Újra itt, egy szuperjó, de rövid húsvéti és szülinapi otthonlét után, bár a szülinapi jelzőt akár ki is hagyhatnám, mivel ünneplésre nem nagyon volti idő a sok program mellett, de sebaj, ez a legkevesebb. Viszont nagyon nem akartam visszajönni. Karácsony után se, de akkor valahogy nem tűnt ennyire szívásnak. Azt már meg sem említem, hogy mi fogadott itt, amikor megérkeztem, maradjunk annyiban, hogy egy kiskanalat se vettem elő egész hétvégén, inkább a faluban kajáltam, nehogy azt mondhassák, hogy miattam van az, ami van... Az meg már teljesen természetes, hogy a dacosságomnak megint én ittam meg a levét, mert hétfőre megint akkora mennyiségű munka gyűlt össze, hogy a hét végére végeztem az összessel. De Francisco hétfőn megnyugtatott, hogy ez nem csak az én családomban megy így, mindenhol úgy gondolják, hogy minek csinálni bármit is, az au-pair úgyis megcsinálja, ha visszajön. Ha legalább azt mondhatnám, hogy annyira jól elvoltak a gyerekekkel, hogy nem vették a fáradságot, hogy felporszívózzanak... De, mint tudjuk, náluk a gyerek csak egy kötelező kellék a családban, mint a kutya, csak meg kell etetni, és kész. De elég a nyavalygásból, nem erről akarok írni.
Nem tudom, említettem-e korábban, hogy a faluban, a kocsmában működő postaasztalnál egy indiai nő dolgozik... :) Már előbb is gyanús volt, a barna bőr, fekete haj és orrpiercing miatt, de akkor beszélgettünk el először hosszabban, mikor szeptember óta már kb a harmadik levelet postáztam Indiába, és megkérdezte, hogy hogyan kapcsolódom én Indiához. Kapásból egy órát eldumcsiztunk, és onnantól kezdve, ha volt egy kis szabadidőm, bementem hozzá. Két hete megadta az e-mail címét, meg a nevét - Reenának hívják -, hogy keressem meg facebookon és jelöljem be, amit persze meg is tettem.
A buszjegyeket egy ideje, valamilyen okból kifolyólag, nem tudom a neten megvenni, úgyhogy azon a hétvégén muszáj volt elmennem Canterburybe, hogy a buszpályaudvaron vegyem meg őket, majd később kiderül, hogy mire. :-P Írtam Reenának, mert láttam a profilján, hogy Canterburyben lakik, kérdeztem, hogy ha úgyis ott leszek, nem akar-e velem találkozni, csak beülni valahova egy kicsit beszélgetni. Azt mondta, oké. Szombat reggel felkeltem, szépen felöltöztem az új farmeromba, új pólómba, és felvettem az új magassarkúmat, az új dzsekimet, meg az új napszemcsimet, és elmentem, hogy Canterburyben töltsem a napot, amit ezelőtt soha nem csináltam, mindig csak átutazóban jártam ott. Az első dolgom volt, hogy megvegyem a szükséges buszjegyeket, persze dupla áron, mintha neten vettem volna, de mindegy, gyorsan bevásároltam a piperecuccokat, amikre szükségem volt (sampon, fogkrém, ilyesmik), aztán irány a sétálóutca.
Be kell vallanom, hatalmas idióta vagyok, hogy eddig nem mentem így sehova, csak lógni egész nap. Szikrázó napsütés volt, és kb 5 perc alatt sikerült eltévednem a sétálóutcák közt, de nem izgatott, csak mentem és nézegettem a kirakatokat. Egy idő után elértem a belváros végére, átmentem egy hídon, és leültem egy kis beugróban egy padra süttetni az arcom, mellettem egy indiai srác, de sajna zenét hallgatott. :-)
Mikor közeledett az idő, hogy találkozzam Reenával, elindultam vissza, és persze útközben megtaláltam azt a boltot, amit nem akartam megtalálni: a szuvenírshopot. :-D Gyorsan körülnéztem, aztán meg kellett erőszakolnom magam, hogy kimenjek a boltból, ugyanis az első heti fizum majdnem teljesen elment a buszjegyekre meg a bevásárlásra, nem engedhettem meg magamnak, hogy elcsábuljak, mert az ciki lett volna, ha nem tudok fizetni a kávézóban. De megjegyeztem, hogy hol van a bolt, és találtam egy helyes kis indiai éttermet is, amit majd mindenképp meglátogatok egyszer. Szóval találkoztam Reenával, vele volt a nagyobbik lánya is, aki rögtön ott is hagyott minket, hogy találkozzon a barátnőjével, mi pedig beültünk az M&S Caféba. Egy órát beszélgettünk, aztán neki mennie kellett a fiáért, én meg tovább nézelődtem a városban. Tettem egy rövid látogatást a Mekibe, de hülye lettem volna bent leülni és megenni a sajburgereimet, kimentem a térre, és egy padon ebédeltem meg, utcazenét hallgatva, és süttetve magam a napon. Megtaláltam az angliai verzióját a Kreatív Hobby boltnak, mondanom se kell, vagy egy órát nézelődtem a három különböző szinten. 5 óra körül indultam haza.
