Még adós vagyok Nektek az utolsó bejegyzéssel. Bár már egy hónapja itthon vagyok, még nem volt annyi időm, hogy kényelmesen leüljek, végig gondoljam és megírjam, mert mindig menni kellett valahova, vagy csinálni kellett valamit, de most igyekszem bepótolni.
Ott hagytam abba, hogy a lefolyó meg lett csinálva, viszont egyre közeledett az idő, amikor elmegy a család egy hétre Velencébe, szóval többször is meg lettem kérve - mintha magamtól amúgy nem csinálnám -, hogy mindent azonnal mossak ki, hogy amikor eljön a pakolás ideje minden tiszta legyen. Szerencsére nekem magából a folyamatból nem kellett kivennem a részem, mivel természetesen indulás előtti éjjel kezdtek hozzá egyáltalán, én meg akkor már aludtam. Csütörtökön (május 23.) átjött a nagyi, mert pénteken hajnali 3-ra tervezték az indulást. Ehhez képest csütörtök este 9-kor még üresek voltak a bőröndök. Mikorra pénteken felébredtem, addigra pedig az összes létező ruhásszekrény lett kiürítve, nem hiszitek el, de így van. Persze rögtön az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha hazajönnek azzal a temérdek koszos ruhával vasárnap este, úgy, hogy másnapra ugye már kéne tiszta... De nem sokat törpenghettem rajta, mert a fölszintre érve megtaláltam a teendők listáját is arra a hétre, csak hogy megdolgozzak a fizumért. Csak egy pár dolgot említenék róla a komplett tavaszi nagytakarításon kívül, a kedvencem a konyha kitakarítása volt (ami tartalmazta a falak lemosását - ami nem csak egy gyors áttörlés, úgy kell levakarni, a többéves kajamaradékokat - , a hűtő teljes kipucolását, az összes szekrény kipakolását, kimosását, és rendszerezve visszapakolását, és persze, ha már úgyis lemosod a pultot, akkor az elektromos kütyüket - amikből a felét sem használják - sem akarod koszosan visszarakni, stb), de szerettem a "rakd rendbe a cipőket" pontot, meg az "ellenőrizd egyesével az összes dvd-t és játékot, hogy van-e a tartóban valami, és az van-e benne, ami rá van írva, és ha nem, akkor keresd meg a beleillő cd-t vagy a ráillő tokot a házban" tételt is. És ráadásul uyge nem is az volt, hogy egyedül vagyok, van rá több, mint egy hetem, hogy mindent megcsináljak, mert anyu jött 5 napra. Ehhez képest egyébként egészen jól sikerült a dolog, persze anyu is segített, akinek ezúton is köszönöm, mire hazajöttek, két tétel kivételével (könyvespolcok letakarítása és rendberakása, és portalanítás) minden készen volt. :)
Szóval pénteken kénytelen-kelletlen nekiláttam, de nem sokra jutottam. Szombat reggel felültem a buszra, és elmentem anyu elé Londonba. Sajnos Robin akkor nem dolgozott, így nem tudtak találkozni. Hazajöttünk, megmutogattam a házat, és elmentünk egy nagyot sétálni a faluba. Vasárnap megebédeltünk a pubban, persze csirke tikka masalát, csak hogy India se maradjon ki az angliai élményből, aztán sikeresen lekéstük a buszt, amivel Folkestoneba akartunk menni, a következő pedig nagyon sokára jött volna, ezért inkább otthon maradtunk krikett Indiai Premier Liga döntőt nézni a tévében, miközben én elkezdtem csinálni a dvd-s pontot a listáról... A 3 órás krikett meccs is kevés volt arra, hogy végezzek, addig jutottam, hogy átnéztem az összes tartót, és a földre pakoltam a filmeket korhatár szerint csoportosítva. A videojátékokat is átnéztem, azokat lejátszó szerint külön kupacokba. Íme az eredmény:
Másnap, mikor szép sorban visszapakoltam őket, nem bírtam ki, hogy meg ne számoljam... 14 Xbox, 19 Nintendo, 38 Wii játék, és 674 db DVD. Nem mondok semmit, mindenki vonja le a következtetést a szülő-gyerek kapcsolatról ennek fényében!
Hétfőn elmentünk Folkestoneba, megnéztük a tengerpartot, sétáltunk a városban, beültünk a mekibe kajálni, aztán az utolsó busszal hazamentünk, ami, munkaszüneti nap révén, fél 7-kor indult, pedig még maradtunk volna, nagyon szép idő volt. Készültek képek is, ezekből párat megmutatok.
