtan menj pihenni, mára végeztél, majd ő lefekteti a gyerkőcöket. Larát ma fél kilenckor zavartam el fürdeni, miközben még a vacsorát csináltam neki.
+1 Jó tanács: Egyáltalán nem érdemes semmit előre eltervezni, vagy ha mégis, ne vedd véresen komolyan, mert úgyse az fog történni, valami mindig közbejön! Legyél kreatív és spontán, készülj fel a váratlan helyzetekre, és tanulj meg alkalmazkodni, főleg ha egy ilyen imádnivalóan szétszórt családba kerülsz au-pairnek! :)

Győzelem!!

Egyrészt, mert túléltem ezt a hetet, pedig ma is végigmelóztam a napot. Greta egész nap nem volt itthon, én reggel tízre vittem Tarikot karatéra, persze Larával együtt, mert nagyit ma Greta hazavitte, nem hagyhattam egyedül. Aztán főzés, mosás, közben ők wii-ztek, evés, hatalmas közös kutyasétáltatás, ami után meg akartak halni a fáradságtól, megint mosás, konyhatakarítás, majd a jövőheti menü összeállítása és bevásárló lista írása. Lesz lencsefőzelék sült virslivel, túrógombóc, hortobágyi húsos palacsinta, aranygaluska, meg csirkés-kukoricás-krumplipürés egybesütött valami. Ma rakott zöldbabot kaptak ebédre, imádták, Tarik kétszer is kért belőle, és vacsira is azt ettek. Ez volt az első olyan kaja, ami osztatlan sikert aratott náluk. Bár Lara a tejfölt inkább magában ette a zöldbab mellé, nem volt hajlandó rárakni, pedig Tarik mondta neki, hogy úgy jobb. :) Greta este fél 8 körül ért haza, megkaptam az első fizumat, a mai napért 5 font bónuszt is, mivel hétvége van. Megköszönte az egész heti munkámat, és bocsánatot kért, hogy ennyire húzósra sikerült az első hetem, nem ez a normál állapot, csak most minden összejött. Egyébként így visszagondolva annyira nem is volt vészes, csak az elején, míg belejöttem a dolgokba. Azért holnap lehet, hogy enni kelek csak ki az ágyból... Bár a vasalást valószínűleg megcsinálom, ami ma kimaradt, mert a ruhák itt tornyosulnak a székemen, meghát nem rossz úgy vasalni, hogy közben indiai filmeket nézek dvd-n... :) Eddig kettőt láttam, de már ide van készítve a harmadik az asztalomra, és kaptam kölcsön egy könyvet is, ami Indiáról szól, persze angolul. Imádok itt lenni!! :D
Győzelem, másrészt azért, mert ma ismét szemben találtam magam a gigapókkal, de szóltam Gretának, és szépen kitessékelte őt az utcára a kenőcsös tégelyem és egy papírlap segítségével. Megnyertem a háborút!! :) Egyébként Greta is azt mondta, hogy ilyen hatalmas pókot még sosem látott a lakásban, ráadásul csak hét lába volt (ó, szegény...!), amiért ő megsajnálta, nekem pedig csak még félelmetesebbnek tűnt. De ma már tuti nyugodtan alszom - ami tegnap nem igazán jött össze, mert tudtam, hogy még valahol itt van a dög -, és holnap délig ki se nyitom a szemem... :)

Élet-halál harcok

Tegnap késő este, ahogy készültem lefeküdni, épp indultam ki a szobám és a fürdőm közti előtérbe, hogy leoltsam a villanyt, amikor egy gigantikus méretű pók rohant át az előtéren. Először csak szörnyülködtem egyet, hogy hogy lehet valami ennyire gusztustalan és undorító, de valószínűleg meghallotta, mert megállt, és szembefordult velem. Ekkor kezdtem el pánikba esni. Tényleg nagyon nagy volt, ráadásul nem olyan, mint a kaszáspók, hogy pici kis teste, meg hosszú, vékony lábai vannak, ennek nagyobb, dagi teste volt, és vastagabb lábai, és, mint tudjuk, minél több pókanyagból áll az állat, annál rosszabb, most is kiráz a hideg, ha rá gondolok. Szóval azon gondolkoztam, hogy mi a fenét csináljak vele, nem hagyhatom szabadon kószálni a lakásban, de annyira undorodom az összestől, hogy