A vasárnap a szokásos lusta üzemmódban telt, de múlt hét elején megérkezett az egyik indiai ruha, amit rendeltem, pénteken pedig a másik, nagyon örültem neki, hogy lesz valami stílusos, amit felvehetek hétvégén.
Előzőleg már vettem egy felsőt a Tescoban, de az nem olyan különleges, meg rendeltem kettőt a netről, de M-es méretben, hogy majd belefogyok... Aha, persze.
Az utolsó két teljes szettnél már okosabb voltam, nem áltattam magam, az egyik szett L-es, a másiknál meg meg kellett adni pontosan a testméreteket, tehát tökéletesen passzolnak, vagyis tényleg tudom is őket hordani, nem csak a szekrényben állnak. Az ok pedig, amiért vettem őket, hogy imádok mindent, ami indiai.... :-) Na jó, az igazi ok, ami az első okból adódik, hogy a leghíresebb indiai filmbetétdal-énekesnő, Shreya Ghoshal Angliában koncertezik, én pedig hosszas gondolkodás után végülis úgy döntöttem, hogy elmegyek a koncertjére, legalább kimozdulok egy kicsit, és találkozhatok sok-sok indiaival. :-)
A koncert Birminghamben volt szombat este, ezért volt szükségem a buszjegyekre. Lefoglaltam egy hotelszobát is, ahol az éjszakát tölthetem.
Szombat korán reggel tehát elindultam Birminghambe. Londonig már rutin utazás volt, a Victorián meglátogattam a kedvenc kajás standomat az indiai eladó sráccal meg a csirke samosáival. Aznap nagyon szeretett engem, 5 db samosát vettem tőle, mert úgy terveztem, hogy másnap reggelig ki kell, hogy tartson, nem akartam ott étteremben kajálni. Meglátogattam egy kisboltot is, ahol beszereztem néhány túlélést elősegítő kelléket: egy csomag mogyorós M&M-t és egy csomag gumicukrot, meg megvettem a Pi életének könyv változatát, csak mert miért ne... :-) Amióta rájöttem, hogy ki kéne élveznem, hogy itt vagyok, és nem csak kuporgatni a pénzt, amiért dolgozok, mint egy hülye, azóta elég nagyvilági életet élek, de így a jó. Sokkal kevésbé vagyok stresszes, ha költhetem a pénzem... :-D
Erre a birminghami kis kiruccanásra is elég sokat költöttem, és nem is volt annyira megnyugtató a helyzet, amennyire kellett volna, hogy legyen. A családom a következő bekezdést ne olvassa!
Szóval az történt, hogy múlthét elején robbantások voltak ott, de a tetteseket elfogták és lesittelték, ezért úgy gondoltam, hogy mehetek. A telefonomon, Londonban jöttem rá, hogy nem maradt semmi pénz, nem tudtam volna senkit hívni, ha baj van, ráadásul le is merült Birmingham felé a buszon, pedig éjjel töltöttem fel.