Keddre volt tervezve a londoni kiruccanás. Az első létező busszal mentünk, 11-re voltunk Londonban, és rögtön megcéloztuk a metrót, hogy eljussunk a Madame Tussaud's panoptikumba. Jól is tettünk, mert mire odaértünk már kilóméteres sor állt végig az utcán, persze nekünk a leghosszabba kellett állni, mert nem foglaltunk jegyet előre, ráadásul elkezdett esni az eső. Két óra múlva értünk el a bejárathoz, ahol én naivan azt hittem, hogy akkor már nincs messze a pénztár, mindjárt bent vagyunk, de nem így lett. Az épületen belül is még volt egy pár kanyar, meg újabb folyosó, meg lépcső. Közben még a jegyek árusításával is leálltak egy időre, mert túl nagy volt a tömeg bent, nem engedhettek be több embert. Az épületben is eltöltöttünk két órát, mire egyáltalán a pénztárhoz eljutottunk. Addigra már azon aggódtunk, hogy úgy kell majd átrohanni a kiállításon, hogy elérjük a buszunkat, de feladni már nem lett volna értelme. Végül megvettük a jegyeket, a kuponomnak hála féláron, és bementünk. Őszintén bevallom, nekem csalódás volt. Valahogy sokkal többet vártam, egy-két figurához volt csak valami környezet is kialakítva, a többi csak ott állt a teremben, vagy egy oszlop mellett, az emberek ide-oda lökdösték őket, némelyik majdnem fel is borult, ahogy nyomultak el mellette. Sietnünk kellett, de azért egy pár kép így is készült, a kedvenceimet fel is rakom.
Hritik Roshan (indiai színész)
George Clooney
Robin Williams
Sachin Tendulkar (indiai krikett legenda)
Rafael Nadal
Harry herceg
és természetesen Mahatma Ghandiji
Az egyik teremben volt egy történelmi kisvasút, a kocsik angol taxihoz hasonlítottak, szólt az idegenvezetés a fülünkbe, és az út végén fényképet is csináltak, amit utána a kijáratnál meg lehetett venni különböző formákban, mint pl kulcstartó, hűtőmágnes stb. Egészen jó kép lett, úgyhogy vettünk is belőle hűtőmágnest, meg a fényképet magát nagy méretben, és kifizettem 2 fontot azért, hogy le is tölthessem a honlapjukról, így ti is láthatjátok:
Azt terveztük, hogy a panoptikum után megnézzünk a Buckingham palotát, meg sétálunk egyet a folyóparton a parlamentnél, esetleg még a London Eye-ra is felülünk, de csak arra maradt időnk, hogy visszamenjünk metróval a Victoriára és felszálljunk a buszra. Samosából azért minden alkalommal bevásároltunk, amikor ott jártunk.. :) Canterburyben egy órát várni kellett a buszra, ezért beültünk a mekibe melegedni, benyomtunk egy forrócsokit is, hogy ne fagyjunk szét teljesen.
Szerdán reggel bementünk Reenához a postára, mert be akartam őket mutatni egymásnak. Kicsit beszélgettünk hárman, aztán mi anyuval bementünk Canterburybe. Ott töltöttük a napot, nézelődtünk, vásárolgattunk.
Csütörtökön aztán irány London megint, anyu ment haza, én meg elkísértem a Victoriáig. A maradék pár nap azzal telt, hogy még amit tudtam, megcsináltam a listáról. A család vasárnap este jött haza, teljesen be voltam parázva a hazahozott koszos ruha mennyiségétől, meg a rám váró munkától, de amikor hazaértek, Kerem mondott egy mondatot, amit soha életemben nem fogok elfelejteni: "A fele már ki van mosva." Esküszöm nektek, hallani ezt a mondatot ott tartózkodásom legszebb pillanata volt. Abban a percben legszívesebben Kerem nyakába ugrottam volna örömömben. :) Így már nem is volt olyan szörnyű a következő hét.
