Holnap már otthon alszom :)

Valahogy még mindig nem érzem valóságosnak az egészet. A bőröndöm becsomagolva, 12,4 kg a mérleg szerint, 15 kilósat fizettem a jegyemhez, talán még a bakancsomat elbírja, de mást nem. A ruháim a kézipoggyászban vannak, csak amiket nem akarok visszahozni, azokat raktam a bőröndbe, ugyanis terveim szerint ezt a bőröndömet otthon hagyom. Egyébként a ruháim 80%-át haza se viszem, van otthon még elég, meg úgyis jövök vissza. Az asztalomon olyan rend van, hogy rá sem lehet ismerni, igazából az egész szoba hangulata megváltozott, mindenhol rendet raktam. :) Az összes ajándék becsomagolva (persze még mindig nem a saját családomnak), a legutolsó darabokat ma csináltam meg. A ruháim kikészítve holnapra, majd ha Kerem itthon lesz, akkor még ki kell nyomtatnunk a jegyeimet, és azt mondta, hogy holnap reggel elvisz Canterburybe, aminek én nagyon örülök, mert így megspórolok egy kis pénzt, meg egy óra várakozást az állomáson.
Tarik 3 napig kórházban volt, mert nem tudják, hogy mi baja van, csütörtökön ment csak suliba, de aztán tegnap megint vissza kellett menniük még vizsgálatokra, Greta azt mondta, hogy a legutolsó vizsgálat csontrákra volt, most várják az eredményt. Lehet, hogy mégis komolyabb a baj, mint amilyennek tűnik.
Tegnap jöttek szerelők megnézni a konyhában a mosogatónak a lefolyóját, mert nem viszi le normálisan a vizet, amit igazából meg is értek, mert ha Kerem eszik, utána még a sajtnak a csomagolását is a mosogatóból szedem ki, képzelem, mi lehet lent a csövekben... Egyébként büszke vagyok magamra, mert tök egyedül voltam a szerelőkkel, de el tudtam nekik mondani, hogy mi a gond, meg tudtam válaszolni a kérdéseikre, és kb a 70%-át értettem annak is, amit egymás közt beszéltek. Határozottan fejlődöm. :)
Igazából jót tett ez a kis pakolás, mert például megtaláltam a furulyámat az egyik táskámban, így három és fél hónap után... :-D Néha, amikor magam alatt voltam, iszonyatosan hiányzott, mert énekelni nem volt kedvem, de furulyázni lett volna. Gondolkoztam is, hogy elhoztam-e, de mivel eddig nem került elő, és nem emlékeztem rá, hogy elraktam, arra jutottam, hogy nem hoztam el. Átkoztam is magam miatta, és gondolatban felírtam magamnak, hogy azt hozni kell, ha jövök vissza. Most azon gondolkozom, hogy hazavigyem-e, vagy hagyjam itt. :)
Greta megengedte, hogy magammal vigyem a könyveket, amiket itt elkezdtem olvasni, meg van egy-két magyar meg angol rejtvényfüzetem is, úgyhogy remélhetőleg nem fogom halálra unni magam a buszon meg a reptéren meg a repülőn. Várom már, hogy otthon legyek, igazából a héten már meló szempontból is egy kicsit leeresztettem, kimaradt pl a kicsiknél a fördőszoba takarítás, meg az egész ház felporszívózása, de mindegy. Szerintem egyébként fel se tűnik nekik, mert ha megcsinálom, másnapra akkor is ugyanúgy néz ki. Azt terveztem, hogy ma azért felporszívózok mindenhol, de mikor lementem, és láttam, hogy milyen disznóólat alkottak tegnap este, úgy döntöttem, hogy hagyom a fenébe az egészet, végülis már nem kell dolgoznom, majd ők megcsinálják. Így csak a szobámat meg a fürdőmet takarítottam ki. Arra is gondoltam, hogy sütök nekik valami búcsúsütit, mire este hazajönnek, de a konyhában még nagyobb a mocsok meg a rendetlenség, mint a nappaliban, és nagyon nem volt kedvem nekiállni felszámolni. Majd kapnak ajándékot, ha visszajöttem.
Holnap este már otthon alszom... :)