De szerencsére minden rendben ment. Megérkeztem a szállodába, a szobám a 12. emeleten volt. Nagyon szép volt elsőre:
Aztán kiderült, hogy hiába a zuhanyfüggöny, a fürdőszoba akkor is úszik egy zuhanyozás után, a vécé pedig a terméket ugyan leviszi, de a pisiszagot otthagyja, ráadásul utána a csapból is az a szag jön föl... Kifejezetten kellemes öklendezve fogat mosni.. Mindegy, egy éjszakára megteszi. Lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán lekuporodtam a földre az öltözőasztal alá, mert a hajszárító az egyik fiókban volt, de úgy, hogy nem lehetett onnan kivenni, valahol a fiók mögött volt bedugva a konnektorba, amit iszonyat praktikus lopás ellen, az már mellékes, hogy így nem igazán lehet használni a rövid kábel miatt... Lényeg, hogy valahogyan mégiscsak sikerült megoldanom, aztán felöltöztem a partiszerkómba, megcsináltam a hajam meg a sminkem, miközben a tévében természetesen ment az indiai krikett premier liga az egyik kedvenc csapatommal. Kicsit úgy éreztem magam, miközben készülődtem, mintha valami átalakítós műsorba csöppentem volna:
Előtte
Utána
:-)
Az aréna, ahol a koncert volt, kb 5 perc sétára volt a szállodától, csak egyenesen kellett menni. Nem hazudok, én voltam az EGYETLEN fehér ember a nézőtéren! India minden állama, Pakisztán, Banglades, és nekem köszönhetően Magyarország is képviseltette magát. A mellettem ülő házaspár azt mondta, hogy jó esélyem van színpadra kerülni, mint az egyetlen fehér ember, aki ráadásul nem is érti a dalszövegeket, csak a zene, meg Shreya miatt jött el. Szerencsére erre azért nem került sor, jól tettem, hogy indiai ruhában mentem, így csak kicsit voltam feltűnő. :-) A koncert fantasztikus volt, a daloknak kb a felét már ismertem az indiai filmekből, amiket eddig láttam. Shreya pedig lenyűgöző, olyan hangja van, mint senki másnak, és ezt élőben hallani a színpad előtti blokkból.... Életreszóló élmény volt, legszívesebben újra meg újra átélném. :-)
Olyan izgatott voltam a koncert után, hogy hajnali 3-ig nem bírtam elaludni. Reggel aztán felkeltem, összepakoltam, persze megint jó korán kész lettem, másfél órát fagyoskodtam a megállóban a buszra várva. És arra is rá kellett jönnöm, hogy a csirke samosa csak melegen jó. :-)
Londonba érve gyorsan vettem is kettőt ebédre, aztán amikor már a doveri buszon ültem, valami történt, ami eddig még soha nem fordul elő velem....
Van a buszpályaudvaron egy indiai srác, olyan 30 év körüli lehet, ő mondja be mindig az indulásokat, hogy melyik kaputól milyen busz megy, segít az utasoknak, meg a sofőröknek, adminisztrál, meg ilyenek, nagyon elfoglalt, mindig ott mászkál fel-alá a váróban.
Szóval, amikor már a buszon ültem, az indulás előtt kb 2 perccel felszállt a buszra, és úgy tűnt, mintha ellenőrizné, vagy számolná az utasokat, aztán amikor mellém ért, egy papírt adott a kezembe, és már el is tűnt. Először nem értettem, gondoltam, elhagytam valamit, vagy ilyesmi. De aztán kinyitottam...
Majdnem teljesen üres volt, csak a tetején volt egy rövid, nyomtatott szöveg:
Magyarul: "Félénk voltam beszélni, de remélem, Te nem leszel félénk írni
Robin"
Alatta pedig a telefonszáma(, amit én feltöltés előtt letöröltem a képről, mert hát ugye személyi jogok, meg ilyesmi..).