Szombaton dolgoztam, Tarikot kellett vinni karatéra, reggel 10-re és délután 3-ra, a kettő közötti időt a Kidz Planetben töltöttük, ott is ebédeltünk, de Lara persze végig halálosan unatkozott, karate alatt úgyse lehetett mit csinálni, és neki már a Kidz Planet is gyerekes. Jobb híján rajzversenyt tartottunk, ő megmondta, milyen állatot kell rajzolni, és utána összehasonlítottuk, és előástam emlékeimből azokat a játékokat, amiket mi általánosban játszottunk mindig. A "Ki? Kivel? Hol? Hogyan? Mit csinál?" tetszett neki, azt játszottuk egy darabig, és jókat nevettünk az eredményeken, a Torpedót megpróbáltam ugyan elmagyarázni, de nem igazán jött át neki, az első sikertelen játék után annyiban hagytuk, az "Ország, Város..."-t viszont egyenesen imádta, onnantól kezdve azt kellett játszani végig. A nyerési esélyek nagyjából kiegyenlítettek voltak, mivel én mindenből többet tudtam, csak nem angolul... :-D A lényeg, hogy sikerült értelmesen, és hasznosan eltöltetnem vele az időt, büszke is voltam magamra. :)
Vasárnap elmentünk moziba mindannyian, aztán megvacsoráztunk a Pizza Hutban, ez volt számomra a búcsúajándék, az utolsó hétvége, amit velük töltöttem.
Bár csak szombaton jöttem haza, előtte hétfőre már minden össze volt pakolva, kivéve azok a ruhák, amiket még a héten hordani akartam. Robin még eljött meglátogatni utoljára, hozott egy doboz indiai édességet nekem, aznap délután 5-kor Greta már otthon volt, hogy én elmehessek. Elbúcsúztam Reenától is, tőle is kaptam pár apróságot, egy indiai kendőt, egy karkötőt, meg néhány csomag bindit (a matrica változata annak a piros pöttynek, vagy díszítésnek, ami az indiai nők homlokán van), és csináltunk egy közös képet emlékül.
Szombat reggel, mielőtt elindultunk volna a reptérre, még a gyerekektől is kaptam ajándékot, egy Londonos faliórát, meg parfümöt, és hármunkról is készült közös fotó, amit eddig hiányoltam is.
Tarik utána vagy 10 percig csüngött a nyakamban, nem akart elengedni, Lara meg húzta el tőlem, hogy ő is megölelhessen, de addigra már indulni kellett.
Korán kiraktak Gatwicken, a gépem csak délután fél 5-kor ment, de nekik oda kellett érni Brightonba délre, úgyhogy kénytelen voltam lecsücsülni az előtérben, még a becsekkolásig is hátra volt pár óra. Szerencsére nem sokáig voltam egyedül, leült mellém egy srác, és hamarosan elkezdtünk beszélgetni. Riconak hívták, szicíliai volt, éppen haza készült, de ő is korán jött ki a reptérre, hogy biztosan elérje a gépet. A fennmaradó időt együtt töltöttük, vettünk inni az egyik pékségnél, én ettem egy muffint is, ő meg ragaszkodott hozzá, hogy fizeti az én részemet is, nem tudtam lebeszélni. Együtt adtuk fel a csomagokat és mentünk át az ellenőrzésen. A terminálon beültünk egy normális étterembe enni, mivel a gépen ugye nem adnak kaját. Részemről BBQ csirkés pizza és almalé, és megint nem hagyta, hogy fizessek, még a saját részemet se, pedig el akartam költeni azt a kb 15 db egy- és kétfontosomat, ami miatt nem bírtam becsukni a pénztárcám. Már elő is vettem a pénzt, ki is számolta, de ő kártyával fizetett. Mondtam, hogy akkor rakja el legalább az én részem árát, de nem volt hajlandó, úgyhogy ráhagytam. :) Megbeszéltük, hogy majd megyünk egymáshoz nyaralni, én Szicíliába, ő meg Budapestre, aztán én felszálltam a gépemre, az övé 20 perccel később indult.
Olyan fáradt voltam, hogy elaludtam, arra se keltem fel, ahogy a pilóta letette a gépet Ferihegyen. Vagy ő volt iszonyat ügyes, vagy én aludtam nagyon mélyen, nem tudom, de kicsit csalódott voltam, mert elmaradt az az izgatott várakozás, amit érzek, amikor leereszkedünk a felhők alá Magyarország fölött, aztán meglátom Budapestet, és végül megérkezünk a reptérre, de sebaj. Ettől függetlenül is boldog voltam, hogy itthon lehetek.