agyonütni sem merem. Megpróbáltam felemelni egyet Kerem súlyzói közül, hogy majd azt rádobom, de meg se bírtam mozdítani. Valószínűleg megérezte, hogy támadni készülök, mert ő is elindult felém. Felsikoltottam, és elkezdtem sírni. Fogtam egy nehéz könyvet, meg a kis üres kenőcsös tégelyt, amiben a paprikát hoztam, gondoltam, vagy rádobom a könyvet, és akkor meghal, vagy a tégelyt, és akkor csak elmenni nem tud. De ő előbb támadott, mint én. Elkezdett rohanni felém, én meg a szobaajtóban állva éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, a tégellyel nem is próbálkoztam, a könyvet meg persze mellé dobtam. Ráadásul mindezzel csak azt értem el, hogy kénytelen voltam visszavonulót fújni, nem volt több fegyverem, ő pedig a várfalakon belülre került (bejött a szobámba). Felugrottam a székemre, remegtem, és zokogtam, hogy valaki segítsen. Próbáltam halkan csinálni, nehogy a gyerekek, vagy nagyi felkeljenek, de igazából reméltem, hogy elég hangos vagyok, és valaki majd feljön megnézni, mi történt. De nem jött senki. Közben újra felfegyvereztem magam egy könyvvel, de már olyan pánikrohamom volt, hogy csak kuporogtam a széken, zokogtam, és sikoltoztam, amikor megmozdult. Már az ágyam mellett járt, ekkor összeszedtem magam, de csak annyira, hogy az alvós állatkámat kimentsem az ágyból, aztán visszakuporodtam a székre, ő meg bement az ágyam mögé. Ekkor még keservesebben jajgattam, és vártam, hogy valami történjen, de senki nem hallott engem. Abban biztos voltam, hogy ha nem jön ki onnan, én ugyan le nem fekszem. Vártam elég sokáig, de nem volt semmi mozgás, de a veszély nem múlt el, mivel az ágyam közvetlen közelében tűnt el, nem tehettem semmit. Legyőzött a dög. Kénytelen voltam megfutamodni, becsuktam a szobaajtót, hogy ne tudjon kijönni, és lementem Greta ágyába aludni, nagyi mellé, azt mondta, nem gond. Persze nagyon nyugtalanul aludtam, átöltözni se tudtam pizsibe, mert mindenem a szobában maradt. Reggel hétkor felkeltettem Tarikot, a hőst, aki egyik nap már Larát is megmentette egy kaszáspóktól, ráadásul úgy, hogy egyik félnek sem esett bántódása. Feljött velem a szobába, és egy órán keresztül kerestük a pókot, de nem találtuk meg sehol. Közben Tarik kikérdezett, hogy mennyire félek, és elmondta, hogy a pók nem bánt, és miért jön be ősszel meg télen a házba, és hogy mit kell vele csinálni. Imádom a srácot, zseniális! :) Mondtam neki, hogy az elméletet én is tudom, csak gyakorlatban nem jön össze soha. Végül feladtuk, menni kellett suliba, ráadásul elpókkeresőztük az időt, sietni kellett, és Lara még aludt. Gyorsan felöltöztem, felkeltettem, és mondtam, hogy igyekezzenek a készülődéssel, mert el fognak késni, és még reggelizni is kell. Lementem, hogy megcsináljam nekik a melegszendvicset. Egyszer csak hallom, hogy Lara kiabál, Tarik, meg ordít neki vissza, hogy ne féljen, jön. gondoltam, biztos találkozott a pókkal, vagy valami. Hallottam Tarikot rohangálni, meg nagyit beszélni, de nem hagyhattam ott a szendvicset, amíg nem volt kész. Mikor elkészült, felrohantam, hogy megnézzem, mi történt. Hát Lara bezárta magát a fürdőbe, és nem tudott sehogy sem kijönni. Nagyi állt az ajtónál, és magyarázta neki, hogy merre fordítsa a zárat, Tarik meg rohangált, hogy találjon valamit, amivel ki lehet nyitni, ráadásul nem kulcslukas zár van rajta, hanem olyan, ami csak belülről zárható. Végül nagyi mondta, hogy meg lehetne próbálni egy csavarhúzóval kinyitni, erre Tarik rögtön elkezdett rohanni lefele a lépcsőn, és kiabált nekem, hogy