Visszaszámlálás

Az elmúlt napokban azzal töltöttem a szabadidőmet, hogy karácsonyi ajándékokat csomagoltam. Persze nem magamnak, vagy a családomnak, hanem az itteni családnak, a tanároknak, még a kutyának is... Ugyanis mondtam nekik, hogy szeretek ajándékokat csomagolni, és nagyon szívesen csinálom, úgyhogy azóta minden  nap kapok valamit, hogy csomagoljam be. Egyébként itt is, mint Amerikában, hatalmas üzlet a karácsony, ebben a családban a gyerekek fejenként 20-20 ajándékot kapnak egy hatalmas Mikulás-zsákban, plusz még, ha valami nagyobb dolgot vesznek nekik, azt külön. Larának már becsomagoltam a Stereo System-et, amire rá tudja kötni az ipodját, és azon is tud játszani, meg még ki tudja, mit lehet vele csinálni, Tariknak pedig az x-boxhoz csatlakoztatható autós irányítószettet (kormány, sebváltó, pedálok). Ez a két nagyobb dolog, amit kapnak, a többihez még nem kezdtem hozzá, mert még nincs meg a 20-20, de már így is elfogyott egy 12m-es csomagolópapír tekercs ezekre meg a többi családtag ajándékaira...
Tarik az éjszakát kórházban töltötte, mert több, mint egy hete fájlalja a karját (szerintem egyébként - szokás szerint - nagy mértékben csak rájátszás az egész, mert amikor elfelejtkezik róla, akkor érdekes módon semmi baja a karjának), és Greta elvitte, hogy vegyenek vért, meg csináljanak röntgent róla.
Rájöttem, hogy a varrógép egy zseniális találmány, és arra is, hogy ha nincs ilyen a házban, akkor talán nem kéne nadrágszár felhajtást vállalnom. Lara nadrágjainak az alja teljesen el van rongyolódva, nyilván, mert a szülőket nem érdekli, hogy hosszú, és fel kéne hajtani. Eddig őt sem zavarta, de tegnap a kezembe adta az egyiket, hogy csináljak vele valamit, mert egy hatalmas luk van az alján, és mindig mindenbe beleakad. Egyszer már megvarrtam egy nadrágját, amin volt egy kb fél centis szakadás a varrás mentén, gondolom ezért fordult hozzám megint. Megnyugtattam, hogy nem kell kidobni a nadrágot, meg tudom csinálni. Persze. De arra nem számítottam, hogy négy órát fögök fölötte ülni... Tényleg elég gázul nézett ki, először levágtam a lifegő részeket, felhajtottam, összeférceltem, aztán nekiláttam kivarrni kisebb öltésekkel. Kb egy órába telt, mire az első varrásvonallal elkészültem, de úgy gondoltam, hogy ez így még nem elég stabil, úgyhogy csináltam mégegy vonalat 3-4 mm-rel az előző alatt. Nagyon boldog voltam, mikor végre elkészült, de aztán rögtön el is szállt a boldogság, mert rájöttem, hogy ha az egyik szár másfél centivel rövidebb lett, akkor a másikat is fel kell hajtanom. Megvártam, hogy Lara felpróbálja, még így is majdnem hosszú volt, de legalább már nem lógott le a földre, úgyhogy felhajtottam a másik szárat is. Mire végeztem, a szemeimből folyamatosan folyt a könny, a csuklóm és az ujjaim görcsben álltak, de határtalanul büszke voltam magamra, hogy megcsináltam, és elég szép is lett, csak ah tüzetesen megnézed, akkor mondod meg róla, hogy kézzel van varrva. Legszívesebben hazavinném, hogy megmutassam anyunak. :) De a többit azért nem csinálom meg, amíg kifejezetten nem kérik, maradok Kerem lukas boxerjeinek a varrogatásánál (bár egyszer rajtakapott, és azt mondta, ne csináljam, majd vesz másikat, de egy fél centis lukért nem érdemes kidobni egy teljesen jó boxert, engem viszont zavar az a luk, amikor hajtom össze a ruháit, szóval azóta titokban csinálom)... :-D