A hazaérkezésem után még vagy két hétig úgy éreztem, mintha csak nyaralni jöttem volna haza, és majd mennem kellene vissza, most pedig már olyan, mintha sose lettem volna Angliában. Csak a fényképek, és a kapcsolat tartás Reenával, Robinnal és Gretáékkal bizonyítja, hogy tényleg megtörtént. Egyébként Kerem kapott állást Törökországban, nyár végén költöznek ki mindannyian, és meghívtak engem jövő nyárra 2 hétre nyaralni, Reena meg Robin is mondta, hogy majd mehetek hozzájuk, úgyhogy a történet itt még korántsem ért véget... ;)
Ott hagytam abba, hogy a lefolyó meg lett csinálva, viszont egyre közeledett az idő, amikor elmegy a család egy hétre Velencébe, szóval többször is meg lettem kérve - mintha magamtól amúgy nem csinálnám -, hogy mindent azonnal mossak ki, hogy amikor eljön a pakolás ideje minden tiszta legyen. Szerencsére nekem magából a folyamatból nem kellett kivennem a részem, mivel természetesen indulás előtti éjjel kezdtek hozzá egyáltalán, én meg akkor már aludtam. Csütörtökön (május 23.) átjött a nagyi, mert pénteken hajnali 3-ra tervezték az indulást. Ehhez képest csütörtök este 9-kor még üresek voltak a bőröndök. Mikorra pénteken felébredtem, addigra pedig az összes létező ruhásszekrény lett kiürítve, nem hiszitek el, de így van. Persze rögtön az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha hazajönnek azzal a temérdek koszos ruhával vasárnap este, úgy, hogy másnapra ugye már kéne tiszta... De nem sokat törpenghettem rajta, mert a fölszintre érve megtaláltam a teendők listáját is arra a hétre, csak hogy megdolgozzak a fizumért. Csak egy pár dolgot említenék róla a komplett tavaszi nagytakarításon kívül, a kedvencem a konyha kitakarítása volt (ami tartalmazta a falak lemosását - ami nem csak egy gyors áttörlés, úgy kell levakarni, a többéves kajamaradékokat - , a hűtő teljes kipucolását, az összes szekrény kipakolását, kimosását, és rendszerezve visszapakolását, és persze, ha már úgyis lemosod a pultot, akkor az elektromos kütyüket - amikből a felét sem használják - sem akarod koszosan visszarakni, stb), de szerettem a "rakd rendbe a cipőket" pontot, meg az "ellenőrizd egyesével az összes dvd-t és játékot, hogy van-e a tartóban valami, és az van-e benne, ami rá van írva, és ha nem, akkor keresd meg a beleillő cd-t vagy a ráillő tokot a házban" tételt is. És ráadásul uyge nem is az volt, hogy egyedül vagyok, van rá több, mint egy hetem, hogy mindent megcsináljak, mert anyu jött 5 napra. Ehhez képest egyébként egészen jól sikerült a dolog, persze anyu is segített, akinek ezúton is köszönöm, mire hazajöttek, két tétel kivételével (könyvespolcok letakarítása és rendberakása, és portalanítás) minden készen volt. :)
Szóval pénteken kénytelen-kelletlen nekiláttam, de nem sokra jutottam. Szombat reggel felültem a buszra, és elmentem anyu elé Londonba. Sajnos Robin akkor nem dolgozott, így nem tudtak találkozni. Hazajöttünk, megmutogattam a házat, és elmentünk egy nagyot sétálni a faluba. Vasárnap megebédeltünk a pubban, persze csirke tikka masalát, csak hogy India se maradjon ki az angliai élményből, aztán sikeresen lekéstük a buszt, amivel Folkestoneba akartunk menni, a következő pedig nagyon sokára jött volna, ezért inkább otthon maradtunk krikett Indiai Premier Liga döntőt nézni a tévében, miközben én elkezdtem csinálni a dvd-s pontot a listáról... A 3 órás krikett meccs is kevés volt arra, hogy végezzek, addig jutottam, hogy átnéztem az összes tartót, és a földre pakoltam a filmeket korhatár szerint csoportosítva. A videojátékokat is átnéztem, azokat lejátszó szerint külön kupacokba. Íme az eredmény:
Másnap, mikor szép sorban visszapakoltam őket, nem bírtam ki, hogy meg ne számoljam... 14 Xbox, 19 Nintendo, 38 Wii játék, és 674 db DVD. Nem mondok semmit, mindenki vonja le a következtetést a szülő-gyerek kapcsolatról ennek fényében!
Hétfőn elmentünk Folkestoneba, megnéztük a tengerpartot, sétáltunk a városban, beültünk a mekibe kajálni, aztán az utolsó busszal hazamentünk, ami, munkaszüneti nap révén, fél 7-kor indult, pedig még maradtunk volna, nagyon szép idő volt. Készültek képek is, ezekből párat megmutatok.