menjek gyorsan utána. Megmutatta, hogy hol van szerszámos láda a polc tetején, levettem, és találtunk is benne csavvarhúzót, közben azt magyarázta, hogy nem akarja, hogy Lara elkéssen a suliból. Kb 5 perc szenvedés után sikerült kinyitni a zárat, Lara kiszabadult. Persze még félig sem volt felöltözve, mondtam Tariknak, hogy azért ő menjen le enni, legalább ő tudja rendesen befejezni, Larának meg szóltam, hogy nagyon igyekezzen, mert el fognak késni. Lementem én is Tarik után, és vártam, hogy indulhassunk. Megmondtam neki, hogy most nem kapcsolhatja be a tévét evéshez, mert akkor nem tudnak sietni. Larának még kb ötször felszóltam, hogy most már jöjjön. Mire leért, addigra Tarik be is fejezte az evést, de Lara is csak egy negyedet evett a szendvicsből, aztán közölte, hogy kész van. Nem örülök, ha nem eszik rendesen, de most nem szóltam egy szót se. Villámgyorsan cipő, táska, és rohanás a suliba. Tényleg végig futottunk, csak az úttestek előtt álltunk meg. Még épp időben beértek.

Meló ezerrel...

Egyelőre képtelen vagyok megfelelően beosztani az időmet. Tegnap este kicsit kiakadtam, mert az egyik mosás után a mosógép aljában állt a víz, a ruhákból is csöpögött, csavargathattam ki kézzel, ráadásul aggódtam, hogy elrontottam a mosógépet, bár azt nem tudtam, hogy hogyan, mivel mindent úgy csináltam, ahogy eddig. Emellé még a szárítógépet is sikerült a nyitómadzag, vagy mi a neve nélkül becsukni, aznap már másodszorra, és ennek az lett a következménye, hogy ismét kb darabokra kellett szednem a gép ajtaját a fésűmmel, hogy ki tudjam venni a ruhákat. Egyébként nagyon cseles voltam, mert kitaláltam, hogy ha felhozom a szobámba a vasalódeszkát meg a vasalót, akkor úgyse látják, hogy mi az, amit tényleg kivasalok, és mi az, ami csak szépen simára van hajtogatva, ugyanis szerintem totál időpocsékolás mindent kivasalni, azt is, ami nem gyűrődik. Ezzel csak az volt a gond, hogy tegnap egész nap a mosó- és szárítógépet pakolgattam, mert a szennyes már elborította a házat, ráadásul délután elmentünk Gretával Folkestoneba, meg vásárolni, úgyhogy a porszívózásra is csak este jutott időm, addigra viszont a szobámat kezdte megtölteni a tiszta ruha, ami vasalásra (hajtogatásra) várt. Greta azt mondta, hagyjam, majd holnap, de én fogtam egy dvd-t, és jó mártír módjára nekiálltam vasalni a film alatt. Hát nem sokáig bírtam, és a ruhakupac nem akart csökkenni, úgy döntöttem, mégis inkább másnapra halasztom. Sírva aludtam el, hogy ez nekem túl sok, soha nem vasaltam, és sose szerettem igazán a házimunkát, ráadásul mindent rosszul csinálok, és sosincs mindenre időm.. Reggelre szerencsére kialudtam a kétségbeesésemet. Gondolom, mondanom se kell, ma egész délelőtt vasaltam. Bár ezt nem tudtam előre, valamilyen sugallat folytán mára szimpla tojásos tészta volt betervezve, ami ugyebár gyorsan megvan, más kajával el se készültem volna, mire hazajönnek. Tarikot ma vinnem kellett busszal Cheritonba, karate edzésre, szerencsére úgy jöttek a buszok, hogy csak visszafele kellett várnunk kb negyed órát, de így is este negyed 9-re értünk haza. Gyorsan vacsi, aztán irány az ágy. Greta ma nincs itthon, az egyetemen van, Kerem meg még nem jött haza Törökországból. Tegnap kértem egy kis fizetés előleget Gretától, hogy tudjak venni képeslapokat, ma pedig elkezdtem írni őket a karate alatt, remélhetőleg jövőhét elején postára tudom adni. Egyébként úgy tűnik, hogy elfogadtak a gyerkőcök, sőt, néha úgy érzem, hogy kedvelnek is, de csak néha. Remélem, ez majd változni fog...