Elolvastam, és nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van. Aztán elolvastam mégegyszer és mégegyszer. Wow! Úgy értem, azannya, hogy velem ilyen történik... :-) Először nem is voltam biztos benne, hogy ő írta, még most sem vagyok 100%, de ha végig gondolom, ki másnak lett volna alkalma kinyomtatni nekem egy ilyen üzenetet..? A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam, mit csináljak, ez az egész egyszerre volt titokzatos, romantikus, izgalmas, aranyos, vonzó és még sorolhatnám. Milyen édes már az, aki 30 évesen fél megszólítani egy lányt... És mégsem hagyja annyiban, kitalálja, hogy lehetne mégis kapcsolatot teremteni, de a lányra bízza a döntést... Be kell vallanom, eléggé felkeltette az érdeklődésem, helyes srác egyébként, és ráadásul ugye indiai, de azért még ne kezdjük el az esküvőt tervezni.. :-D
Maradjunk annyiban, hogy ma, miután csodával határos módon sikerült feltöltenem az egyenlegem, megírtam neki a következő londoni látogatásom dátumát ( - amikor anyuért megyek, aki itt lesz egy pár napot, amíg Gretáék Velencében nyaralnak - ) a nevemmel, majd meglátjuk, mi lesz... :-)
Ezek után az, hogy a házban majdnem egy hétig nem volt se fűtés, se melegvíz, a mosogatót még mindig lavórral kell használni, a kutya pedig olyan rozoga, hogy sokszor lábra se bír állni és most már ópiumot kap a fájdalmaira, az kit érdekel...???? :-D
Nem tudom, említettem-e korábban, hogy a faluban, a kocsmában működő postaasztalnál egy indiai nő dolgozik... :) Már előbb is gyanús volt, a barna bőr, fekete haj és orrpiercing miatt, de akkor beszélgettünk el először hosszabban, mikor szeptember óta már kb a harmadik levelet postáztam Indiába, és megkérdezte, hogy hogyan kapcsolódom én Indiához. Kapásból egy órát eldumcsiztunk, és onnantól kezdve, ha volt egy kis szabadidőm, bementem hozzá. Két hete megadta az e-mail címét, meg a nevét - Reenának hívják -, hogy keressem meg facebookon és jelöljem be, amit persze meg is tettem.
A buszjegyeket egy ideje, valamilyen okból kifolyólag, nem tudom a neten megvenni, úgyhogy azon a hétvégén muszáj volt elmennem Canterburybe, hogy a buszpályaudvaron vegyem meg őket, majd később kiderül, hogy mire. :-P Írtam Reenának, mert láttam a profilján, hogy Canterburyben lakik, kérdeztem, hogy ha úgyis ott leszek, nem akar-e velem találkozni, csak beülni valahova egy kicsit beszélgetni. Azt mondta, oké. Szombat reggel felkeltem, szépen felöltöztem az új farmeromba, új pólómba, és felvettem az új magassarkúmat, az új dzsekimet, meg az új napszemcsimet, és elmentem, hogy Canterburyben töltsem a napot, amit ezelőtt soha nem csináltam, mindig csak átutazóban jártam ott. Az első dolgom volt, hogy megvegyem a szükséges buszjegyeket, persze dupla áron, mintha neten vettem volna, de mindegy, gyorsan bevásároltam a piperecuccokat, amikre szükségem volt (sampon, fogkrém, ilyesmik), aztán irány a sétálóutca.
Be kell vallanom, hatalmas idióta vagyok, hogy eddig nem mentem így sehova, csak lógni egész nap. Szikrázó napsütés volt, és kb 5 perc alatt sikerült eltévednem a sétálóutcák közt, de nem izgatott, csak mentem és nézegettem a kirakatokat. Egy idő után elértem a belváros végére, átmentem egy hídon, és leültem egy kis beugróban egy padra süttetni az arcom, mellettem egy indiai srác, de sajna zenét hallgatott. :-)
Mikor közeledett az idő, hogy találkozzam Reenával, elindultam vissza, és persze útközben megtaláltam azt a boltot, amit nem akartam megtalálni: a szuvenírshopot. :-D Gyorsan körülnéztem, aztán meg kellett erőszakolnom magam, hogy kimenjek a boltból, ugyanis az első heti fizum majdnem teljesen elment a buszjegyekre meg a bevásárlásra, nem engedhettem meg magamnak, hogy elcsábuljak, mert az ciki lett volna, ha nem tudok fizetni a kávézóban. De megjegyeztem, hogy hol van a bolt, és találtam egy helyes kis indiai éttermet is, amit majd mindenképp meglátogatok egyszer. Szóval találkoztam Reenával, vele volt a nagyobbik lánya is, aki rögtön ott is hagyott minket, hogy találkozzon a barátnőjével, mi pedig beültünk az M&S Caféba. Egy órát beszélgettünk, aztán neki mennie kellett a fiáért, én meg tovább nézelődtem a városban. Tettem egy rövid látogatást a Mekibe, de hülye lettem volna bent leülni és megenni a sajburgereimet, kimentem a térre, és egy padon ebédeltem meg, utcazenét hallgatva, és süttetve magam a napon. Megtaláltam az angliai verzióját a Kreatív Hobby boltnak, mondanom se kell, vagy egy órát nézelődtem a három különböző szinten. 5 óra körül indultam haza.