Keddre volt tervezve a londoni kiruccanás. Az első létező busszal mentünk, 11-re voltunk Londonban, és rögtön megcéloztuk a metrót, hogy eljussunk a Madame Tussaud's panoptikumba. Jól is tettünk, mert mire odaértünk már kilóméteres sor állt végig az utcán, persze nekünk a leghosszabba kellett állni, mert nem foglaltunk jegyet előre, ráadásul elkezdett esni az eső. Két óra múlva értünk el a bejárathoz, ahol én naivan azt hittem, hogy akkor már nincs messze a pénztár, mindjárt bent vagyunk, de nem így lett. Az épületen belül is még volt egy pár kanyar, meg újabb folyosó, meg lépcső. Közben még a jegyek árusításával is leálltak egy időre, mert túl nagy volt a tömeg bent, nem engedhettek be több embert. Az épületben is eltöltöttünk két órát, mire egyáltalán a pénztárhoz eljutottunk. Addigra már azon aggódtunk, hogy úgy kell majd átrohanni a kiállításon, hogy elérjük a buszunkat, de feladni már nem lett volna értelme. Végül megvettük a jegyeket, a kuponomnak hála féláron, és bementünk. Őszintén bevallom, nekem csalódás volt. Valahogy sokkal többet vártam, egy-két figurához volt csak valami környezet is kialakítva, a többi csak ott állt a teremben, vagy egy oszlop mellett, az emberek ide-oda lökdösték őket, némelyik majdnem fel is borult, ahogy nyomultak el mellette. Sietnünk kellett, de azért egy pár kép így is készült, a kedvenceimet fel is rakom.
Az egyik teremben volt egy történelmi kisvasút, a kocsik angol taxihoz hasonlítottak, szólt az idegenvezetés a fülünkbe, és az út végén fényképet is csináltak, amit utána a kijáratnál meg lehetett venni különböző formákban, mint pl kulcstartó, hűtőmágnes stb. Egészen jó kép lett, úgyhogy vettünk is belőle hűtőmágnest, meg a fényképet magát nagy méretben, és kifizettem 2 fontot azért, hogy le is tölthessem a honlapjukról, így ti is láthatjátok:
Azt terveztük, hogy a panoptikum után megnézzünk a Buckingham palotát, meg sétálunk egyet a folyóparton a parlamentnél, esetleg még a London Eye-ra is felülünk, de csak arra maradt időnk, hogy visszamenjünk metróval a Victoriára és felszálljunk a buszra. Samosából azért minden alkalommal bevásároltunk, amikor ott jártunk.. :) Canterburyben egy órát várni kellett a buszra, ezért beültünk a mekibe melegedni, benyomtunk egy forrócsokit is, hogy ne fagyjunk szét teljesen.
Szerdán reggel bementünk Reenához a postára, mert be akartam őket mutatni egymásnak. Kicsit beszélgettünk hárman, aztán mi anyuval bementünk Canterburybe. Ott töltöttük a napot, nézelődtünk, vásárolgattunk.
Csütörtökön aztán irány London megint, anyu ment haza, én meg elkísértem a Victoriáig. A maradék pár nap azzal telt, hogy még amit tudtam, megcsináltam a listáról. A család vasárnap este jött haza, teljesen be voltam parázva a hazahozott koszos ruha mennyiségétől, meg a rám váró munkától, de amikor hazaértek, Kerem mondott egy mondatot, amit soha életemben nem fogok elfelejteni: "A fele már ki van mosva." Esküszöm nektek, hallani ezt a mondatot ott tartózkodásom legszebb pillanata volt. Abban a percben legszívesebben Kerem nyakába ugrottam volna örömömben. :) Így már nem is volt olyan szörnyű a következő hét.
Szombaton dolgoztam, Tarikot kellett vinni karatéra, reggel 10-re és délután 3-ra, a kettő közötti időt a Kidz Planetben töltöttük, ott is ebédeltünk, de Lara persze végig halálosan unatkozott, karate alatt úgyse lehetett mit csinálni, és neki már a Kidz Planet is gyerekes. Jobb híján rajzversenyt tartottunk, ő megmondta, milyen állatot kell rajzolni, és utána összehasonlítottuk, és előástam emlékeimből azokat a játékokat, amiket mi általánosban játszottunk mindig. A "Ki? Kivel? Hol? Hogyan? Mit csinál?" tetszett neki, azt játszottuk egy darabig, és jókat nevettünk az eredményeken, a Torpedót megpróbáltam ugyan elmagyarázni, de nem igazán jött át neki, az első sikertelen játék után annyiban hagytuk, az "Ország, Város..."-t viszont egyenesen imádta, onnantól kezdve azt kellett játszani végig. A nyerési esélyek nagyjából kiegyenlítettek voltak, mivel én mindenből többet tudtam, csak nem angolul... :-D A lényeg, hogy sikerült értelmesen, és hasznosan eltöltetnem vele az időt, büszke is voltam magamra. :)
Vasárnap elmentünk moziba mindannyian, aztán megvacsoráztunk a Pizza Hutban, ez volt számomra a búcsúajándék, az utolsó hétvége, amit velük töltöttem.