Megérkeztem...

... de kezdjük az utazásnál. Anyu kijött velem a reptérre. Aggódtam, nem lesz-e gond, hogy a jegyemen csak egy csomag feladása szerepel, de képtelen voltam egy bőröndbe belezsúfolni mindent, végülis most nem csak két hétre jöttem, és jön a tél is... A becsekkolásnál kiderült, hogy de igen, gond. Felárat kell fizetni, ami drága, ráadásul a két bőrönd együtt 10 kilóval volt nehezebb, mint amit egy ember feladhat. Átcsoportosítani nem tudtam a cuccokat, nem is lett volna értelme, nem érdekes, kifizetjük, mondják meg, mennyi. Hát majdnem leültem az összeg hallatán. Az, hogy volt egy plusz bőröndöm, meg 10 kiló túlsúly, 46 000 forintba került... Itt jegyezném meg, hogy maga a repülőjegy, utasbiztosítással együtt volt 43. Nagyon durva. De nem tudtunk mit tenni, anyu volt olyan iszonyat rendes, hogy kifizette nekem, bár ennyi pénzért ő is simán jöhetett volna velem. De legalább a karácsonyi ajándékomon nem kell gondolkoznia, már megkaptam.
A biztonsági ellenőrzés érdekes volt, most már tudtam, hogy a laptopomat ki kell majd rakni külön, hogy átvilágítsák, készültem is rá, nem építettem be a kézipoggyászba annyira, mint Indiába menet. Övet persze le kellett venni, a cipőt magamon tarthattam, de csak addig, amíg át nem mentem a detektoros kapun. Valami halkan becsipogott rajtam, úgyhogy vagy háromszor végigmotoztak, a nő még a gatyámba is benyúlt elöl, hátul, aztán levetette velem a cipőt, mert a kézi műszere is becsipogott, amikor a talpamnál húzta végig. Szóval leültem a székre, levettem a cipőt, végigtapizta a talpam, a csukámból kiszedte a betétet, majd mikor nem talált semmit, mondta, hogy mehetek. Mellesleg végig angolul beszélt hozzám, de nem vettem a fáradságot, hogy akár egy szót is szóljak hozzá magyarul, csak hallgattam, és csináltam, amit mondott.
Maga az utazás simán ment, a beszállókártyán nem szerepelt ülőhely, mindenki oda ült, ahova akart, én leültem egy idős angol házaspár mellé. Kaját meg innivalót nem kaptunk a gépen (igazad volt, anyu!), de nem is kívántam. Ugyan vettem magamnak még otthon a terminálon egy túrórudit meg egy fél literes vizet kemény ezer forintért, de csak a kocsiban fogyasztottam el. Hát a Gatwick reptér nagyon vicces. Órákig kell gyalogolni lehetetlenül hosszú folyosókon, az embernek az az érzése, hogy mire kijut, már rég nem Angliában lesz... Mindkét csomagom megérkezett, úgy néztem ki, mint egy málhás szamár, ahogy vonszoltam őket, meg magamat kifele. Kerem, az apuka várt rám, rögtön megismertük egymást. Elvette tőlem az egyik bőröndöt, és elindultunk a kocsihoz, amiben már ott ült Lilly, a nagymama is. Tényleg nagyon durva brit angolt beszél, kb a harmadát értettem annak, amit mondott. Kerem kérdezte, hogy éhes vagyok-e, mondtam, hogy nem, erre kicsit elszomorodott, mert azt tervezte, hogy csapunk egy kis wellcome kajálást mekiben vagy pizza hut-ban. Elindultunk, és mivel tudott az indiai érdeklődésemről, benyomott nekem pár indiai filmzenét a telójáról, nagyon aranyos volt. :) Aztán kérte, hogy diktáljam az otthoni számunkat, és a kocsiban lévő számítógépről, vagy miről felhívhattam anyut, hogy ne aggódjon. Iszonyat rendes ember. :) Azért útközben az autópályán megálltunk kajálni a mekiben, igaz nem voltam éhes, de ettem egy McChicken szendvicset, hogy örüljön, meg még krumplit is vett nekem, de annak a felét otthagytam. A következő megálló a Tesco volt, ahol vettünk pár dolgot otthonra, legfőképp fehér kenyeret a nagyinak, mert ő a barnát nem eszi. Ezután már tényleg csak a háznál álltunk meg, miután, az autópályáról letérve, beláthatatlan, és egy sáv széles erdei utakon elértük a falut. A kapuval volt egy kis bajunk, mivel Kerem rosszul tudta a kódot. Mután ötödszörre se nyílt ki, becsöngetett Gretának, hogy jöjjön