Hétvégén megint nem sikerült összehozni a találkozót a spanyol sráccal, pedig megint szabad voltam szombaton, de ma reggel - ez volt a legelső alkalom - összefutottam vele, mikor vittem Larát a suliba. Megvártam, amíg bekíséri Isac-et, aztán megbeszéltük, hogy van most kb fél óra szabadideje, mondtam, hogy jöjjön velem kutyát sétáltatni, és akkor tudunk egy kicsit beszélgetni, később nemigen lesz rá alkalom, mivel ő csütörtökön már utazik haza az ünnepekre. Szóval sétáltunk egyet. :) Kiderült, hogy 25 éves (ahogy gyanítottam), és középiskolai tanár végzettsége van földrajzból és történelemből. Azért jött ide, hogy megtanuljon rendesen angolul, és akkor majd tud kéttannyelvű gimiben is tanítani. Januártól ezért minden délelőtt tanfolyamon lesz Folkestoneban. Egyébként annyira nem vészes az angolja, főleg ha hozzászoksz az akcentusához (ami időnként Rohitéra emlékeztet :) ), de egyértelműen van még mit fejlődnie. El is köszöntünk egymástól, mert nem biztos, hogy összefutunk még, mielőtt elmegy. Meg hát ugye én is megyek haza vasárnap. :) Igazából még mindig iszonyat messzinek tűnik, azt se tudom, mit viszek haza, a buszjegyek nincsenek kinyomtatva, a beszállókártyám még nincs meg, mert ahhoz be kell csekkolnom online, majd azt is ki kell nyomtatni, meg ilyenek. Igazából ezen a héten azt vettem észre, hogy tök semleges vagyok. Eddig nagyon haza akartam már menni, most úgy érzem, hogy majdnem mindegy, hogy itt, vagy otthon, csak nem akarok dolgozni. Remélem, ezzel nem bántom meg a családomat, meg szerintem ez az egész érzés csak azért van, mert egy egész napba fog telni, mire innen hazajutok, és az nagyon nem hiányzik. Reggel fél 9 körül megy a buszom innen Canterburybe, várakozás, onnan Londonba, megint várakozás, aztán Stansted, a szokásos repülés előtti hercehurca, és otthoni idő szerint este 9-kor érkezem Ferihegyre. Ennyit kb akkor utaztam, amikor Indiába mentem, pedig az jóval messzebb van...
A fizumat már megkaptam erre a hétre, hogy el ne maradjon, Kerem leadta nálam a "Beresz-dropsz" (Béres csepp :-D) rendelést, azt mondta, pénzt is ad rá, de mondtam, hogy ráér akkor is, ha visszajöttem, mivel fogalmam nincs, hogy mennyibe fog kerülni. Egyébként egész jó vagyok, két félévnyi tandíjat már megspóroltam. :)
A karácsonyi hangulatom viszont, amilyen gyorsan jött a hóeséssel, olyan gyorsan el is múlt. Azóta csak eső esik, nincs is téli hideg, a ház pedig egyre rondább, ahogy növekszik a felaggatott karácsonyi díszek száma. De legalább most már biztosan tudom, hogy a kevesebb több, és hogy jobban szeretem az egyszerű eleganciát, a visszafogottságot és a harmóniát. Az én szobám karácsonyi dekorációja majdnem tökéletesen tükrözi az ízlésemet, az ablakomról láttatok képet, azon kívül mindössze egy új lakója van a szobámnak tegnap óta: egy mandarin (amit ők narancsnak hisznek) szegfűszeggel teletűzködve csücsül a fűtőtestemen. :) Persze messze nincs olyan illata, mint az igazi narancsnak... Valahogy a karácsony tényleg csak otthon az igazi..

Hull a pelyhes...