Bár csak szombaton jöttem haza, előtte hétfőre már minden össze volt pakolva, kivéve azok a ruhák, amiket még a héten hordani akartam. Robin még eljött meglátogatni utoljára, hozott egy doboz indiai édességet nekem, aznap délután 5-kor Greta már otthon volt, hogy én elmehessek. Elbúcsúztam Reenától is, tőle is kaptam pár apróságot, egy indiai kendőt, egy karkötőt, meg néhány csomag bindit (a matrica változata annak a piros pöttynek, vagy díszítésnek, ami az indiai nők homlokán van), és csináltunk egy közös képet emlékül.
Szombat reggel, mielőtt elindultunk volna a reptérre, még a gyerekektől is kaptam ajándékot, egy Londonos faliórát, meg parfümöt, és hármunkról is készült közös fotó, amit eddig hiányoltam is.
Tarik utána vagy 10 percig csüngött a nyakamban, nem akart elengedni, Lara meg húzta el tőlem, hogy ő is megölelhessen, de addigra már indulni kellett.
Korán kiraktak Gatwicken, a gépem csak délután fél 5-kor ment, de nekik oda kellett érni Brightonba délre, úgyhogy kénytelen voltam lecsücsülni az előtérben, még a becsekkolásig is hátra volt pár óra. Szerencsére nem sokáig voltam egyedül, leült mellém egy srác, és hamarosan elkezdtünk beszélgetni. Riconak hívták, szicíliai volt, éppen haza készült, de ő is korán jött ki a reptérre, hogy biztosan elérje a gépet. A fennmaradó időt együtt töltöttük, vettünk inni az egyik pékségnél, én ettem egy muffint is, ő meg ragaszkodott hozzá, hogy fizeti az én részemet is, nem tudtam lebeszélni. Együtt adtuk fel a csomagokat és mentünk át az ellenőrzésen. A terminálon beültünk egy normális étterembe enni, mivel a gépen ugye nem adnak kaját. Részemről BBQ csirkés pizza és almalé, és megint nem hagyta, hogy fizessek, még a saját részemet se, pedig el akartam költeni azt a kb 15 db egy- és kétfontosomat, ami miatt nem bírtam becsukni a pénztárcám. Már elő is vettem a pénzt, ki is számolta, de ő kártyával fizetett. Mondtam, hogy akkor rakja el legalább az én részem árát, de nem volt hajlandó, úgyhogy ráhagytam. :) Megbeszéltük, hogy majd megyünk egymáshoz nyaralni, én Szicíliába, ő meg Budapestre, aztán én felszálltam a gépemre, az övé 20 perccel később indult.
Olyan fáradt voltam, hogy elaludtam, arra se keltem fel, ahogy a pilóta letette a gépet Ferihegyen. Vagy ő volt iszonyat ügyes, vagy én aludtam nagyon mélyen, nem tudom, de kicsit csalódott voltam, mert elmaradt az az izgatott várakozás, amit érzek, amikor leereszkedünk a felhők alá Magyarország fölött, aztán meglátom Budapestet, és végül megérkezünk a reptérre, de sebaj. Ettől függetlenül is boldog voltam, hogy itthon lehetek.
A hazaérkezésem után még vagy két hétig úgy éreztem, mintha csak nyaralni jöttem volna haza, és majd mennem kellene vissza, most pedig már olyan, mintha sose lettem volna Angliában. Csak a fényképek, és a kapcsolat tartás Reenával, Robinnal és Gretáékkal bizonyítja, hogy tényleg megtörtént. Egyébként Kerem kapott állást Törökországban, nyár végén költöznek ki mindannyian, és meghívtak engem jövő nyárra 2 hétre nyaralni, Reena meg Robin is mondta, hogy majd mehetek hozzájuk, úgyhogy a történet itt még korántsem ért véget... ;)