ki, és engedjen be minket. Kiderült, hogy két 6-os helyett két 1-est kellett volna nyomni. A gyerekek már aludtak, Kerem körbevezetett a házban. Az első benyomásom, hogy zsúfolt és szűkös, meg hogy mindenhol kupi van. Otthonos, de azért ha lesz rá időm, megpróbálok egy kis rendet teremteni. Kezdem megérteni, hogy anyu miért szekál folyton, hogy rakjak rendet. Itt csak az találja meg a dolgokat, aki a rendetlenséget csinálta. :) A szobám viszont rendezett volt, csak rám várt, hogy beköltözzek, és megalkossam a saját kupimat... :D Na jó, csak vicceltem. Az a szerencse, hogy nem nagyon van hely rendetlenséget csinálni. :) Ezután leültünk a nappaliban egy tea mellett beszélgetni. Kerem beállította a netet a laptopomon, aztán leült dolgozni a sajátjához, miközben megint megvacsorázott. :) Én hamarosan el is mentem lefeküdni, Greta azt mondta, reggel fél 8-kor van ébresztő. Hát én fél hétre állítottam órát, mert úgy gondoltam, szerencsésebb, ha már elkészülve várom, hogy felkeljenek. Ennek az lett az eredménye, hogy kb 10 perc alatt összeszedtem magam, majd több, mint egy órát ültem és malmoztam, mert persze nem keltek fel fél 8-kor, Greta meg nagyi sem. Kerem már nem volt itthon, hajnalban elment, mert ma repül Törökországba. Tegnap mondta is, hogy őt nem fogom sokat látni, mert folyton utazik. Szóval vártam, hogy felkeljen a család, aztán mikor meguntam, lementem a földszintre, hogy felfedezzem magamnak a konyhát. Az első szekrény, amibe belenéztem, tele volt magyar fűszeres zacsikkal. Bár nem gondolom, hogy én bármihez is őrölt szerecsendiót fogok használni, de azért jó, hogy van, legalább tudom, hogy mi az. :)
Tarik volt az első, aki lejött, megbeszéltük, hogy én vagyok az új au-pair. :) Felmentem, hogy megnézzem Larat, meg hogy Greta mit csinál, mert a következőkben azt kell tennem nekem is. Felkeltette Larat, bemutatott neki, kikészítette a ruhájukat, aztán megkérdezte, mit kérnek reggelire. Megmutatta, hogy hogyan működik a szárítógép, amivel én még nem találkoztam. Persze nem lehet bármit beletenni, mert összemehetnek a ruhák. Bevallom, egyelőre jobban tetszik a kiteregetős módszer, de majd biztos hozzászokom a géphez. Az a gáz, hogy utána persze a legtöbb ruhát ki kell vasalni, de idáig még nem jutottam el. Lementünk, és néztem, ahogy megcsinálja a gyerekeknek a reggelit, és mire megették, már rohanhattunk is a suliba. Be lettem mutatva az igazgatónak, meg egy-két tanárnak, aztán hazajöttünk. Megreggeliztünk, közben jött valami vízszerelő srác, mert a kicsik fürdőjében valami gáz van a csappal, vagy a csövekkel, nem értettem pontosan. El kellett mennem a kisboltba tejet venni, ezáltal kipróbálhattam a konyhapénzes ládikó használatát, meg az ajtókulcsot, amit kaptam. A kapukódot tegnap este szerintem egy életre megjegyeztem, azzal nem volt gond. :) Ezután fel kellett vinnem teát meg kekszet a szerelő srácnak, majd Greta elment dolgozni, azt mondta, ma nem kell semmivel se foglalkoznom, még a gyerekek leckéjével se, csak menjek el értük délután, adjak nekik valami kaját, és majd este, ha ő hazajött, átbeszéljük, hogy mit és hogyan kell majd csinálnom. Szóval feljöttem, berendezkedtem a szobában, aztán nekiláttam írni a blogot. Közben azért annyit megtettem, hogy a már megszárított ruhakupacot levittem a hálószobába és összehajtogattam, félrerakva azokat, amiket majd vasalni kell, és ugyanezt megtettem az éppen leállt szárítógépből kivett ruhákkal. Elpakolni már nem mertem, mert bár a gyerekek ruháinak tudom a helyét, nem voltam benne biztos, hogy jól csoportosítottam, hogy melyik kié. Greta épp ma reggel vett ki három pár zoknit Tarik fiókjából, amit az előző lány rossz helyre rakott be, azok Greta zoknijai voltak. Szóval én inkább nem kockáztattam. :)

Holnap utazás...