Tudom, régen nem írtam már... De nem nagyon volt kedvem, meg hát nem is igazán történt semmi említésre méltó, talán mostanra gyűlt össze annyi, hogy érdemes egy újabb bejegyzést alkotnom. Viszont kárpótlásként most kaptok egy pár képet is.
Mostanában azzal szórakoztatom magam, hogy mindenfélét kitalálok, hogyan lehetne időt nyerni magamnak napközben. Az egyik bevált módszer, hogy az első adag mosást berakom még mielőtt elviszem a gyerekeket a suliba, és kb mire hazajövök már rakhatom is át a szárítóba. Egy óra nyereség. Aztán ezt továbbfejlesztettem, mostmár előző este berakom mosni az első adagot és reggel már a szárítást indíthatom, meg a második mosást. Ez így még másfél óra, a héten egyik nap tudtam 2 és fél órát aludni napközben, mégis kész voltam időre mindennel. Ez jó szórakozás, picit leköti az agyamat is, hogy mit mivel lehet egy időben csinálni, meg sikerélményem van. Egyébként halálra unnám magam a robotolásban.
Kerem hetek óta nem utazott el hosszabb időre, de nem bánom, akkor se, ha így lényegesen több meló van, mert legalább van kihez szólni néha.
Az au-pair sráccal eddig kb 5 mondatot sikerült beszélnem, megtudtam, hogy spanyol, hétvégente ő sem dolgozik, ő sem ismer senkit, és ő is unatkozik a szabadnapokon. Meg is beszéltük, hogy jó lenne együtt csinálni valamit, múlt szombatra azt terveztük, hogy beülünk itt a faluban a pubba beszélgetni, de nem jött össze, ugyanis az email cím, amit megadott, nem működött, így nem tudtuk lefixálni az időpontot, azt meg még nem tudom, hogy melyik házban lakik, úgyhogy el se tudtam menni érte. Elég gyenge az angolja egyébként, de nekem, aki indiaiakon edződött, nem okoz gondot, hogy megértsem. Ő viszont nagyon lelkes, hogy majd a velem való beszélgetés mennyire fejleszteni fogja őt... :)
Lara mostanában nagyon rákapott a vasalható gyöngyökből való alkotásra. Egyik nap csináltam egy karácsonyfát:

Szerintem Larában ekkor tudatosult, hogy nem muszáj a formákat követni, és a négyzeten csak négyzet alakú dolgokat csinálni. Ez a felismerés és az én karácsonyfám ösztönözte arra, hogy megalkossa ezt a zseniálisan jó Mikulást, mindössze egy icipici segítséggel (annyi mondtam neki, hogy ha a lábfejek nem egy irányba állnak, akkor a lábak elférnek egymás mellett középen):

Ezek után sorra gyártotta a cukorkákat, házikót, rénszarvast, hópelyheket, legtöbbjük már felaggatva, karácsonyi dekorációként található meg a nappaliban, néhány pedig felkerült Lara ablakára a többi alkotás mellé, elfoglalva szinte az utolsó szabad négyzetcentimétert is az üvegen:

A karácsonyfa egyébként már feldíszítve áll a nappaliban (persze műfenyő), az ablakokon a műhóval kifújt minták, a kicsik bőszen eszik a Kinder adventi naptárból naponta a csokikat, nekem valahogy mégse volt karácsonyi hangulatom eddig. Ma reggel viszont, ahogy vittem őket suliba, elkezdett esni a hó... Nem sok, de azért megmaradt a háztetőkön meg a füvön, és ez végre meghozta az én kedvemet is a karácsonyi előkészületekhez. Ennek örömére rögtön kreáltam is egy kis hagulatkeltő dekorációt az ablakomra, és elcsentem egy letört műfenyő ágat, úgyhogy most már az én szobámnak is legalább egy kis szeglete jelzi a közeledő ünnepet:

Most, ahogy írom a bejegyzést, érkezett mail az au-pair sráctól, most már tudom a nevét is: Francisco Javier Montano Fernández. Annyira spanyol..... :)