A vasárnap a szokásos lusta üzemmódban telt, de múlt hét elején megérkezett az egyik indiai ruha, amit rendeltem, pénteken pedig a másik, nagyon örültem neki, hogy lesz valami stílusos, amit felvehetek hétvégén.
Előzőleg már vettem egy felsőt a Tescoban, de az nem olyan különleges, meg rendeltem kettőt a netről, de M-es méretben, hogy majd belefogyok... Aha, persze.
Az utolsó két teljes szettnél már okosabb voltam, nem áltattam magam, az egyik szett L-es, a másiknál meg meg kellett adni pontosan a testméreteket, tehát tökéletesen passzolnak, vagyis tényleg tudom is őket hordani, nem csak a szekrényben állnak. Az ok pedig, amiért vettem őket, hogy imádok mindent, ami indiai.... :-) Na jó, az igazi ok, ami az első okból adódik, hogy a leghíresebb indiai filmbetétdal-énekesnő, Shreya Ghoshal Angliában koncertezik, én pedig hosszas gondolkodás után végülis úgy döntöttem, hogy elmegyek a koncertjére, legalább kimozdulok egy kicsit, és találkozhatok sok-sok indiaival. :-)
A koncert Birminghamben volt szombat este, ezért volt szükségem a buszjegyekre. Lefoglaltam egy hotelszobát is, ahol az éjszakát tölthetem.
Szombat korán reggel tehát elindultam Birminghambe. Londonig már rutin utazás volt, a Victorián meglátogattam a kedvenc kajás standomat az indiai eladó sráccal meg a csirke samosáival. Aznap nagyon szeretett engem, 5 db samosát vettem tőle, mert úgy terveztem, hogy másnap reggelig ki kell, hogy tartson, nem akartam ott étteremben kajálni. Meglátogattam egy kisboltot is, ahol beszereztem néhány túlélést elősegítő kelléket: egy csomag mogyorós M&M-t és egy csomag gumicukrot, meg megvettem a Pi életének könyv változatát, csak mert miért ne... :-) Amióta rájöttem, hogy ki kéne élveznem, hogy itt vagyok, és nem csak kuporgatni a pénzt, amiért dolgozok, mint egy hülye, azóta elég nagyvilági életet élek, de így a jó. Sokkal kevésbé vagyok stresszes, ha költhetem a pénzem... :-D
Erre a birminghami kis kiruccanásra is elég sokat költöttem, és nem is volt annyira megnyugtató a helyzet, amennyire kellett volna, hogy legyen. A családom a következő bekezdést ne olvassa!
Szóval az történt, hogy múlthét elején robbantások voltak ott, de a tetteseket elfogták és lesittelték, ezért úgy gondoltam, hogy mehetek. A telefonomon, Londonban jöttem rá, hogy nem maradt semmi pénz, nem tudtam volna senkit hívni, ha baj van, ráadásul le is merült Birmingham felé a buszon, pedig éjjel töltöttem fel.