... és én se nem izgulok, se nem vagyok ideges. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz. Már nagyjából kikészítettem, hogy mit viszek, de még nem kezdtem el bepakolni. Holnap délután fél 6 körül indul a gép, még van időm. Igazából úgy érzem, hogy India után ez sima ügy lesz, arra rengeteget készültem, hónapokig, egy héttel indulás előtt már be voltam pakolva, és most kicsit lekiismeret-furdalásom is van, hogy Angliával viszont nem igazán foglalkozom. Talán az is az ok, hogy azért India jóval messzebb volt, Angliából sokkal könnyebb hazajönni is, meg intézni a dolgokat, szabadabban és kényelmesebben tudok mozogni, és nem vagyok annyira kiszolgáltatva. Ha valamit elfelejtek, majd anyu utánam küldi postán, és azért azt is nagyjából tudom, hogy mi az, amit mindenképp vinnem kell, de mi az, amit érdemesebb mondjuk ott megvenni. India esetében semmiben nem lehettem biztos. A hangulatom meg az érzelmi hozzáállásom egyébként nagyon változó, de leginkább a semleges és a negatív zóna között mozog. Utáltam, hogy el kell mennem, amikor egy hete elköszöntem aputól, amikor tegnap elköszöntem a kistesóimtól, a mamától, Ilditől, amikor csütörtökön utoljára voltam salsa órán, és most sem rajongok a dologért, bármelyik pillanatban el tudnám sírni magam. Ugyanakkor viszont tudom, hogy nagyon jól fogom érezni magam, élvezni fogom a dolgot, a fizetés is jó, és élettapasztalat és nyelvtudás szempontjából is mindenképp hasznos, tehát ha az eszemmel gondolkozom, akkor abszolút pozitív a mérleg. Lehet, hogy csak az a bajom, hogy fáradt vagyok. Alig 2 hete jöttem haza Indiából, és rövid idő alatt nagyon sokmindent kellett (volna) elintéznem. Úgy terveztem, hogy első héten kipihenem Indiát, második héten rápihenek Angliára, mielőtt belevetem magam a munkába. Csak azzal nem számoltam, hogy be kell iratkoznom az egyetemre, el kell intéznem a halasztást, találkoznom kell legalább a legjobb barátaimmal, együtt kell lennem a családommal is, meg ilyenek, hiszen legközelebb karácsonykor jövök haza. Közben Bence helyett be kellett mennem az egyetemi fejtágításra, mert ő beteg lett, el kellett mennem Hepatitisz A ismétlő oltást beadatni, mert így a következő 15 évben is védett vagyok, és még sorolhatnám, szóval pihenés helyett rohangáltam, mint egy hülye. :-D De sebaj, első héten lesz segítségem a nagymama személyében, úgyhogy nem aggódom. A repüléstől nem félek, abban már van rutinom, tehát tulajdonképpen semmi gáz nincs, csak most éppen nem akarok menni. Remélem, holnapra kialszom ezt a hülye hangulatot...