De szerencsére minden rendben ment. Megérkeztem a szállodába, a szobám a 12. emeleten volt. Nagyon szép volt elsőre:
Aztán kiderült, hogy hiába a zuhanyfüggöny, a fürdőszoba akkor is úszik egy zuhanyozás után, a vécé pedig a terméket ugyan leviszi, de a pisiszagot otthagyja, ráadásul utána a csapból is az a szag jön föl... Kifejezetten kellemes öklendezve fogat mosni.. Mindegy, egy éjszakára megteszi. Lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán lekuporodtam a földre az öltözőasztal alá, mert a hajszárító az egyik fiókban volt, de úgy, hogy nem lehetett onnan kivenni, valahol a fiók mögött volt bedugva a konnektorba, amit iszonyat praktikus lopás ellen, az már mellékes, hogy így nem igazán lehet használni a rövid kábel miatt... Lényeg, hogy valahogyan mégiscsak sikerült megoldanom, aztán felöltöztem a partiszerkómba, megcsináltam a hajam meg a sminkem, miközben a tévében természetesen ment az indiai krikett premier liga az egyik kedvenc csapatommal. Kicsit úgy éreztem magam, miközben készülődtem, mintha valami átalakítós műsorba csöppentem volna:
Előtte
Az aréna, ahol a koncert volt, kb 5 perc sétára volt a szállodától, csak egyenesen kellett menni. Nem hazudok, én voltam az EGYETLEN fehér ember a nézőtéren! India minden állama, Pakisztán, Banglades, és nekem köszönhetően Magyarország is képviseltette magát. A mellettem ülő házaspár azt mondta, hogy jó esélyem van színpadra kerülni, mint az egyetlen fehér ember, aki ráadásul nem is érti a dalszövegeket, csak a zene, meg Shreya miatt jött el. Szerencsére erre azért nem került sor, jól tettem, hogy indiai ruhában mentem, így csak kicsit voltam feltűnő. :-) A koncert fantasztikus volt, a daloknak kb a felét már ismertem az indiai filmekből, amiket eddig láttam. Shreya pedig lenyűgöző, olyan hangja van, mint senki másnak, és ezt élőben hallani a színpad előtti blokkból.... Életreszóló élmény volt, legszívesebben újra meg újra átélném. :-)
Olyan izgatott voltam a koncert után, hogy hajnali 3-ig nem bírtam elaludni. Reggel aztán felkeltem, összepakoltam, persze megint jó korán kész lettem, másfél órát fagyoskodtam a megállóban a buszra várva. És arra is rá kellett jönnöm, hogy a csirke samosa csak melegen jó. :-)
Londonba érve gyorsan vettem is kettőt ebédre, aztán amikor már a doveri buszon ültem, valami történt, ami eddig még soha nem fordul elő velem....
Van a buszpályaudvaron egy indiai srác, olyan 30 év körüli lehet, ő mondja be mindig az indulásokat, hogy melyik kaputól milyen busz megy, segít az utasoknak, meg a sofőröknek, adminisztrál, meg ilyenek, nagyon elfoglalt, mindig ott mászkál fel-alá a váróban.
Szóval, amikor már a buszon ültem, az indulás előtt kb 2 perccel felszállt a buszra, és úgy tűnt, mintha ellenőrizné, vagy számolná az utasokat, aztán amikor mellém ért, egy papírt adott a kezembe, és már el is tűnt. Először nem értettem, gondoltam, elhagytam valamit, vagy ilyesmi. De aztán kinyitottam...
Majdnem teljesen üres volt, csak a tetején volt egy rövid, nyomtatott szöveg:
Magyarul: "Félénk voltam beszélni, de remélem, Te nem leszel félénk írni
Robin"
Alatta pedig a telefonszáma(, amit én feltöltés előtt letöröltem a képről, mert hát ugye személyi jogok, meg ilyesmi..).
Elolvastam, és nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van. Aztán elolvastam mégegyszer és mégegyszer. Wow! Úgy értem, azannya, hogy velem ilyen történik... :-) Először nem is voltam biztos benne, hogy ő írta, még most sem vagyok 100%, de ha végig gondolom, ki másnak lett volna alkalma kinyomtatni nekem egy ilyen üzenetet..? A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam, mit csináljak, ez az egész egyszerre volt titokzatos, romantikus, izgalmas, aranyos, vonzó és még sorolhatnám. Milyen édes már az, aki 30 évesen fél megszólítani egy lányt... És mégsem hagyja annyiban, kitalálja, hogy lehetne mégis kapcsolatot teremteni, de a lányra bízza a döntést... Be kell vallanom, eléggé felkeltette az érdeklődésem, helyes srác egyébként, és ráadásul ugye indiai, de azért még ne kezdjük el az esküvőt tervezni.. :-D
Maradjunk annyiban, hogy ma, miután csodával határos módon sikerült feltöltenem az egyenlegem, megírtam neki a következő londoni látogatásom dátumát ( - amikor anyuért megyek, aki itt lesz egy pár napot, amíg Gretáék Velencében nyaralnak - ) a nevemmel, majd meglátjuk, mi lesz... :-)
Ezek után az, hogy a házban majdnem egy hétig nem volt se fűtés, se melegvíz, a mosogatót még mindig lavórral kell használni, a kutya pedig olyan rozoga, hogy sokszor lábra se bír állni és most már ópiumot kap a fájdalmaira, az kit érdekel...???? :-D
